A jövő héten többször lehet zápor, zivatar

A jövő hét elején 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de heves zivatarok is lehetnek.

2014. 06. 22. 17:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap az éjszakai órákban még előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. Hétfőn a nap nagy részében alapvetően napos időre lehet számítani, majd késő délutántól nyugat felől erős felhősödés kezdődik. Estig főként a Dunántúlon és a Dél-Alföldön várható egyre többfelé zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső. A Dunántúlon napközben megélénkül a szél, zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is előfordulnak. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul, délnyugaton lesz az enyhébb idő. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 30 fok között várható.

Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, csupán estefelé szakadozik fel a felhőzet. Több helyen várható ismétlődő jelleggel zápor, zivatar, az északi megyékben tartós esőre lehet számítani. A szél megélénkül, időnként megerősödik, átmenetileg viharossá válhat. A minimum-hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű. A nappali maximumok 20 és 26 fok között alakulnak.

Szerdán délelőtt országszerte többnyire napos idő várható, majd a déli óráktól délnyugaton egyre több helyen lehet zápor, zivatar, északon eső is. Megélénkül, időnként megerősödik, átmenetileg viharossá válhat a szél. A leghidegebb órákban 10-15 fok lehet, nappal 21-27 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön is megélénkül, olykor megerősödik a szél, de csak délelőtt, délen lehet még kisebb eső, zápor. Délután már napos idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

Pénteken nem várható csapadék, napos lesz az idő. A leghidegebb órákban 8-13 fok lehet, nappal 23-27 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A hétvége első napján sok napsütés várható, de néhol előfordulhat egy-egy zápor. A minimum-hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű, a nappali maximumok 24 és 28 fok között alakulnak.

Vasárnap a gyakran változó felhőzet mellett eső és zápor egyaránt előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.