A gyíkok oldják az elmebajt

A Gyík zenekar pont azt a könnyed virtuozitást hozza, ami oldja a megfeszített hétköznapok elmebaját.

Alapjában véve teljesen mást akartak, de végül egy állandó MC-vel felálló trió kerekedett a Gyík zenekarból. Bevallom, szerintem így pont jók lettek, ahogy vannak. Nagy Viktor (rap, szöveg), Balogh Borsa (gitár, bítboksz, loopok) és Lukovich András (gitár) csapata pont így kerek triumvirátus a maga kis univerzumában.

S hogy mit is nyom a Gyík? Egy szövegbázisú, erős gitáralapokra épülő, nyomokban hiphopelemekkel tarkított kemény popot. Valahogy így sikerült összeizzadnom magam, mikor a srácok nekem szegezték a kérdést, akkor én hogyan definiálnám azt, amit ők csinálnak. Valahogy így. Persze akadt némi vicces perpatvar az utolsó szó használatából. András szerint ugyanis, amit ők játszanak, az popzene, én pedig ennél erősebbnek érzem a cuccaikat.

A popzene az én értelmezésemben ugyanis egy habkönnyű valami, amit mondjuk teregetés, vagy épp főzés közben hallgat az ember. Amolyan aláfestésként. A szövegre sem feltétlenül kell figyelni, mert a pop pont az, amit takar: laza tinglitangli, ami sokszor csak a kedélyes állapot fenntartására szolgál. No, a Gyík zenekar ennél szerintem egy picit több. Ezt pedig főleg a sokszor kemény társadalomkritikus szövegei okozzák. Ettől lesz egyedi íze a dolgaiknak, és ezért szerethető így az egész.

S ha már „in medias res”, akkor talán itt a cikk elején le is lőném közös beszélgetésünk számomra legizgalmasabb részét. Mégpedig a kedves zenei szaksajtó számomra is legszánalmasabb attitűdjét, a copy paste-et.

Miközben azon izzadnánk, hogy ha már zenéről írunk, írok, akkor az tényleg legyen tartalmas, izgalmas, emberszagú, sziporkázó és élvezhető, amiről, ugye, maga a muzsika is szól, addig a mi kis tyúkólunkban továbbra is lusta szemétkapargatás dívik. Sajnos nagyon kevés az egyedi tartalom-előállítás, a figyelem, az odafigyelés, és az, hogy ha már valamiről, valakikről írunk, akkor annak legyen egyedi íze, sok-sok izgalmas érdekességgel. No, ez az, ami olyan ritka, mint a fehér holló.

Mert mit látunk? Valami olyasmit, amit az amúgy a banda ilyen jellegű logisztikájáért is felelős András elmesélt nekem.

„Elküldtük az első albumunk sajtóanyagát nagyon sok mindenkinek, a szöveg végén természetesen ott állt az is, hogy „mellékelve csatolom a képet”, és akadt olyan hírportál, ahol még ez is benne maradt a „cikkben”. Így jelent meg, miközben én azon agyaltam, nincs ott egy szerkesztő, főszerkesztő, aki erre ránéz?”

Mint a mellékelt ábra sejteti, nincs. Vagy van, de (én is kérdem, minek?)

– Na, az ilyet nem osztottam meg, mert komolyan, én éreztem magam kellemetlenül – mesélte András.

Viktor közben egy másik típushibáról beszélt: a beskatulyázás szigeti veszedelméről. Zrínyi legyen ugyanis a talpán, aki képes a Föld forgását megváltoztatva kitörni egy ilyen csapdából. Azt meg már láttuk, mi is történt Szigetvárnál 1566-ban. Dicső halál, az volt jó sok.

A történelmi anekdotákat félretéve, ez a dolog nagyon kellemetlen lehet az előadók számára, mert tudjuk, a hülyeség ragadós, és nehéz visszafordítani valamit, ami cunamiként végigsöpör a hozzáértők masszív táborán.

„Egyszer valahol bekerült, hogy slam poetrys a hangzásunk, majd utána ezt szajkózta mindenki. Nekem meg azért rém kínos ez az egész, mert a slam alapjában véve egy önálló kis kultúra, életvitel, amiben én nem veszek aktívan részt. Egyszer elmentem egy ilyen slam estre, de ennyi ”

Utána meg jönnek az ilyen telefonok, az ilyen beszélgetések, hogy „helló, hallottuk, ti ilyen slames gyerekek vagytok, gyertek, izé, ezzel-azzal összeraknánk benneteket”. De nem!!! Jah, mindegy.

No, de akkor visszakanyarodva az elejére, a Gyík alapkoncepciója úgy nézett volna ki: Borsa és András tolja gitárral, dobos nélkül, egy állandó DJ-vel, néha pedig egy MC-vel megfűszerezve. Ehhez képest jött egy állandó MC, alias Viktor, DJ meg még a mai napig sincs. Ahogy a dalokat elnézem, pont jó ez, ahogy van.

Az alkotás legtöbbször úgy indul, hogy valaki hoz egy gitártémát, aztán elindul a varázslat. Szöveg is szinte azonnal készül rá, Viktor még ízibe fabrikál rá verbális tartalmat. Mint a srácok elmesélték, a számok 90 százaléka nagyjából pár óra alatt összeáll, a maradék meg három hónapon belül elkészül.

Ami a szövegeket illeti, abban Viktor abszolút szabad kezet kap, s az alapfelállás az, hogy a tagok szinte sose szólnak bele egymás dolgába, maximum tényleg csak kirívó esetekben fordul elő ilyesmi.

