Lapot húztak V.U.K.-ra a Feketék

A V.U.K. frontembere Fekete István. Vicces, nem? Főleg, hogy a többi tag is Fekete. Négy tesó, egy cél.

Nem mindennapi banda a V.U.K., hiszen a formációt négy testvér alkotja. A Fekete István (gitár, ének), Fekete János „Jammal” (dob, beatbox, rap, vokál), Fekete Zoltán (basszusgitár, ének) és Fekete Mátyás (gitár, ének) fémjelezte kvartett esetében így adja magát a legizgalmasabb kérdés, miként tud együtt dolgozni négy tesó?

– Néha kiütközik, hogy akkor most ki is a falkavezér, kinek az akarata érvényesül, ez pedig néha nagyon nehéz, s ezeket a dolgokat át kell beszélnünk – üti fel a dolgot Zoli. Ezt megfejelve Isti arról beszélt, ez tényleg egyedi eset, hiszen nehéz elvonatkoztatni a családot a zenekar ügyes-bajos dolgaitól, de nem megoldhatatlan.

Főleg, hogy családban nem csak a srácok zenészek, mi több, édesapjuktól örökölték ezt az örök szerelmet. Ráadásul a dzsessz-szakmában elismert idősebb Fekete István nem egyszer csatlakozott a fiúk produkciójához, ahogy az ifjak is megfordultak édesapjuk zenekarában. Ő persze nehezen lehet ítész, mert bármennyire is a békéltető szerepében tűnne fel, objektív sose lehet.

„Négy testvér, négy külön világ, de ki kell találni egy közös célt. Ez pedig mostanság egyre jobban megy, az elmúlt egy-másfél évben sokat fejlődtünk ezen a téren. A Cseh Tamás Program is sokat nyomott a latba. Meg az is, hogy ennek köszönhetően olyan producer dolgozik velünk, aki külső, objektív szemmel tudja nézni a dolgokat, ezért nagy köszönet neki”

– engedett bepillantást a kulisszák mögé a mostanában a frontemberi funkciót betöltő Isti.

Korábban ugyanis teljes demokráciában szavazták meg a közös lépéseket, de ez több szempontból is lelassította a dolgokat. Például ha egy voksoláson kettő-kettő lett a végeredmény, vagy ha nem jutottak dűlőre valamiben, és aludniuk kellett rá párat. A nemrég feloszlott The Carbonfoolsban is korábban zenélő Isti ezért megbeszélte a többiekkel, hadd legyen ő a zenekarvezető.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kéri ki a többiek véleményét, de meggyorsítja a munkamenetet. Ugyanakkor, ez mégsem diktatúra, mert ha három testvér is ellene van valaminek, akkor ő is hallgat a többségre. Mindezeken túl ráadásul már kialakult a munkamegosztás is: a dalokért elsősorban Isti és Zoli a felelős, miközben a koncerteket főleg János és Zoli szervezi le, a közösségi kommunikációért meg leginkább Matyi felel.

Ha pedig tudatosság, akkor ez most itt még véletlenül sem az! Haha! In medias res ugyanis megszegem mindezt, mert mielőtt továbbmennénk a V.U.K. sztorijában, érdemes gyorsan bejelenteni az új, háromszámos kislemezüket, amiről itt és most lerántjuk a leplet. Ez már csak azért is praktikus, mert olvasás közben el lehet indítani a korongot. Megsúgom, az én személyes kedvencem a lemez nevéért is felelős Szeretnék játszani veled! Lehet szépen választani ám!

Ha pedig visszacsatlakozunk a vezérfonálra, kíváncsi voltam, szerintük csepegtetni érdemes egy-egy dalt, vagy van még értelme kiadni akár egy háromdalos kislemezt is az instant türelmetlenség korszakában?

„Ha egy zenekar mindig egy-egy dalt ad ki, akkor azt idővel megunja a közönség. Három szám még vállalható, főleg ha annyi variáció van bennük, hogy minden hallgató megtalálja a számítását”

– véli Zoli.

Ezzel Isti is egyetértett, majd hozzátette: „A nagylemezzel megújulhat egy zenekar, vagy épp lezárhat egy korszakot.” Ami pedig az új dalokat illeti, az énekes-gitáros szerint úgy próbálták meg összeválogatni az anyagot, hogy zenei sokszínűsége ellenére egy központi téma, jelen esetben az emberi kapcsolatok és a szeretet köré csoportosuljon a dalcsokor.

Külön ki kell még emelnem a Csillagvirág című új dalukat is, aminek első, általam meghallgatott demó verziója szomorkásabb volt, mint a kislemezre felkerült változat. A dal alapból egy kifejezetten személyes témájú darab, de talán ezért annyira izgalmas, mert nagyon mélyre láttat.

