De mégis: hol maradnak a hírességek? – faggatom a Pintér Aukciósház munkatársait a csütörtök esti árverés után. Az ember úgy képzeli, hogy egy jelentős költő hagyatékának első árverésén megjelennek ismert arcok. Művészek, politikusok és olyanok, akik foglalkoznak kultúrával. Ráadásul irodalomtörténeti különlegességeket is elárvereztek: a kiadatlan, 1940-es évek elejéről származó Faludy-versek kéziratait. Ismerős arcokat mégsem fedeztünk fel a sorok között, kivéve persze az árverés előtt minikoncertet adó Gerendás Pétert.
Az aukció után a boldog új tulajdonosokat és a hoppon maradt licitálókat hamar elnyeli a büfé. Azonnal kiderül: egyébként nagyon is előfordul, hogy árveréseken megjelennek közéleti szereplők. Most is meg voltak hívva, de aki végül részt vett, csak képviselője útján volt jelen. Kár. Szívesen megnéztük volna például Demszky Gábor egykori főpolgármestert, ahogy saját, Faludy Györgynek írott levelére licitál, és elviszi, mondjuk, a kikiáltási ár tízszereséért. Ellenfele lehetne például egy elkötelezett rajongója. Sajnos ehhez hasonlóan komikus fordulatok csak a mi képzeletünkben és a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésein szoktak előfordulni.
A szomorú rögvalóság, hogy a csütörtöki árverésen a licitálási kedv láthatóan nem volt túl nagy. Faludy kéziratainak és személyes tárgyainak nagy része vételi megbízással kelt el. Vagyis olyan valaki vitte el, aki a tárgy megvásárlásával, licitálással az aukciósházat bízta meg. A legtöbb esetben senki nem licitált rá a kikiáltási árra. Néha azért felforrt a levegő, és rögtön kiderült, hogy licitáláskor sok ember úgy működik, mint a nők, ha egy hosszú nap fáradalmai után beszabadulnak egy butikba. Külső szemlélő számára nem feltétlenül racionális döntések születnek. Faludy György sötétkék sétaesernyője valahol húszezer forintnál áll meg, a kikiáltási ár dupláján. A költő kanadai bevándorlási azonosító kártyájára záporoznak a licitek, tíz helyett a végén 42 ezer forintot ér. Értékes relikviák persze, de nem feltétlenül értékesebbek, mint a többi hasonló. A kéziratok és a kiadatlan kötetek ára eleve magasabb volt – az Ámírhoz, illetve Ámírral kapcsolatos versek kiadatlan kötetei például darabonként 300 ezer forintról indultak, és annyiért is keltek el vételi megbízással. Kettőnek a védetté nyilvánítását már el is indította egy közintézmény, amely nyilván figyelte az aukció anyagát, talán vásárolt is, de ezt az adatot az aukciósház nyilván nem adhatja ki.
Az árverés legvégén jönnek a magasra árazott tételek, köztük a legdrágább, a költő Kossuth-díja. Másfél millió forint. Kínos csend támad utána, csak pár másodperces, aztán megyünk is tovább. Sajnos a költő legtöbb kitüntetése – a nagyobbak szintén több százezer forintról indulnak – a Kossuth-díj sorsára jut.
Pintér Péter, az aukciósház tulajdonosa nincs annyira meglepődve. – Ezeknek a díjaknak az eszmei értéke nagyon magas, de azt is meg lehet érteni, hogy a vásárlók nem feltétlenül fizetik ki értük ezt az árat – mondja. A Faludy-aukció nekik is érdekes kihívás volt, hiszen képző- és iparművészettel foglalkoznak, ez volt az első irodalmi hagyaték a ház életében. – Ennek a területnek a gyűjtőköre kisebb összegű vásárlásokban gondolkodik. Képzőművészeti aukción többnyire egymillió forintig mennek el a licitálók. Az irodalom gyűjtői, úgy látom, legszívesebben csak 500 ezer forintig – magyarázza.
Két, kimondottan sokat vásárló úriembert kérdezek ki részletesebben, hogy miért érdekli őket Faludy hagyatéka. Mindketten kedvelik a költészetét, és úgy gondolják, ennyit megengedhetnek maguknak. Inkább „gyűjtögetőként”, mint rendszeres gyűjtőként írják le magukat. Néha megvesznek ezt-azt, amihez kötődnek. Egyiküknek Latabár Kálmántól is van relikviája.
Azt maga Pintér Péter sem tagadja, hogy az árverés kicsit gyér volt. A költő iránti egykori érdeklődés, amely még a bulvárlapokat is fogékonnyá tette Faludy iránt, azóta talán megkopott egy kicsit. Pedig a sajtó most is felkapta az árverés hírét, amely összekapcsolódott az özvegy helyzetével is: évek óta szó van arról, hogy anyagilag nehezen győzi a hagyaték egyben tartását, raktározását. A sajtónak azt nyilatkozza: elégedett az árveréssel. Hogy megvalósul-e valaha a terve, a Faludy Emlékmúzeum, arról továbbra sem tud biztosat mondani. Minden tárgyhoz kötődött, hiszen együtt élt velük. Elmondása szerint nehezen is vált meg minden darabtól. Szomorúnak tűnik, és mintha kicsit feszengene. Mint akinek tényleg az az érzése, hogy kiárusítja az életét.
