Mostanában sikk, ha egy készülék okos. Az okostelefonnal kezdődött, de van már mindenféle okosság: tévéből, mosógépből és hűtőszekrényből is. Aztán ha elegendő ilyen készüléket halmozunk fel lakóhelyünkön, esetleg a vezérlésüket a fűtéssel-hűtéssel egyetemben egy központi számítógépre bízzuk, lesz egy okosotthonunk.
Nemrégiben az LG Signature európai bemutatóján jártam a budapesti Bálnában. Megvallom, kicsit bizonytalanul a felvonultatott okoseszközök között. Hamar megállapíthattam, az okosotthonokban minden wifin keresztül működik. Ilyen a most bemutatott okosszárító is, amely egy mosógépre emlékeztető berendezés, vagy éppen a két és fél milliméter (igen, milliméter) vastag okostévé.
Az okoshűtőszekrény ajtaja magától nyílik, ha tele van mindkét kezünk. Üvegajtaján bekopogtatva felgyullad benn a villany, így nem kell kinyitnunk, hogy megnézhessük, mi van benne. A mosógép, a légpárásító és minden egyéb más okosság kétségtelenül pazarul néz ki. Bár árakat nem tudtak mondani, nem tévedhetünk túl sokat, ha feltételezzük, hogy szürreálisan drágák is.
A bemutatón szerepelt egy korábbi termék is, méghozzá egy ruhafelfrissítő elektromos szekrény. Arra való – ha jól értettük –, hogy a korábban kimosott, tehát tiszta, csak kissé állott ruhákat beletegyük, a gép pedig illatosított levegővel, gőz áramoltatásával és az akasztók ritmikus rázásával felfrissíti őket. Őrület.
A bemutató után az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy valóban szükség van-e ezekre a fejlesztésekre, vagy arról van szó csupán, hogy az újabb termékek eladásához kötelező mindig valami újat mutatni. Valóban fontos-e, hogy egy tévé 2,5 milliméter vagy 2,5 centiméter vastag, hogy a szárító vezeték nélküli kapcsolaton bejelentkezik a központi szerverre, vagy ha bekopogunk a hűtőn, felkapcsol a villany?
A rendezvény utáni sajtótájékoztatón rákérdeztünk, hogy van-e a cégnek felmérése arról, a vevők valójában mennyi funkciót használnak intelligens háztartási gépeiken. A vállalat képviselője nem válaszolt konkrétan, mindössze annyit mondott, hogy tapasztalataik szerint a fogyasztók idővel változnak, és olyan lehetőségeket is elkezdenek használni, amelyekre korábban nem is gondoltak volna.
Az okosotthonok koncepciója – bár korábban inkább otthonautomatizálásnak nevezték – egészen a mikroprocesszorok hetvenes évekbeli feltalálásáig nyúlik vissza. Az első széles körben elterjedt, és máig létező okosotthonrendszer az 1975 óta elérhető X–10 volt. Fő előnye, hogy a különböző berendezések között az egyébként is beépített elektromos kábeleken keresztül teremt kapcsolatot, így nem kell újabb kommunikációs rendszert telepíteni. Képes a világítást és a berendezéseket ki-bekapcsolni, sőt a biztonsági rendszer is ráköthető.
Ahogy a bank- és a vállalati szférában, úgy az okosotthonok világában sem kockázatoktól mentes, ha minden berendezésünk az internetre kapcsolódik. E rendszerek nem feltörhetetlenek, így nem elképzelhetetlen, hogy a hekkerek a kávéfőzőnkön keresztül férnek hozzá a számítógépünkön tárolt adatokhoz. Másrészt ha az eszközök gyártója az okos funkciókat a saját szervereikkel való kapcsolattartáshoz köti, a berendezés teljes élettartamára függeni fogunk a cégtől. Bár sok vállalat ígér „örök időkig” tartó szolgáltatást, ezt érdemes dupla idézőjelbe téve értelmezni. Ugyanis természetesen jóhiszeműen is csak addig képesek ezt garantálni, míg uraik saját maguknak. Ha jön egy nagy vállalat, amely felvásárolja őket, könnyedén előfordulhat – ahogy elő is fordult nem is olyan rég –, hogy gondol egyet, és lekapcsolja azt a szervert, amely távolról az egész házunkat irányította. Ilyenkor pedig sokat nem tehetünk, hiszen átengedtük nekik az irányítást, és a felhasználási szerződésben biztos volt valahol egy apró betűs rész, amely megengedi mindezt.
A modernebb megoldások már főként vezeték nélküli kapcsolatot, tehát wifit, Bluetooth-t, esetleg infravörös fényt használnak, és az érzékelők, a processzorok, illetve az adatátviteli technológiák fejlődésének köszönhetően sokkal több mindent tudnak. A korábban izolált rendszerek csatlakoznak a világhálóra, így távolról is irányíthatóvá válik minden, a világítótestektől az öntözőrendszeren keresztül a macskaajtóig.
Persze az otthonautomatizálás nem feltétlenül l’art pour l’art kedvtelés, hiszen az ígéretek szerint a kényelem mellett konkrét, pénzben mérhető, illetve a környezetre nehezedő terhelést csökkentő eredményekkel is járhat.
Az egész lelke az úgynevezett hub. Ez a kis számítógép fogja össze az intelligens eszközök bejövő jelzéseit, és továbbítja őket telefonunkra vagy számítógépükre, majd közvetíti a parancsainkat. Hogy milyen készülékeket építünk be a rendszerbe, kizárólag elvárásainktól és pénztárcánk vastagságától függ. Az például általánosan elterjedt, hogy a világítást automatizálják, hiszen ezzel áram takarítható meg. Elég belegondolni abba, hogy így a fényerőt a külső fényviszonyoknak megfelelően szabályozhatjuk, beállíthatjuk, hogy a külső világítás mikor égjen, s a lámpák felkapcsolását akár más eszközök működtetéséhez is köthetjük.
Otthonunk másik elengedhetetlen, egyben legenergiaigényesebb, leghosszabban üzemelő része a fűtés. Ugyan a legtöbb kazán működését már évtizedek óta automatának nevezett termosztátok irányítják, ezek az esetek többségében csak arra képesek, hogy tartsanak egy beállított hőmérsékletet, esetleg be lehet állítani, hogy pontosan mikor fűtsenek föl, és mikor vegyék lejjebb a hőfokot.
Ezek a funkciók azonban igencsak kőkorszakinak tűnnek az igazán intelligens termosztátok képességeihez viszonyítva, amelyek leghíresebbikét, a Nestet az iPod mögött álló dizájnerek tervezték, gyártóját pedig mára felvásárolta a Google. Potom 3,2 milliárd dollárért, ami jól jelzi, mekkora piac van itt készülőben.
Ezek az eszközök wifin keresztül ellenőrizhetők és irányíthatók, hőmérséklet-, páratartalom- és mozgásérzékelőkkel szerelik fel őket. Így amellett, hogy figyelik a hőmérsékletet, az otthon lévők aktivitását is számon tartják, és ha azt érzékelik, hogy elmentek, lejjebb veszik a fűtést. Sőt, képesek érzékelni naptárbejegyzéseinket, esetleg kapcsolatot tartanak telefonunk gps-ével, így szokásaink alapján „ki tudják találni”, mikor fogunk hazaérni, felkelni, és ennek megfelelően alakítják a hőfokot. Azaz bizonyos idő elteltével képesek megtanulni szokásainkat, és ezekhez szabni a fűtés működtetését. Ügyes.
Érdekesség: az okostermosztátok piacán jelenleg elkeseredett küzdelem bontakozott ki az Apple és a Google platformjaihoz integrálható két készülék, a trónkövetelő Ecobee3 és a korábban a Google arzenáljába került Nest között. A tét nem kicsi: a két vállalatóriás ugyanis a termosztátokkal együtt olyan kommunikációs protokollokat is megteremtett, amelyekhez más gyártók okoseszközei is csatlakozhatnak. Tulajdonképpen itt két nagy okosotthonrendszer vonalai sejlenek fel, amelyekre újabb és újabb eszközöket lehet kötni, a felhasználó pedig akár okostelefonján is beállíthatja, illetve vezérelheti, miképp működjenek összhangban ezek az a berendezések, amikor felkel vagy elmegy otthonról, vagy éppen nyaralni megy.
A komolyabb biztonsági rendszerek persze már jó ideje okosnak tekinthetők abban az értelemben, hogy be vannak kötve a rendőrségre vagy a biztonsági cég központjába, esetleg telefonon keresztül is lekérdezhetők a működési információk. A legmodernebbek azonban sokkal többet tudnak: az okoszárak például szükségtelenné teszik a kulcsokat. Beprogramozhatók, hogy pontosan kiket engedjenek be, és biometrikus jellemzők, így például az ujjlenyomat, az írisz, esetleg hang alapján azonosítják a családtagokat. A viszonylag olcsó webkamerákból összeállított megfigyelőhálózat képeit már havi néhány dolláros előfizetési díj fejében nyomon követhetjük az erre szakosodott szolgáltatók oldalán vagy mobilalkalmazásaikon keresztül. Ráadásul a hálózatba kötött veszélyjelző riasztók, így például a szénmonoxid- és füstérzékelők nemcsak a tűzoltóságot és a mentőket képesek riasztani, de csetüzenetet is küldenek a gps-ük szerint a házban tartózkodók mobiltelefonjára.
E példákon kívül gyakorlatilag minden háztartási gép távoli vezérlésére van már megoldás. Rendelhető olyan kávéfőző, amely kitalálja, mikor akarunk kávét inni, és már gőzölgő koffeindózissal vár, amikor megszólal a vekker. Létezik automata kutyatáp-adagoló, az aktuális csapadékmennyiségre figyelő öntözőrendszer, a kifogyó élelmiszereket automatikusan megrendelő hűtőszekrény.
Bár ma még nem feltétlenül gondoljuk, hogy mindezekre szükségünk lenne, harminc éve az sem juthatott sokak eszébe, hogy nem tudnának egy mindenhova magukkal vihető telefon nélkül élni, amellyel ráadásul leveleket lehet fogadni, és rendelhetnek vele pizzát is.
