Abban az időben került erre sor, amikor elfogyott az állam pénze, hogy minden terembe védőplexit biztosítson a tanároknak, mert akkortájt picit elszemtelenedtek a kis huncutok és hébe-hóba megdobálták vagy leköpték az óravezetőt. Önvédelem gyanánt ezt találták ki, képzeljék!
Na de vissza a tárgyra. Legyünk korrektek és tisztázzuk: nem pofon volt az, csak egy kis koki, méghozzá azért, mert nem tudta a csibész, hogy mikor született Arany János. Ez pedig tűrhetetlen – így a pedagógus –, mert ez bizony az általános műveltség része, és enélkül nem lehet kilépni a nagybetűs Életbe. Érett már amúgy is a tockos – folytatta –, mert az angoltanártól hallom, hogy azt sem hajlandó megtanulni a beste kölke, hogy hány igeragozást használnak Shakespeare hazájában. Hát hogy lesz ebből érettségi, vagy nyelvvizsga?!
Ezzel szemben én, fiam jövőjét szívemen viselő atyaként azzal bíztam meg az osztályfőnököt, hogy akkor járjon el a keze, ha a gyerek nem érti meg, hogy nem nekem, az „általános műveltségért” vagy a vizsgaötösért tanul, hanem magának. Az életnek, ha úgy tetszik. Ezért engem sem érdekel, mikor született Arany János, de azt viszont elvárom a lurkótól, hogy Toldi György után felismerje a szembejövő rókalelkű alakokat. Vagy Becky Sharp esetéből kiindulva kiszúrja a számító fehérnépet. Ha nem kellőképpen piacképes a gyerek tudása, ne kímélje – mondtam.
Na most ez a gyerek úgy van nevelve – magyarázom a tanárnak –, hogy ha ezekért veri meg, akkor még örülni is fog neki. És lőn: egy nap múlva átverte a büfés, a tanár pedig jól felképelte: hát nem tanultál, hogy a Thénardier-ék köztünk jártak, te nyomorult?! Már ennek nagyon örült a gyerek, de boldogsága akkor lett teljes, amikor bandázó évfolyamtársai is megrugdalták ezért a folyosón, elvették a pénzét és felvették az egészet okostelefonnal. Fülig érő szájjal jött haza.
origo.hu
Elképesztő, mit mondott a tárgyalásán a karateedző, aki felrúgott egy fiút a szolnoki kalandparkban
