Hozzávetőleg a Győr–Cegléd–Eger vonaltól északra a nap első részében sok felhőre számíthatunk elszórtan záporral, majd délután már ezeken a helyeken is kisüthet hosszabb időre a nap, de késő estig zápor, zivatar továbbra is előfordulhat. Az ország többi részén már többórás napsütés ígérkezik, emellett gomolyfelhők képződnek, és néhol zápor, zivatar előfordulhat. A szél csak zivatar környékén lehet átmenetileg erős vagy viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20, 25 fok között alakul. Késő este 12, 19 fok közé hűl le a levegő.
Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén kedd éjfélig: délután a záporok mellett – jobb eséllyel nyugaton – egy-egy zivatar is kialakulhat, hevesebb kísérőjelenségek nélkül.
Légköri front nem lesz felettünk, de a magasban egy-két fokkal enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Gyenge melegfront jellegű hatással számolhatnak a különösen érzékenyek. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, illetve álmatlanság. Ingadozhat a vérnyomás, csökkenhet a koncentrálóképesség, mind az utakon, mind a munkában.
A következő napokban, ahogy melegszik az idő és mérséklődik a szél, ismét emelkedni fog a levegőben lévő virágpor mennyisége. Ugyanakkor a záporok, zivatarok környezetében átmenetileg csökken a pollenkoncentráció. Elsősorban a pázsitfűfélék virágporának mennyisége érhet el tüneteket okozó közepes, sőt helyenként magas szintet. A csalánfélék, a lórom és az útifű pollenkoncentrációja várhatóan jellemzően alacsony marad. Alacsony koncentrációban előfordulhat még a levegőben a fenyőfélék, az eperfafélék, a dió, a bodza, valamint a ciprus- és tiszafafélék virágpora, emellett már megjelentek a hárs és a bálványfa első pollenszemei is. A kültéri allergén gombák koncentrációja eleinte jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul, de várhatóan emelkedni fog és elérheti a magas-nagyon magas szintet is.