A napsütés lesz túlsúlyban, emellett főként északkeleten képződnek gomolyfelhők, és ott néhol záporeső is kialakulhat. Délutántól a nyugati és a déli területek fölé egyre vastagodó fátyolfelhőzet sodródik. A szél délire, délnyugatira fordul, sokfelé megélénkül, a nyugati és a déli megyékben olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet.
Az Északkelet-Európa felett örvénylő ciklon és a tőlünk délnyugatra elhelyezkedő magassági gerinc együttesen alakítja időjárásunkat. Melegfronti hatás terheli a frontérzékenyek szervezetét. Ez fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot okozhat. Ingerlékenyebbek, sértődékenyebbek lehetünk az időjárási folyamatok hatására. Hamarabb elfáradhat, kifáradhat szervezetünk, emiatt csökken teljesítőképességünk, vezessünk óvatosabban, tartsunk hosszabb pihenőket. Gyorsabbá válik a szívműködés, emelkedik a vérnyomás, emiatt megnőhet a vérzésre való hajlam (orr-, gyomor-, agyvérzés), és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások.
Az elkövetkező napokban továbbra is elsősorban a nyír virágporának mennyisége érheti el a magas, sőt akár a nagyon magas koncentrációszintet. Magas lehet a kőris, illetve helyenként a fűz, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja is. Megkezdődött a tölgy, valamint a platán virágzása is, pollenkoncentrációjuk a héten várhatóan emelkedni fog és eléri a tüneteket okozó szintet. A nyárfa, illetve a juhar virágpora szintén tüneteket okozó mennyiségben lehet jelen. A kültéri allergén gombák koncentrációja jellemzően alacsony.