Szabadidejében rajzolgatott Bill Watterson, aki különböző reklámokon dolgozott akkoriban. Többféle képregényt is készített, a szakma azonban nem akarta befogadni ezeket. Végül egy képregényekkel foglalkozó cég, a United Feature Syndicate – amely különböző lapoknak értékesített ilyen képsorokat – pozitívan reagált egy történetére, amelyben a főszereplőnek volt egy öccse és neki egy plüsstigrise. Miután Wattersonnak elmondták, hogy utóbbi két karakter a legerősebb a sztorijában, az ő főszereplésükkel újabb képregényt pingált, amely 1985. november 18-án jelent meg először nyomtatásban és hamar sikeres lett.
Ez volt a Kázmér és Huba (Calvin and Hobbes), amelyet egy éven belül már 250 újságban lehetett olvasni, egy évvel később pedig olyan Amerika-szerte ismert lapok írtak róla pozitívan, mint a Los Angeles Times. A nyolcvanas évek második felében Watterson kétszer is elnyerte a legjobb képregényrajzolónak járó díjat, így a szakma is elismerte munkáját. Ám a készítő érdeklődése más irányba kezdett elmozdulni, 1991–1992-ben és 1994-ben is hosszú hónapokra felhagyott a Kázmér és Huba rajzolásával. 1995 vége felé Bill Watterson aztán bejelentette: abbahagyja a sorozatot, indoklása szerint nem szerette a határidőket és hogy rövid történetekkel dolgozhatott csak.
„A képregény rajzolása kiváltság és élvezet is volt számomra, köszönöm, hogy lehetőséget biztosítottatok ehhez.”
– zárta Watterson a Kázmér és Hubát kiadó újságoknak írt levelét. Az utolsó képkockák 1995. december 31-én jelentek meg a történetből. Az első, ’85-ös képsorban Kázmér egy tonhallal operáló tigriscsapdát épített, amellyel elfogja Hubát. Az utolsó, ’95-ös történetben pedig már mint barátok hódolnak egyik kedvenc foglalatosságuknak, a szánkózásnak, miközben ismételten nagy filozófiai megállapításra jutnak: „A világ egy varázslatos dolog, Huba öreg barátom. Fedezzük fel!”
Nem, nem csak azért, mert Gregory S. Paul paleontológus 1993-ban megdicsérte a sorozatot a dinoszauruszok pontos ábrázolásáért. És még csak nem is azért, mert az eredeti címben szereplő neveket a reformátor Kálvin Jánostól és a filozófus Thomas Hobbes-tól kölcsönözte a készítő.
Merill Fabry a Time honlapján azt emelte ki, hogy Watterson milyen művészien, láthatóan elkülönítette Kázmér fantáziavilágát az unalmas valóságtól, emellett magasztalta azért, hogy nem engedélyezte képregénye reklámcélú felhasználását – nem úgy, mint Charles Schulz, a Snoopy rajzolója. Idézi Wattersont, aki a Kázmér és Huba „születésének” tizedik évfordulójára kiadott könyvben ezt írta:
„Képregényem a személyes realitásokról, a képzelet varázsáról és a barátság különlegességéről szól. Ki hinne egy kisfiú és tigrise ártatlanságának, ha népszerűségüket pénzzé téve mindenféle túlárazott, senki által sem hiányolt mütyürökre tennék őket?”
Reboot-kultúrában élünk, ahol minden régit új köntösbe bújtatunk. Ám van egy kedvelt, multigenerációs tulajdonunk, amely a mindenre pisilő ipar minden igyekezete ellenére sem tér vissza már: a Kázmér és Huba – ezt már Josh Kurp, az Uproxx szerzője emelte ki. Nincs szó filmről, rajzfilmről, könyvről, videoklipről, amelyben a két címszereplő felbukkanna, Watterson ugyanis nem teszi pénzzé húsz éve befejezett művét. És jól van ez így – írja Kurp –, mert így nem vész el a Kázmér és Huba varázsa.
Mennyi kárt okozott Kázmér és Huba?
Egy elvetemült rajongó kiszámolta 2014-ben, hogy a két jómadár milyen összegű kárt okozott rengeteg csínytevésével – írja a Sploid. A hatéves kisfiú és plüsstigrise majdnem tizenhatezer dolláros számlát okozott, ez mai árfolyamon több mint négy és fél millió forint.
A varázs, amelyet egy hatéves fiú azon tulajdonsága okozott, hogy nem volt képes uralkodni magán – írta a Kázmér és Huba kapcsán a Weekly Standard újságírója, Christopher Caldwell még márciusban a Wall Street Journal honlapján. „Nemcsak a legviccesebb, hanem a leginkább megérintő és leginkább profán” képregény volt – tette hozzá a szerző, aki kiemelte azt is, milyen zseniális, hogy amikor Kázméron és Hubán kívül más is szerepel a képsorokon (Kázmér szülei vagy osztálytársai), a tigris plüssállatként van ábrázolva. Mások csak bajkeverésnek látják Kázmér fantáziavilágát, amelyben felépül Stupidopolis (kb. Hülyeváros) homokvárosa, létezik a klónozás, dinókkal lehet harcolni, stb. A fantáziavilágból egy nem túl koherens, de létező szociálpolitikai vízió rajzolódik ki – idézi a szerző James Q. Wilson politikatudóst. Wilson szerint a Kázmér és Huba Arisztotelész morálfilozófiájának a népszerű megnyilvánulása.
Valóban nem baj, hogy a Kázmér és Huba nem folytatódik, hiszen jó eséllyel az internet és a mémek uralta mai világban már nem is lenne olyan sikeres. Meg hát valljuk be: ahogyan Kázmér az anyjával és iskolatársaival beszélt, valamint egyes cselekedetei a fantáziavilágában (például az iskola tankkal való megtámadása) kiverné a biztosítékot a polkorrektség uralta közbeszédben. Jó ez így, megvan a varázsa, és helyén tudjuk kezelni a nyolcvanas-kilencvenes évek zseniális képregényét. Boldog születésnapot, Kázmér és Huba!
