Talán meglepő, ha egy több mint hét éve kormányzó miniszterelnök úgy beszél kormánya egyik legfontosabb témájáról, hogy „vannak biztató jelek, de összességében a helyzet nem biztató”. Márpedig Orbán Viktor szó szerint ezt mondta, amikor Magyarország demográfiai helyzetéről beszélt november 9-én a Magyar Diaszpóratanács ülésén.
A kormányfő többször is sötét képeket használt, például amikor azt mondta, hogy a magyar társadalom „hosszú ideig egy demográfiai katasztrófa felé tartott, és nem mondhatom, hogy ettől a demográfiai katasztrófától már megmenekült volna”, vagy azt, hogy „Magyarország a népességfogyás katasztrofális helyzetéből még nem húzta ki magát”.
A számok azt mutatják, hogy a miniszterelnök reálisan látja a helyzetet: jelenleg úgy néz ki, hogy semmi nem állítja meg a népesség további fogyását. Az egyik oldalról még mindig magas a halálozási arány, az EU-s átlagnál jóval alacsonyabb a várható élettartam – ennek növekedése több mint két évtized után először 2015-ben torpant meg, igaz, tavaly már kismértékben ismét nőtt.
Az érem másik oldalán természetesen az áll, hogy nem születik elég gyerek. A demográfiai mélypontot ugyan – most úgy látszik – 2011-ben elértük, és azóta szerény mértékben nő a születések száma, de a hosszú távú trend nem kedvező: húsz éve, 1996-ban még több mint 105 ezer gyerek született; tíz éve, 2006-ban pedig már csak 99 871; a mélypontot jelentő évben alig több mint 88 ezer gyermek jött világra, amit tavalyra sikerült 93 ezerre visszatornázni. Vagyis még mindig nem vagyunk ott, ahol tíz éve, és feltehetőleg még sokáig nem is leszünk.
Ha a KSH adatai alapján részletesen elemezzük a születések számát: nem igazán lehet kimutatni olyan demográfiai csoportot, ahol bekövetkezett volna a várva várt bébiboom. Nézzük életkor szerint (balra az abszolút számok látszanak, jobbra az egyes korcsoportok százalékos változása 2008 és 2016 közt):
Nézzük meg ugyanezt az anyák legmagasabb iskolai végzettsége szerint (ugyancsak balra az abszolút számok, jobbra a 2008 és 2016 közt bekövetkező változás):
Az talán örvendetes, hogy csökkent a kiskorú, illetve a nyolc általánost el nem végző anyák száma, de fontosabb, hogy igazi, számottevő növekedést csak a 35–39 éves korosztályban, illetve a felsőfokú végzettségűek közt láthatunk.
Százalékban kifejezve a 40+ korosztályban ugyan jelentős a növekedés, de érdemes megjegyezni, hogy jelenleg a legnépesebb korosztály az egész magyar társadalomban az 1975-ben születetteké, akik tavaly töltötték be a 41-et. Mivel ebben a korosztályban eleve sokan vannak, szinte természetes, hogy megnőtt a születések száma, de valójában ezek a nagy növekedések elég kis abszolút számokat takarnak.
Még egy szempontból nézzük meg az elmúlt éveket: az úgynevezett élveszületési sorrendet, vagyis hogy hányadik gyermekként látta meg a világot egy-egy újszülött. Felül az abszolút számokat láthatjuk, alul a 2008 és 2016 közti változást, százalékban:
Az abszolút számokból látszólag nem rajzolódik ki semmilyen trend, de ha az arányokat nézzük, egy dolog feltűnik: legkevésbé a harmadiknak született gyermekek száma csökkent. Feltételezhetjük, hogy itt talán tényleg a családpolitikai intézkedések hatása látszik: három gyerek után olyan sok támogatás – mindenekelőtt adókedvezmény, illetve ingyenétkezés és -tankönyv – jár, hogy aki amúgy is szeretné, meri vállalni a harmadik gyermeket. Negyedikként és ötödikként viszont már jóval kevesebb gyerek született, itt feltehetőleg már nem kompenzálja a terheket a családtámogatási rendszer.
A kor és a végzettség egyébként össze is függ: a diplomás, 35 évnél idősebb nők körében valóban volt egy kisebb bébiboom. Ha az adatokat összefésüljük, akkor az látszik, hogy 2008-ban 4226 gyermek született 35–39 éves, felsőfokú végzettségű anyától, 2016-ban 8483, vagyis ebben a csoportban ténylegesen megduplázódott a születések száma.
Ha az élveszületési sorrendet is hozzátesszük, akkor kiderül, hogy a 8483-ból 2855 az anya első gyermeke volt (2008-ban ők még csak 1291-en voltak), 3446 második gyerek (2008-ban 1667), 1727 pedig harmadik (2008-ban 919). Ez alapvetően jó hír, hiszen a népesség fenntartása szempontjából kiemelt jelentősége van a második és még inkább a harmadik gyermek megszületésének, de az abszolút számok nem túl magasak.
A rossz hír az, hogy a trend nem fog sokáig folytatódni. A legnépesebb korosztályok már betöltötték a 40-et, utánuk pedig egyre kisebb létszámúak következnek. Hiába nő tehát a gyermekvállalási kedv, egyszerűen nem lesz annyi szülőképes korban lévő nő, hogy érdemben növekedjen a gyermekszám, sőt néhány éven belül számítani lehet arra, hogy a lassan emelkedő trend megtorpan. Főleg, hogy a fiatalabb, 25 és 34 év közötti korosztályokban – ez is jól látszik a fenti adatokból – nem vagy csak alig nőtt a gyermekvállalási kedv a 2011-es mélypont óta.
A családpolitikai intézkedésekkel ráadásul az a probléma, hogy csak lassan hatnak. Hiába lenne jó tehát az irány – persze ezt is lehet vitatni, hiszen jelenleg nem egyformán segíti a magyar rendszer a tehetős és a szegényebb családokat –, az eredmény csak évekkel később jelentkezik. Magyarország ugyanakkor még mindig nem nevezhető család- vagy gyerekbarátnak. Demográfiai sorozatunk következő részében azt szedjük össze, hogy mit lehetne tenni ennek javítására.
