Szombaton változóan felhős, többnyire napos idő valószínű. Helyenként zápor kialakulhat, északkeleten egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati szél napközben többfelé megélénkül, főként az ország középső részén időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között valószínű.
A hét utolsó napjaiban északias áramlással viszonylag száraz levegő érkezik hazánk fölé, azonban az Olaszország fölött található sekély ciklon felhőzete várhatóan benyúlik majd a délnyugati országrész fölé. Ezért ott több felhő valószínű, és néhol záporeső is előfordulhat, másutt ugyanakkor a napsütésé lesz a főszerep.
Szombaton északon, északkeleten számíthatunk a legtöbb napsütésre, vasárnap a délnyugati tájak kivételével már másutt is nagyrészt napos idő ígérkezik gomolyfelhőkkel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10, 16 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok közelében alakul.
Kezdetben változóan felhős idő lesz többórás napsütéssel, legfeljebb néhol alakulhat ki zápor. Az időszak második felében több lesz a felhő, kevesebb a napsütés, és szórványosan várható eső, záporeső. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 9, 15, majd 11, 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21, 27 fok között várható.
Északnyugat felől továbbra is hideg levegő áramlik fölénk, emiatt hidegfronti hatásra számíthatunk. Az esetleges fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás hátterében légköri okok lehetnek, erősödhetnek az ízületi fájdalmak is. A görcsökkel járó megbetegedéseknél gyakrabban jelentkezhetnek erősebb rohamok. A sokfelé nagyon erős UV sugárzás miatt 11 és 15 óra között lehetőség szerint továbbra is kerüljük a tűző napsütést.
A hétvégén a szeles idő, illetve a záporok, zivatarok hatására várhatóan átmenetileg csökken a levegőben lévő virágpor mennyisége. A pázsitfűfélék és a csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas, az útifűé az alacsony-közepes tartományban alakul. A lórom pollenje, illetve a kevésbé jelentős allergének közül a szelídgesztenye, a hárs és a bálványfa virágpora jellemzően csak alacsony koncentrációban van jelen. Elkezdődött a libatopfélék virágzása, virágporukból azonban egyelőre csak egy-egy szem fordul elő a levegőben, pollenkoncentrációjuk a héten várhatóan alacsony marad, nem éri el a tüneteket okozó szintet. A kültéri allergén gombák koncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakul.