Ám Hetzmann szerint ez egyszerűen nem igaz: szó nincs arról, hogy a védelem csupán egy-egy homlokzati elemre terjedne ki. Kifejtette: a kormányrendelet egyértelműen kimondja, hogy a védettség az 1840-ben klasszicista stílusban épült élelemtárra és az 1897-ben épült historizáló, volt Radetzky laktanya épületére vonatkozik. (Itt bárki elolvashatja az erről szóló NEFMI-rendeletet.)
Az ügy pikantériája, hogy a bontási engedélyt még 2010-ben épp az a hivatal adta ki, amely az örökségvédelem zászlóshajója volt akkor. Ugyanis a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) bólintott rá az épület elpusztítására, ám akkor a műemléki szempontokat nem vették kellő súllyal figyelembe – figyelmeztetett Hetzmann. Kifejtette: az ingatlan már 2011-et megelőzően is régészeti védelem alatt állt, mivel a Radetzky laktanya helyén a római korban épp egy kaszárnya helyezkedett el. A KÖH hatáskörébe akkoriban nemcsak a műemlékügy, hanem a régészet is tartozott, ezért ők jártak el építésügyi hatóságként. A régészet pedig abban érdekelt, hogy az egykor volt kaszárnya romjai a felszínre kerüljenek – jegyezte meg az örökségvédő. Így a bontásra engedélyt adtak. (Majd 2011-ben műemlékké nyilvánították.)
Ám a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény szerint kizárólag nagyobb műemléki érdekből lehet műemléki épületet lebontani. Leegyszerűsítve: ha az épület bontásával egy sokkal értékesebb dolog kerülhet a felszínre, akkor nyilván elfogadható a pusztítás ténye, ám ebben az esetben még a római kori csekély maradványok sem írhatják felül az épület értékét. Az MPK szerint azonban a HB Reavist se az előbbi, se az utóbbi nem hozza lázba, hiszen a római kori maradványok a mélygarázs áldozatává, míg a műemlék-laktanya modern irodaházzá válik.
Hetzmann Róbert aggodalmának is hangot adott: „egy jó műszaki állapotú, történelmileg kiemelten jelentős épület esik áldozatul a profitszemléletnek”.
