Riasztást adtak ki a meteorológusok

Eső, zápor, viharos szél: nem fogjuk szeretni a mai időjárást.

kn
2014. 04. 09. 7:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napközben északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, de a Tiszántúlon estig sok lesz a felhő. Eleinte főként délen és keleten több helyen, majd egyre inkább a Tiszántúlon és északkeleten várható eső, zápor, de délután a Nyugat-Dunántúlon is lehet kisebb csapadék. Az északnyugati szél erős, többfelé viharos lesz, majd délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Hidegfront vonult át hazánk felett, mögötte napközben több fokkal hidegebb levegő érkezik fölénk. Riasztást adtak ki a meteorológusok, figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén szerda éjfélig: a sokfelé erős északi, északnyugati szelet főként délelőtt még viharos, az északkeleti országrészben 70 km/h feletti lökések is kísérik.

Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. A reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. A vércukorszint alacsonyabbá válhat. Vizenyősebbé, ödémásabbá válik a szervezet, ez az ízületi fájdalmak, valamint a reumatikus panaszok fokozódását is eredményezi.

Az elkövetkező napokban a nyírfapollen mennyisége országszerte várhatóan magas lesz, de koncentrációja a héten már csökkenhet kissé. Egyre nagyobb területen virágzik a platán, így pollenkoncentrációja gyorsan emelkedik és elérheti a magas szintet. Magas lehet még helyenként a kőris, a fűz, valamint a ciprus- és a tiszafafélék virágporának mennyisége is. Megkezdődött a tölgy virágzása is, pollenkoncentrációja a héten várhatóan emelkedni fog és eléri a tüneteket okozó szintet. A nyárfa pollenszezonja a végéhez közeledik, de virágpora helyenként még tüneteket okozó mennyiségben lehet jelen. Általában alacsony koncentrációban előfordul a levegőben a juhar pollenje is, illetve már megjelentek a bükk, a dió, valamint az eperfafélék első pollenszemei is. A kültéri allergén gombák koncentrációja jellemzően alacsony.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.