Napi várható: indul a Momentum aláírásgyűjtése, a Jobbik a liberális klubba megy

A harmonikustól a kriminálisig: ezekre az eseményekre (is) figyelünk majd a mai nap.

A Jobbik ma ismét az oroszlán barlangjába merészkedik: Mirkóczki Ádám, a párt képviselője a Budai Liberális Klub vendége lesz, ahol este hétkor Soproni Tamással (Momentum), Szigetvári Viktorral (Együtt) és Ungár Péterrel (LMP) pódiumbeszélget „Szabad(?) választások, pártállami feltételek” címmel.

Emlékezetes, Rangos Katalin a minap Vona Gábort a belvárosi liberálisok fellegvárában, a VII. kerületi Spinoza Házban faggatta közönség előtt. Érdekes idők, utoljára a rendszerváltás hajnalán voltak ennyire kíváncsiak egymásra a másként gondolkodók. 

Ami a kultúrát illeti, Kultúrgrund rovatunk szerkesztői azt mondták, ez a nap olyan izgalmas lesz, mint egy krimi. Méghozzá azért, mert várhatóan előállunk egy Jo Nesbo-interjúval.

Akik viszont lemaradtak volna a Viszkis-sztoriról, azoknak ajánljuk: beszélgettünk a Viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attilával. Ez utóbbi interjúhoz az apropót a róla szóló, Antal Nimród rendezte film e heti bemutatója jelenti.

Egyébiránt mi, magyarok olykor szeretünk lelkesedni túlromantizált bűnözőinkért. Márai Sándor 1947-ben egy ilyen korabeli „hős” elfogása apropóján írt naplójába egy kíméletlen bejegyzést a jelenségről. Én mára ezzel búcsúzom, befejezésként olvassák inkább a mestert:

„Vasárnap este egy vendéglőben. A friss hétfői lapot hozzák a rikkancsok. Az első oldalon öklömnyi betűk ordítják, hogy kézre került »Hekus Dönci«, egy notórius rablógyilkos és kéjgyilkos, aki néhány nap előtt bravúros merészséggel megszökött ügyészi kihallgatás közben a fogházból. Most elfogták, néhány nap múltán felakasztják.

A hír a vendéglőben nagy feltűnést kelt. Kispolgárok, munkások ülnek itt. Az emberek felugrálnak az asztalok mellől, egymás kezéből kapkodják az újságot. A hangulat általános: csalódás, lesújtottság, düh. Mindenki sajnálja Hekus Döncit, mert nem sikerült szökése és rendőrkézre került. A sajnálkozás hangos, általános, senki nem titkolja érzéseit.

Ez a tünet rendkívül érdekes. A magyar viszonyok úgy fejlődtek, hogy a társadalom leplezetlenül rokonszenvet érez a rablógyilkos és a kéjgyilkos iránt, szolidaritást vállal a gengszterrel, aki − egy pillanatra − volt olyan ügyes és elszánt, hogy kicsúszott az államhatalom karmai közül. Mindenki rokonszenves, aki az államhatalommal szembefordul: ez a kocsmai közhangulat értelme. Szomorú, nyugtalanító tünet, de nagyon jellegzetes, félreérthetetlen.”