Az aukció után a boldog új tulajdonosokat és a hoppon maradt licitálókat hamar elnyeli a büfé. Azonnal kiderül: egyébként nagyon is előfordul, hogy árveréseken megjelennek közéleti szereplők. Most is meg voltak hívva, de aki végül részt vett, csak képviselője útján volt jelen. Kár. Szívesen megnéztük volna például Demszky Gábor egykori főpolgármestert, ahogy saját, Faludy Györgynek írott levelére licitál, és elviszi, mondjuk, a kikiáltási ár tízszereséért. Ellenfele lehetne például egy elkötelezett rajongója. Sajnos ehhez hasonlóan komikus fordulatok csak a mi képzeletünkben és a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésein szoktak előfordulni.
| |
| Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet |
A szomorú rögvalóság, hogy a csütörtöki árverésen a licitálási kedv láthatóan nem volt túl nagy. Faludy kéziratainak és személyes tárgyainak nagy része vételi megbízással kelt el. Vagyis olyan valaki vitte el, aki a tárgy megvásárlásával, licitálással az aukciósházat bízta meg. A legtöbb esetben senki nem licitált rá a kikiáltási árra. Néha azért felforrt a levegő, és rögtön kiderült, hogy licitáláskor sok ember úgy működik, mint a nők, ha egy hosszú nap fáradalmai után beszabadulnak egy butikba. Külső szemlélő számára nem feltétlenül racionális döntések születnek. Faludy György sötétkék sétaesernyője valahol húszezer forintnál áll meg, a kikiáltási ár dupláján. A költő kanadai bevándorlási azonosító kártyájára záporoznak a licitek, tíz helyett a végén 42 ezer forintot ér. Értékes relikviák persze, de nem feltétlenül értékesebbek, mint a többi hasonló. A kéziratok és a kiadatlan kötetek ára eleve magasabb volt – az Ámírhoz, illetve Ámírral kapcsolatos versek kiadatlan kötetei például darabonként 300 ezer forintról indultak, és annyiért is keltek el vételi megbízással. Kettőnek a védetté nyilvánítását már el is indította egy közintézmény, amely nyilván figyelte az aukció anyagát, talán vásárolt is, de ezt az adatot az aukciósház nyilván nem adhatja ki.
Az árverés legvégén jönnek a magasra árazott tételek, köztük a legdrágább, a költő Kossuth-díja. Másfél millió forint. Kínos csend támad utána, csak pár másodperces, aztán megyünk is tovább. Sajnos a költő legtöbb kitüntetése – a nagyobbak szintén több százezer forintról indulnak – a Kossuth-díj sorsára jut.
Pintér Péter, az aukciósház tulajdonosa nincs annyira meglepődve. – Ezeknek a díjaknak az eszmei értéke nagyon magas, de azt is meg lehet érteni, hogy a vásárlók nem feltétlenül fizetik ki értük ezt az árat – mondja. A Faludy-aukció nekik is érdekes kihívás volt, hiszen képző- és iparművészettel foglalkoznak, ez volt az első irodalmi hagyaték a ház életében. – Ennek a területnek a gyűjtőköre kisebb összegű vásárlásokban gondolkodik. Képzőművészeti aukción többnyire egymillió forintig mennek el a licitálók. Az irodalom gyűjtői, úgy látom, legszívesebben csak 500 ezer forintig – magyarázza.
| |
| Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet |
Két, kimondottan sokat vásárló úriembert kérdezek ki részletesebben, hogy miért érdekli őket Faludy hagyatéka. Mindketten kedvelik a költészetét, és úgy gondolják, ennyit megengedhetnek maguknak. Inkább „gyűjtögetőként”, mint rendszeres gyűjtőként írják le magukat. Néha megvesznek ezt-azt, amihez kötődnek. Egyiküknek Latabár Kálmántól is van relikviája.
Azt maga Pintér Péter sem tagadja, hogy az árverés kicsit gyér volt. A költő iránti egykori érdeklődés, amely még a bulvárlapokat is fogékonnyá tette Faludy iránt, azóta talán megkopott egy kicsit. Pedig a sajtó most is felkapta az árverés hírét, amely összekapcsolódott az özvegy helyzetével is: évek óta szó van arról, hogy anyagilag nehezen győzi a hagyaték egyben tartását, raktározását. A sajtónak azt nyilatkozza: elégedett az árveréssel. Hogy megvalósul-e valaha a terve, a Faludy Emlékmúzeum, arról továbbra sem tud biztosat mondani. Minden tárgyhoz kötődött, hiszen együtt élt velük. Elmondása szerint nehezen is vált meg minden darabtól. Szomorúnak tűnik, és mintha kicsit feszengene. Mint akinek tényleg az az érzése, hogy kiárusítja az életét.
| |
| Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet |
