Költözésünk előtt sem volt minden rendben a gyerek elalvásával, illetve altatásával. Akkoriban egyszerűen csak üvöltött, amikor kijöttünk a szobájából, most viszont beveti a teljes arzenált a célja érdekében, ami természetesen a nemalvás. A fektetési rituálé az új albérletben a következőképpen alakul:
Vacsora után fürdés, ami viszonylag problémamentesen szokott alakulni, aztán törülközés után irány a nappali, ahol sor kerül az öltöztetésre.
Ekkor már előjönnek Izabel rigolyái, például követeli a cumit, aztán meg folyamatosan elmászik, elugrál a helyes pozícióból, így valódi csatát kell vívni vele annak érdekében, hogy rákerüljön a pizsama.
Anya mesél neki nagyjából 10 percig, közben szellőztetünk a szobájában, hogy friss levegő várja a sokat ásító csemetét. A mese végén természetesen ő is olvasni akar, és bizony nem könnyű rávenni, hogy letegye a könyvet, de újabb véráldozat révén végül sikerül.
Apától való elköszönés két puszival, aztán anya beviszi őt a szobájába, ahol előbb a hálózsákot adja rá, majd a kanapéra is le kell vele ülni, hogy balról-jobbról rádőlhessen az ember vállára. Ha kimarad ez a szakasz, akkor üvölt, mint a fába szorult féreg, így ez a rész sosem maradhat ki!
A gyermek ágyba helyezése, ahol Izabel először számba veszi az alvófelszerelést (a párna jobb oldalán egy vízzel teli kulacs, egy textilzsepi, bal oldalon a kedvenc plüssmackója, a szájban pedig a cumi). Hasra fekvés után követeli, hogy igazítsuk meg a lábait a hálózsákban, és ezt akkor is megteszi, ha az égadta világon semmi igazítanivaló nincs rajtuk!
Betakarás után mindig felnyújtja a bal kezét, amit meg kell fogni egy rövid időre, és közben nyugtató mondatokkal felkészíteni a szunyálásra.
Amint megérzi, hogy anya indulna ki a szobájából, bekapcsolja a szófosó-gépet, és elkezd pont, vessző nélkül dumálni. Ilyenkor sorra veszi az összes tárgyat a szobájában. Anikó meg buzgón helyesel, és közben óvatosan kioldalaz a gyerekszobából. Ahogy távolodik a kiságytól, Izabel egyre hangosabban beszél, és akkor sem hagyja abba, miután Anikó becsukta az ajtót maga mögött. Természetesen választ is vár a kérdéseire, mert ha nem reagálunk, akkor egyre hangosabban ismétli a mondandóját, majd elszakad nála a cérna, és bőgni kezd – ami ugyebár nem jó, mert vissza kell hozzá menni (ez szinte mindig így is alakul). Ekkor már általában én kommunikálok vele, mert Ancsa elmenekül zuhanyozni.
Általában a következő párbeszéd zajlik köztem és Izi között a csukott ajtón keresztül, ezáltal viszonylag hangosan:
– Izi, most már ne dumáljál, aludjál!
– Anya! Hol van anya!?
– Anya elment zuhanyozni, csicsikáljál szépen.
– Jó, te is alszol?
– Nem, én nem alszom, tévét nézek, és majd beszélgetek anyával.
Ekkor eltelik kb. két perc, de közben hallani, hogy nyűglődik bent.
– Megnyugodtam, apa!
– Remek.
– Te is megnyugodtál?
– Igen! De most már maradj csendben, aludjál!
– Jó!
Újabb két perc csönd.
– Már alszom, apa!
– Szuper.
– Megnyugodtál?
Ebben a fázisban már nálam is elszakad a cérna, ezért kifejezetten mérges hangnemet ütök meg.
– Figyelj, Izabel! Aki alszik, az nem beszél! Aludj, és fogd be a szádat, vagy nagyon mérges leszek!
– Oké, apa!
Ezek után már úgy alszik, mint a kisangyal.
Látják, milyen egyszerű a gyereknevelés?
