Hétfőn a déli óráktól egyre többfelé számíthatunk zivatarok kialakulására, amelyekhez elsősorban felhőszakadás (rövid idő alatt 20-30 mm-t meghaladó mennyiségű csapadék), másodsorban kisebb méretű jég (átmérője 2 cm alatt) és viharos széllökés (60-80 km/h) társulhat.
Másodfokú riasztás van érvényben Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyékre, míg az ország többi megyéjében és a fővárosban elsőfokú figyelmeztetés. Másodfokú viharjelzést adtak ki a Balaton nyugati és középső medencéjére, míg a keleti részen elsőfokú a jelzés.
Helyenként – elsősorban hegyvidéki területeken – előfordulhat intenzívebb zivatar, amiből egy-egy kisebb körzetben akár 50 mm-t meghaladó csapadék is hullhat, valamint délnyugaton 2 cm feletti jégméret és akár 90 km/h körüli szélroham is társulhat hozzájuk.
Éjszakára valamelyest mérséklődik a zivatartevékenység, majd hajnalban dél felől ismét lehet zivatarokra számítani a délnyugati országrész kivételével. A zivatarokat holnap is felhőszakadás (20-30 mm), viharos szél (60-80 km/h) és jégeső (1-2 cm átmérő) kísérheti.
A több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és ma többfelé, holnap főként északon és keleten alakul ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordul. Reggelig többnyire mérsékelt marad a légmozgás, holnap napközben elsősorban a Dunántúlon megélénkül a délnyugati szél. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lesznek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24 és 28 fok között alakul.
Általában gyenge, mérsékelt (0-25 km/h) változó irányú (jellemzőbben ÉK, K, DK) szél várható. Zivatar közelében erős, viharos széllökés is előfordulhat (50-70 km/óra), intenzívebb zivatar környezetében a késő délutáni, esti órákban egy-egy 70-85 km/h körüli lökést sem lehet kizárni. Eleinte sok lesz a napsütés, majd egyre erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, és többfelé kell zápor, zivatar kialakulására számítani. Intenzívebb zivatart felhőszakadás és jégeső kísérhet. A Balaton Siófoknál 18, A Velencei-tó Agárdnál 23 fokos.
Másodfokú viharjelzést adtak ki a Balaton nyugati és középső medencéjére, míg a keleti részen elsőfokú a jelzés. A Velencei-tavon szintén a másodfokú viharjelzés érvényes.
Az időszak első felében az ország jelentős részén csak kevés napsütésre számíthatunk, és többfelé várható eső, zápor, zivatar, majd egyre kevesebb lesz a felhő, és már csak néhol valószínű záporeső. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 60 százalékán lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kezdeti 10, 16 fokról 5, 10 fokig csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 22 fok között alakul, szerdán várható keleten ennél néhány fokkal melegebb.
A magasban fölénk érkező, pár fokkal hidegebb levegő miatt kedden a gyenge hidegfrontokkal járó tünetek jelentkezhetnek. Az ilyen változásokra érzékenyeknél gyakori a fejfájás, migrén, erősödhetnek az ízületi fájdalmak, a görcsökkel járó megbetegedéseknél nagyobb eséllyel jelentkezhetnek görcsök. A reakcióidő hosszabb lesz a megszokottnál.