Vicces olyasvalakivel interjúzni, akit nap mint nap látsz a folyosón, a szerkesztőségben. Aki többek között Tölgyesi Gábor rovatvezető mellett hétről hétre lelkesen futja át és küldi olvasószerkesztőhöz meg élesítésre az épp aktuális titános anyagokat. Nos, ezúttal a Gourmand zenekarral kapcsolatban Pion Istvánnal, lapunk kulturális rovatvezető-helyettesével ültünk le beszélgetni. Hogy miért is? Mert Gyarmati Gábor basszusgitáros mellett ő a csapat egyik lelkes mindenese, nem mellesleg pedig a szövegek egyik főfelelőse.
Mielőtt pedig bárki a nepotizmus vádjával illetne, hallgassa figyelmesen végig a zenekar nemrég debütált nagylemezét, a Mindenevőt!
A rádiók kettőharmincas diktátuma és a kertévés gagyiuralom közepette olyan dalokat írni, amelyek elgondolkodtatnak, és a szövegek odaragasztanak a fülhallgató túlvégére, üdítő.
Még akkor is, ha nem feltétlenül rajongója az ember ennek a stílusnak. S mégis, végre szövegek sodródnak előttünk, és mondani akarnak valamit. S pont azzal nyernek meg, hogy nem akarnak a parti bárói lenni, s még aput sem kell kérnem, hogy vegye meg nekem őket.
Mindig is szerettem, amikor valahogy a költészet, az irodalom, a szövegpornó szépen zenei köntösbe simul. Amikor a szavak, a kifejezések olyan mondandóval, olyan jelentéstartalommal bírnak, amely úgy nyer értelmet, ha a befogadó képes azt továbbpörgetve végiggondolni. Mondjuk, olyan slammer urakkal, mint Pion, illetve Horváth Kristóf, alias Színész Bob, nem nehéz.
Természetesen a Gourmand esetében sem szabad megfeledkezni a zenéről, annak szerteágazó, mégis egy egésszé gyúrt egységéről. A három éve indult, több tagcserével tarkítva a mai felállás szerint nyolc fővel működő csapatban megfér egymás mellett a szkreccs, azaz az elektro, a szaxofon, a jazz, a hip-hop és a funky is. Mindezért pedig Őrsi András, alias Dj. One-AB (scratch, sampler), Gyarmati Gábor (basszusgitár), Okos Gergely (dob), Weil András (billentyűk), Bazsinka Mihály (szaxofon) és Táborszky Bence (trombita) felelnek.
Ötven perc már önmagában szokatlan az instant, csak a vizuális, egy másodperces pillanatot lájkoló idővonalak kavalkádjában. Ahol a trendcsinálók karaktergyilkossággal ölik meg a négy-öt-hat perces számokat. A Mindenevő ezzel a trenddel megy szembe. Hála az égnek!
Ha ki kellene emelnem egy húzódalt, így első blikkre nem igazán tudnék választani. Talán mégis: szöveg alapján a Könyörgés, a Van egy álmom, az Altató, a Slágergyanú és a Nyelvemlék jöhetnek szóba. Ez meg konkrétan a fél album.
A személyes kedvencemet viszont nemigen valószínű, hogy valaha lenyomja egy rádió vagy urambocsá! zenetévé.
Pedig a Szexuális ragadózó épp az a dal, amit minden korai huszonéves orra alá dörgölnék, hogy szépen hallgassák meg, milyen csodás is a mi fenemód agyonmagasztalt fogyasztói kultúránk. Vagy hogy pontos legyek, a nagyvárosi daráló, a lelketlen, csak az egyéni érvényesülés, élvhajhászat és kizárólagos önimádat Mekkája.
Hát ilyen!
Azt persze tökéletesen értem, hogy a dal bizonyos részei nem épp finomkodók, sőt olykor a bántó szókimondás határát súrolják. De ki mondta, hogy a szólásszabadság könnyed sétagalopp? Ez sem az.
A Gourmand egyébként tavaly ott volt a Cseh Tamás Program által támogatott zenekarok között, így Piont arról is faggattam, ez pontosan milyen segítséget nyújthat egy banda számára.
Pont azt, amire kitalálták!
– kaptam villámgyors összegzést.
Szerinte ez a támogatás kifejezetten jó arra, hogy egy-egy csapat elkészítsen belőle egy jó minőségű albumot, lőjön hozzá egy tuti kis videoklipet, és az eredmény fizikai valójában is ott csillogjon az ember kezében. „Nekünk is erre volt jó, le tudtunk zárni vele egy olyan folyamatot, amit eddig neveztünk kezdeteknek” – mondta Pion.
Ahogy arra is választ kaptam, ami sokszor bennem motoszkált, ha a Cseh Tamás Programra gondoltam: vajon ez közvetlen módon emeli-e egy-egy csapat „reklámértékét”, illetve segíti-e a közösségépítést? „Ettől a zenekar nem kap több promóciót, nem lesz több lájkja, nem nyomják szét a rádiókban a számokat, s csak emiatt nem tolják be az összes fesztiválra sem” – mesélt tapasztalatairól a slamért felelős szaki. Közvetett módon ugyanakkor segítség lehet.
Ha pedig rádiós dolog, tanulságos történet, hogy miként tud elsikkadni egy-egy, akár specifikusan, adott orgánum felkérésére készült anyag is az éterben. A Gourmand esetében például adott volt az album első dala, a Könyörgés. Ennek szövegét még a zenei váz elkészülte előtt, kifejezetten az MR2 Petőfi rádió egyik, fiataloknak szóló kampányára írta Pion. Konkrét felkérésre, „célzattal” készült el a dolog, aztán amikor elnyerte végleges formáját és felkerült az albumra is, az egyik, magyar újdonságokat bemutató petőfis műsor még csak válaszra sem méltatta a zenekart. Végül, ha más úton is, de készült egy interjú a Gourmand-nal a Petőfiben.
A Gourmand tagjai amúgy – ahogy sok titánnál látjuk – még szintén maguk intézik a banda ügyes-bajos dolgait. Mint megtudtam, volt már szó arról, hogy szerezzenek maguk mellé egy agilis szervező fenomént, ám egyelőre nem találtak olyasvalakit, akivel egy húron pendülnének. Így még keresik a megfelelő személyt.
A segítség persze egyre inkább jól jönne. Főleg most, hogy az albumkiadás után felpörög majd a koncertvonat, és lassan itt a január is, a fesztiváljelentkezések ideje. Mondjuk a Gourmand alapjában véve nem egy klasszikus nyári zenei fesztiválos alakulat, mármint abban az értelemben, hogy a zenéjükhöz szükségeltetik a figyelem, és ez nem biztos, hogy passzol a feszteket alapjában jellemző „minél többet szűrjünk, csak butítson” címszó alatt fesztiválozó publikumhoz.
Ennek ellenére, mint Pion mesélte, voltak már tök jó tapasztalataik. Igaz, a csapat muzsikája inkább a tematikus művészeti fesztiválokhoz passzol jobban.
A fesztiválszezon azonban még fényévekre van, így aki élőben is akar az elgondolkodtató szövegeikre mocorogni, mindenképp ugorjon fejest október 28-án, szerdán az A38 gyomrába, ahol a fiúk elnyomják a komplett Mindenevőt, és még vendégeik is lesznek!
