Egy pofára esés története

Izabelre nem lehet azt mondani, hogy ügyetlen lenne, de pénteken akkorát esett a kismotorjával, hogy három zsebkendő is átázott a vérétől.

Péntek délután úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a lakásunkhoz közel lévő bevásárlóközpontba, ugyanis Izi imádja a színes-szagos kirakatokat és a nyüzsgést. Az épületben sétálgattunk hármasban, mikor az egyik folyosó végén észrevettünk egy gyermekmegőrzőt. Lányom lába egyből földbe gyökerezett, és tátott szájjal nézte a kis szobában játszó gyermekeket. Anikóval összenéztünk, majd megbeszéltük, hogy remek próbatétel lenne az ősszel kezdődő óvoda előtt, ha Izit kicsit magára hagynánk egy ilyen helyen, persze csak fél órára. Nem tudtunk egyből lelépni, meg kellett várnunk, amíg a kis tündér feloldódik a társaságban (hamar megtörtént), és akkor szóltunk neki, hogy egy kicsit elmegyünk vásárolni, de hamarosan visszajövünk. A telefonszámomat természetesen megadtam az „óvónéninek”, ha gond lenne, egyből hívjon.

Nagyjából negyven percet voltunk távol, és élveztük, hogy gyerek nélkül nézelődhetünk a bevásárlóközpontban. Mikor visszaértünk, Izabel és egy kisfiú épp az ott lévő kismotorokra ült fel, és elkezdték egymást kergetni a folyosón. Meleg szívvel gyönyörködtem lányomban, aki fülig érő mosollyal üldözte a kisfiút, aztán egyszer csak keresztbe állt az első kerék, Izabel pedig ahelyett, hogy elengedte volna a kormányt, és védte volna az arcát az ütközéstől, fejjel becsapódott a kőpadlóba.

Esés után dőlt a vér

Amint meghallottam a sírását, tudtam, hogy komoly baj van, így futva tettem meg a köztünk lévő 15 méteres távolságot. Mire odaértem, a szájából folyt a vér, én pedig bal kezemmel átöleltem, a jobbal pedig próbáltam szétnyitni az ajkait, hogy felmérjem a károkat. Szegény pont a szájával landolt a földön, ezáltal a felső ajka belül több helyen felszakadt, azonban ennél is nagyobb baj volt, hogy a bal felső metszőfoga teljesen elmozdult a helyéről, a fölötte lévő ínyéből pedig dőlt a vér.

Izabel elkeseredetten sírt, miközben én a zsebemből előhalászott zsebkendőkkel próbáltam elállítani a vérzést. Nem sokkal később Anikó is odaért mellénk, és ketten öleltük kicsi lányunkat, akit csak 10 perc elteltével lehetett megvigasztalni. Ezek után egyből hazafelé vettük az irány, és Izabel a sokkos állapottól pillanatok alatt elaludt a karjaimban. Mire hazaértünk, a felső ajka bucira duzzadt, és még mindig szivárgott belőle a vér. Szegényke nem akart se inni, se enni, nekünk pedig majd megszakadt a szívünk, ugyanis egyáltalán nem vagyunk hozzászokva az ilyen eseményekhez. Gyakorlatilag egész este nem tudtunk másról beszélni, azt találgattuk, vajon megmarad-e a foga, ugyanis legalább 2 milliméterrel lejjebb áll, mint korábban, és 15-20 fokkal el van fordulva.

Sosem hittem volna, hogy ennyire aggódni tud az ember a saját gyerekéért, ez egy komoly tapasztalat volt számunkra. Aznap este alig sikerült folyadékot juttatni Izabel szervezetébe, a cumit pedig nem tudta bevenni a szájába, így lefektetés előtt megint sírva fakadt. Ezt a problémát végül azzal sikerült áthidalni, hogy azt mondtam neki, fogja a kis kezében a cumit, az majdnem olyan, mintha a szájában lenne. Bármily hihetetlenül hangzik, bejött a dolog, viszonylag nyugodt volt az esténk. Hétfőn aztán Anikó elvitte a gyermeket a fogorvoshoz, aki azt mondta, nem kell kihúzni, de legalább két hét kell ahhoz, hogy az íny megszilárduljon körülötte, és nagyon valószínű, hogy a trauma miatt lassan elhal majd a foga.