Ez a megjegyzésem arról szólt, hogy Csehov (akit imádok) ajtót nyitott a lusta, kényelmes írásoknak, ami a novellát illeti. Ő az, aki feltalálta a történet nélküli novellát A kutyás hölgyben. Azonban ahhoz, hogy sikerrel kövessük, olyan jónak kell lenni, mint például Raymond Carver.
A kritikusok és az olvasók az egyik legszórakoztatóbb szerzőként ismerik. Született mesélő. A történetközpontú prózát meg lehet tanulni? Önnek ez a természetes?
A Canterbury Christ Church Univerity-n kreatív írást tanítok, és mint minden kreatív írást oktatótól, állandóan ezt kérdezik tőlem is. A válasz az, hogy a kreativitást nem lehet megtanítani. Bátorítani, és vezetgetni lehet, de nem lehet megtanítani. Az írás ugyanakkor egy mesterség, amit lehet tanítani, és amit meg is kell tanítani, mivel a legtöbb diák úgy hagyja el az iskolát, hogy kevés, vagy semmilyen fogalma nincs a nyelvtanról, mondattanról, vagy a helyesírásról. Furcsamód meg kell tanítani a diákokat olvasni is, mivel a legtöbb diáktól egyébként nem várják el, hogy közelebbről foglalkozzon a szöveggel. Magyarországnak soha nem lenne szabad elszakadni a gimnáziumi modelltől, ahol a diákok rá vannak kényszerítve, hogy tanuljanak, hogy például kívülről megtanuljanak szövegeket. Ráadásul az angol iskolarendszer tele van idióta, liberális tanárokkal, akik azt hiszik, a diákok lelkét bántják, ha kijavítják a rossz helyesírásukat (feltéve, hogy a tanár maga tudja egyáltalán, hogyan kell írni azt a szót, ami nincs mindig így).
A béka segge alatt tele van hasbavágós történetekkel, amik sziporkázóan szellemes stílusban vannak tálalva, témáját tekintve (II. világháború, ’56-os forradalom) is elég jól eladható könyvnek tűnik. Hogy-hogy nem talált kiadóra olyan sokáig? Tényleg több, mint ötven kiadó visszautasította? Elolvasták egyáltalán, vagy ez nem derült ki?
A „békát” tucatnyi könyvügynök utasította vissza, úgyhogy elkezdtem magam küldözgetni kiadóknak, ami talán hiba volt. Ötvenhat kiadó utasította vissza, és abban az időben azt hiszem, összesen volt ötvennyolc az Egyesült Királyságban, úgyhogy amikor az ötvenhetedik igent mondott, nagyon megkönnyebbültem. Rendszerint az első könyvet a legnehezebb kiadatni, és egy könyv az 1950-es évek Magyarországáról egyáltalán nem volt egy anyagilag egyértelműen megtérülő befektetés.