Az épp egy éve megjelent első korongjuk – ahogy nekem elmesélték – igazából egy tanulási folyamat részeként értelmezhető. Egyfajta kronológiai album, amelyet apránként, részekben vettek fel, s eközben kezdett kikristályosodni, hogy mit is akarnak, mik a lehetőségek, illetve ezeket miképp lehet megvalósítani.

Minden zenekarnak megvan a maga Dunkerqueje. Ez alól a Gyík sem kivétel. A kedvenc vicces sztorim az Üveges oázis című számuk keletkezéstörténete, konkrétan a dal címének félreértelmezése.

Az 1990-es altervilágban szocializálódott arcok talán jól emlékeznek a Kispál 1991-es bemutatkozó anyagára, amely végül Naphoz Holddal címmel jelent meg. Ezt nyomtatták a borítókra. Csakhogy eredetileg nem ezt adták neki, hanem: Napozz Holddal. Igen ám, de elértették a szöveget, így végül (sic!) rossz címmel debütált az anyag.

No, valami hasonló történt az Üveges oázissal is, amelynek címét András elértette, és végül ebben a ma is látható formában került fel a YouTube-ra. „Utána meg szólt Viktor, hogy nem úgy van, és láttam, a szövegben úgy szerepel, hogy üreges” – mesélt az esetről András.

Az már csak külön pikantéria, hogy a zenekar munkáját többek között ebben a dalban is épp az a Dióssy D. Ákos segítette, aki, ugye, a Kispál egyik oszlopos tagjaként is ismert. Vannak tehát érdekes összefüggések a galaxisban. Ehehe!

A srácok azt vallják, a legjobb dolog a koncert, s nem lételem, hogy a csapból is ők folyjanak. „Fellépni szeretünk a leginkább, és ezért csináljuk ezt az egészet, mert ezt valóban élvezzük. Én spec per pillanat a civil melóból meg tudok élni, nem akarok rágörcsölni, hogy akkor most melyik rádió és hányszor játszik minket. Az sem lételem, hogy most akkor minden elérhető fesztiválon ott legyünk, hanem a koncertjeink legyenek nagyon jó hangulatúak” – mondta Viktor.

Erre mosolyogva kontrázott András, hogy emiatt igazából neki szokott fájni a feje. A tagoknak ugyanis megvan a kenyérkereső foglalkozásuk, de a viccet félretéve, a lényeg a zenekar esetében, hogy érezzék, lássák azt, hogy szépen haladnak előre. Mint a gitáros megjegyezte, természetesen beütemezik a menetrendet, s azért így egy évre megvannak azok a lépcsőfokok, amelyeket meg kell lépniük.

Ha pedig önmenedzsment, a skacok egy olyan ötletes „módszert” meséltek el nekem, amit, ha nem cenzúráznak ki, akkor megoszthatok. Az épp egy éve kijött albumukat úgy támogatták meg, hogy egy pendrive-on azzal a felkiáltással vitték körbe a budapesti szórakozóhelyeken, hogy „meghoztuk a világ legjobb albumát”, töltsétek le! Ha pedig egy hely húzódozott, mondván, minek, akkor nemes egyszerűséggel azt válaszolták:

„A körülöttetek üzemelő helyeknek mind megvan, csak ti maradnátok ki a dologból? Rendben, ti tudjátok! S erre sokan úgy reagáltak: no, oké, adjátok ide!”

Azt is megtudtam, hogy a csapatnak az is oltári nagy segítség, hogy nagyon sok tehetséges ember veszi őket körül, akik elképesztően sokat tudtak hozzátenni az összképhez. Ahogy András fogalmazott:

„A klipjeinkért Fellegi Dénes a felelős, aki mindent tud a klipkészítésről, operatőr, vágó és rendező is egyben. Az első anyag borítóját pedig például a képregényfenomén, Lakatos István készítette el. Nagyon megtisztelő, hogy fel tudom őt hívni, és olyan remek dolgot tud megálmodni, amit nekünk nagyban el is küldött. Bekeretezve ott áll nálam.”

Az anyag borítója – amit jelentkezésükkor is megküldtek –, bevallom, nekem is nagyon felkeltette az érdeklődésem, s nem kevés szerepe volt abban, hogy a fiúkkal felvettem a kapcsolatot. Tényleg nagyon menő! Csinos darab.

Elvileg egyébként úgy volt, a gyíkok kijönnek majd a titános hetükre egy új anyaggal, ami ugyan készül, de várhatóan csak a jövő év elejére érkezik már meg. Sebaj. Addig is elmondták, a háromszámos kislemez komplexebb dolog lesz. Két szám már úgy egy éve elkészült, de mostanra állt össze végleges formába. A srácok azt is vallják, jót tesz egy dalnak, ha a megírás és a felvétel között akár ennyi idő is eltelik. „Letisztulnak, jobban játsszuk, s azok maradnak meg, amelyek valóban működnek” – véli András.

Mostanában sokszor a stúdióban is alakulnak a dolgok, s a srácok ezúttal is sok tanácsot kaptak az új anyagot simogató Szűcs Szabolcstól is.

Más pedig nem maradt hátra, mint hogy mi is kíváncsian várjuk!

„Ha még nem tettétek meg, ITT szavazhattok az év dalára is! Pontosan két számra adhatja le mindenki a voksát. Jó szórakozást hozzá! További érdekességek, infók kapcsán pedig érdemes még minket követni Facebook, Tumblr és Instagram csatornáinkon is!”