Borult idő várható. A nap első felében főként az ország déli és középső harmadában eshet az eső. A csapadékhullás az ország északi részére inkább a nap második felében terjed át, késő estétől a Dunántúli-középhegységben és attól északnyugatra havas esőbe, havazásba vált át az eső. Fokozatosan többfelé megerősödik, a Dunántúl nyugati részén, a Hernád és a Bodrog völgyében viharossá fokozódik az északi, északkeleti szél.
A hőmérséklet csúcsértéke 5 és 10 fok között alakul. Értéke késő este 0 és +7 fok között várható.
A nap folyamán fokozatosan erősödni fog az északi, északkeleti szél. Viharos lökésekre a déli óráktól először a Nyugat-Dunántúlon, majd az északkeleti országrész folyóvölgyeiben is számítani kell, a legerősebb lökések már ma is elérhetik a 65-70 km/h-t.
Késő estétől a Dunántúl északnyugati harmadán-felén az addigi eső havas esőbe, majd havazásba megy át, és a hegyvidéki területeken úgynevezett tapadó hóréteg kezdhet el kialakulni.
Erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, az időszak második felében lehet szakadozottabb a felhőzet. A hétvégén országszerte várható csapadék: az esőt egyre nagyobb területen havas eső, havazás váltja fel, a jövő hét elején már csak hószállingózás, kisebb havazás fordul elő.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 80 százalékán valószínű.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +5 fokról -2, -7 fokig csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet kezdetben 0, +7 fok között, majd többnyire 0 fok közelében alakul.