„Mivel valóban személyes dologról szól, elsőre nehéz is volt felénekelni. Egy szál gitárral nyomtam, visszahallgatva azonban rájöttem, nem azt akarom üzenni, milyen rossz, ha elvesztünk valakit. Hanem épp azt, milyen, jó, ha valakitől kapunk valamit, amit tovább tudunk adni. Ezért újraénekeltem a számot”

– avatott be a Csillagvirág rejtelmeibe Isti.

Az adni akarás amúgy szerintem ars poeticája is lehetne a csapatnak. Ahogy ugyanis Isti elmesélte, régebben azonnal akartak mindent, ám ez mára átalakult. „A The Carbonfoolsszal turnézva ugyanis láttam, hogy egy ötszáz fős koncerten a közönség fele nem értette az angol nyelvű szöveget, mert sajnos nem tud angolul. Így az érlelődött bennem, valami olyasmit akarok adni, olyan dalokat akarok írni a hallgatóknak, amit elvihetnek magukkal” – vallja az énekes-gitáros.

S noha az induláskor a szövegek esetében akadt egy apró tétovázás, nem volt kérdéses, hogy magyar legyen a vezérfonál. Nemes egyszerűséggel azért, mert zsigeribben tudnak így alkotni.

Az örök magyar kontra idegen nyelvű dalszöveg „háború” kérdésében pedig ismét egy újabb aspektussal lettem gazdagabb. Isti ugyanis megemlítette, hogy sok esetben az előadók azért döntenek az angol mellett, mert azt hiszik, azzal „sztárok” lehetnek, befuthatnak, miközben semmi egyebet nem akarnak a nyelvválasztással közvetíteni.

Azért arra persze kíváncsiak lennének ők is, miképp mérettetnének meg egy külföldi közegben, esetleg angol dalszöveggel, de ez egyelőre még nincs képben.

Ami viszont igen, az a tudatos csapatépítés terén megkezdett út. Mint Zoli elmondta, a Cseh Tamás Program ebben segített neki. A producerük, Bolla Zsolt segítségével sokkal komolyabban ráfeküdtek az arculatépítésre, a tervezésre, ami – tetszik, nem tetszik – kulcskérdés az érvényesülés terén.

Ezzel kapcsolatban jót derültem, mikor arról beszéltek, e folyamat során kellett ráébredniük, hogy ők nem tánczenekar, hiszen a szövegeik mondanivalója több az egyszerű tingli-tanglinál. Ez pedig tuti, egyet kell értsek én is ezzel a megállapítással. Bár nekem néhol talán túl lágy a srácok zenei világa, de a szövegek nagyon ülnek. Lásd Csillagvirág, aminél meghittebb és frappánsabb szöveget régen hallottam már.

A program során emellett olyan dolgokra is ráfeküdtek, amit nem igen tanítanak a zenesulikban. Így talán a legfontosabbra, a számírásra, illetve annak fokozataira. „A dalok, a klipek és a produkció olyan lesz, amit elképzeltünk” – vontak mérleget a fiúk.

S – mint elmondták – még egy másik dologban is fejlődtek, ami nem csak a fülemnek kedves, ám valóban komoly alfafaktor egy zenekar életében: megtanultak nyilatkozni, interjút adni. Alap! Ha ugyanis 5 perced van, akkor tényleg tudatosan azt kell hangsúlyozni, amit a banda magáról a legfontosabbnak tart. Ez pedig sokszor nehéz, nem is diktafonról visszahallgatva, mint inkább élőben. A fiúk nálam kiállták a próbát. Pacsi.

Zárásképp pedig Isti egyik, érvényesüléssel kapcsolatos válaszát érdemes felidéznem:

„Az egyik kedvenc zenészem, John Mayer egy berkeley-s interjún arra a kérdésre, hogy mi a sikerének titka, a következőt felelte: legyen egy jó dal, onnantól fogva a többi már jön!”

Felhívás

Akarod hallatni a hangod?

Ha elég erőt, legfőképp elég kitartást érzel magadban, és úgy gondolod, szívesen csatlakoznál az Ígéretes titánok gerillaakciójához, nosza, itt az alkalom. Mivel ennyire megnövekedett az igény, szívesen várom olyan ifjú titánok jelentkezését, akik komolyan gondolják, írnának ezekről a csapatokról, és képesek arra, hogy egyedi kreativitásukat elővéve, saját kútfőből mondjuk nem Dosztojevszkij-hosszúságú, de mindenképp szürkeállományt igénylő, néhány ezer karakteres, bemutató-zeneelemző érzésanalíziseket írjanak két nyelven, angolul és magyarul, elsősorban Tumblr-csatornánkra.

Ha érdekel, és kipróbálnád magad, hajrá!

Szívesen veszem a jelentkezéseket, de azt azért le szeretném szögezni, komoly, valóban írni akaró és kitartó, nem tiszavirág életű arcokra lenne szükség. Ha úgy érzed, ez érdekel, és kipróbálnád magad, Facebookon vagy a [email protected] címen is megteheted. Írj bátran, a jelentkezéseket szeretettel várom.