Július 30-a volt, 1996. Lassan húsz éve, ám azon a napon örökre beleszerettem az akusztikus dallamokba. Az Alice In Chains élete legjobb formáját hozta, nálam pedig még az akusztikus non plus ultrának számító Nirvanát is lepipálta.
Azóta kifejezetten kedveltem ezt az előadói stílust, s nem egy bandát ismertem meg úgy, hogy előbb ilyen formában hallgattam meg a dalaikat. S ahogy egy tanult basszusgitáros barátom mondta, az akusztikus cucc már csak azért is jó, mert ott derül ki igazán, valaki mennyire kemény arc és bánik virtuóz módon a hangszerekkel.
Nos, ezúttal épp egy ilyen cucc landolt nálunk. A budapesti Late Goodnight – amelynek első kislemezéről korábban már írtunk egy rövid szösszenetet – három dalt vett fel, s az elmúlt hetekben ezeket pattintották ki szépen egymás után.
Zárásként tehát itt egy vadiúj darab, az I Died That Night című számuk érkezik. Aki szereti a fülbemászó gitártémákat, garantáltan ez is be fog jönni. Bár nem vagyok nagy párhuzam-fanatikus, de több daluk esetében is az jutott eszembe, olyan mintha Chris Daughtryt hallgatnék, olykor angolul, olykor pedig magyarul. A Dózsa Erik (ének, akusztikus gitár), Pál-Szabó András (gitár), Nagy Dániel (basszusgitár) és Bene Gábor (dob) felállásban nyomuló csapat ugyanis két nyelven operál dalszövegeiben.
Nincs is értelme tovább feszíteni a húrt, itt jön a dal, aztán pedig Erikkel beszélgettünk a felvételek hátteréről, illetve arról, hogyan lehet reagálni az olyan trollokra, akik lenyálasoznak egy lágyabb húrokat pengető dallamot.
– Egy háromszámos menetelés utolsó állomásaként hoztátok el hozzánk az I Died That Night című dalotokat. Az egész anyag egy élő, akusztikus örömzenélés a szegedi Black Hole Sound stúdióban. Honnan jött ez a forma, illetve mennyi ideig tartottak a felvételek?
– Volt néhány „klasszikus videoklip” készítési próbálkozásunk, de egyszer sem álltak össze annyira, hogy maradéktalanul elégedettek legyünk velük. Inkább úgy döntöttünk, hogy csináljunk valami olyat, amiben kicsit a komfortzónánkban is vagyunk, egyúttal bemutat minket, kicsit új, kicsit régi, és valami, amivel közelebb is kerülhetünk a hallgatóinkhoz. Nagyjából 20 óra alatt felrántottuk egyébként. Az előkészület és utómunka volt a hosszú.
– Alapból sem kell sokat kacérkodnotok az akusztikkal, hiszen amúgy is dallamos, lassú rockzenében utaztok. A dalok viszont kétnyelvűek. Miért ez a megosztottság? Nekem például a Mondj Valamit a nagy kedvencem. Picit olyasmi, mintha Chris Daughtryt hallgatnék magyarul.
– Szegény Bandi – a gitárosunk – most biztos felhörren, amint a 180 BPM-es Mennék Haza című dalunkra gondol... Hehe! Én többnyire mindig is angol nyelvű zenéket hallgattam, szinte fel sem tűnt, hogy nem magyarul zenélünk, egész addig, míg páran nem hívták fel erre a figyelmem. Szóval, csak az agyamat kellett átállítani, azóta jönnek a magyar dalok is. Egy ideig még biztosan marad a kétnyelvűség. A Mondj Valamit pedig itt is nagy favorit!
– Egy picit ezen a vonaton maradva, hogy látjátok, mennyire van keletje ennek a zenei hangulatnak itthon? Ergo, mi az ideális fellépőfelülete?
– Tudjuk jól, hogy nem ez a fő csapás ma, viszont minket ez nem nagyon izgat. Mondhatni, egy hangyányit hiányoljuk is az ilyen zenéket az itthoni palettáról. Mindössze 2015 ősze óta vagyunk igazán aktívak, nem tudtuk akkor, hogy lesz-e legalább egy markényi ember, aki hallgatna minket... Nos, lett. Egyre többen jönnek a koncertjeinkre, egyre nagyobb az aktivitás, egyre többen fedeznek fel maguknak, és ez nagyon visz minket tovább. Ha kellően odatesszük magunkat, és jó dalokat írunk, hisszük, hogy ugyanúgy ott lehetünk a fontos helyeken, mint bárki más.
– Tuti, hogy lesz egy pár troll, aki lenyálasozza a dolgot, és persze semmi értelme ezt „feloldani”, de mégis, hogy reagálsz az ilyen „kritikára”?
– Nos, az ilyen arcoknak küldöm sok szeretettel a Your Devil című dalunkat.
– Ha pedig akusztik a köbön, melyik az abszolút kedvenc ilyen koncerted?
– Hatalmas Frank Turner fan vagyok, neki bármelyik akusztikus performanszát ide tudnám sorolni. Például ezt is!
– Egy záróakkord: nyakunkon a nyár, nektek, hogy s mint megy majd az agyatokra? Azaz, merre láthatnak élőben?
– Június 25-én a Múzeumok Éjszakáján biztosan találkozunk egy akusztikus buli erejéig, illetve még dolgozunk egy A38 tetőteraszon. Egyébként erősen számírás van a levegőben. Sőt, már elég komoly adag dal gyűlt össze egy új valamihez. De mindent a maga idejében... Sejtelmes háttérzene beúszik... Haha!
Közben folytatódik a Titánok az EFOTT-on ingyenes koncertturnénk. Május 25-én, szerdán újabb három csapat érkezik 20 órától a Közgarden egyetemi klubba, hogy megmutassa, mit is tudnak a magyar feltörekvők. Ezúttal az Úrfi, a Gourmand és a Gyík zenekar csap oda mindenkit a falhoz.
Emellett fut egy nyereményjátékunk is: a Facebook-eseményünket megosztók és a rovatunkat (@igeretes.titanok), az EFOTT-ot (@efott), illetve médiapartnerünket, a NOWmagazint (@nowmagazin.hu) betaggelők között kisorsolunk egy páros EFOTT-napijegyet, illetve menő férfi és női Titánok-pólókat is.
További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
