Az első világháború felgyorsította a hidroplánok fejlesztését, és ebben részt vett az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb repülőgépgyára, az Ungarische Flugzeugwerke AG (UFAG), azaz Magyar Repülőgépgyár Rt. A társaság a budai Duna-parton, Albertfalván engedte a vízbe berepülésre az osztrák licenc alapján gyártott Lohner L katonai hidroplánokat.
A Monarchia haditengerészetének vezetése száz éve, a világháború elején korán felismerte, hogy a repülésben több katonai potenciál rejtőzik, mint az ellenség légi megfigyelése. A hidroplánokra gépfegyverek és bombák kellenek. A teljesítmény-előírások élén a kétfős legénység felfegyverzése állt. Géppuska a kezelő kezébe, legalább 150 kilogramm bombaterhelés és hatórás levegőben maradás voltak a peremfeltételek.
A követelményeket nem a semmiből írták elő, hanem a bécsi Lohner repülőgépgyár egyik korábbi típusára alapozták, e gépek a háború elején felderítőgépként az osztrák-magyar haditengerészet kötelékében szolgáltak. A fejlesztéshez a Lohner gyár mérnökei mellé a pólai haditengerészeti légierőbázis mérnökeit osztották be.
A Lohner L repülőcsónak
Egy éven belül elkészült a prototípus, amely túlszárnyalta az igényeket. A gép alapja egy fából készült csónak, amelyre vászonborítású, enyhén nyilazott, 16 méter fesztávú dupla szárnyat szereltek. A pilóta és a megfigyelő-fegyverkezelő egymás mellett ült a csónak elején, balról a pilóta. Fontos volt, hogy a gépfegyver hatósugarát semmi se akadályozza, ezért a hajtóművet az emberek mögött, a két szárny között helyezték el.
Már az első Daimler motor 150 lóerős volt, amely egy toló légcsavart hajtott. 100 kilométer per óra sebességgel a repülőcsónak elérte a 600 kilométer hatótávolságot, ami a harci gyakorlatban a felét jelentette, hiszen vissza is kellett repülnie. A fejlesztőmérnökök túlteljesítették a bombahordó képességet. A Lohner L 200 kilogramm bombát vihetett magával a csónak hátuljában, a nagyságrendileg 30 kilós bombákat a kezelő kézzel hajította ki a célpontokra. A túlteljesítés eredményeként a hidroplán négyszemélyes lehetett, a bombák helyén akár két embert is kimenthettek a tengerből.
Egyre erősebb hajtóművekkel a hidroplánból a háború közepén közel százat építettek, más néven pedig még többet.
Világra szóló események
A Lohner L repülőcsónak két harci esemény miatt lett világhírű. Az egyik a győzelmet szolgálta, a másik felért egy totális vereséggel.
A háborúban a katonai hidroplánok rajokban támadtak. Ha a jármű megsérült és kényszerleszállt, akkor a másik repülőcsónak kimentette a személyzetet, rakétapisztollyal felgyújtották a hidroplánt, és kivárták a gép elsüllyedését.
1915 májusában egy Velence elleni éjszakai támadás során nem volt szerencséjük, a gépet a kényszerleszállás után a legénységgel együtt elfogták az olaszok. A hidroplán kiválóságát mutatta, hogy a hadizsákmány alapján az olasz Macchi repülőgépgyár egy hónap múlva már gyártotta a másolatot, és a továbbfejlesztett változatokkal együtt több százat épített belőle. Az olaszok háború utáni eleganciáját jelzi, hogy a zsákmányolt Lohner L hidroplánt felújították. Az L 127 oldalfestésű gép ma is az egyik hadtörténeti múzeumuk ékessége, ahogy az a képen ez kiválóan látszik.
1915 szeptemberében a világon elsőként egy Lohner L repülőcsónak egy tengeralattjárót a levegőből bombával elsüllyesztett. A francia parancsnok és helyettese pechjére vagy szerencséjére a pilóta a hidroplánnal leszállt a süllyedő roncs mellé, és kimentették őket, majd hazarepültek a francia hadifoglyokkal.
Két éve írom minden pénteken ezt a blogot, ezért úgy döntöttem, hogy hidroplánbloggerként karácsonyra megjelentetem a képen látható e-könyvet a hidroplánokról, benne hivatkozásokkal elérhető lesz mind a 99 addigi blogbejegyzésem.
