Ezek voltak 2015 legjobb könyvei

A szocializmus öröksége, a legkisebb jégkorszak és az iszlám térhódítása is befért az idei termésbe.

Tizennégy évvel az azóta kultikussá vált A nyugalom után Bartis Attila új regénnyel jelentkezett. A vége egy fotóművész, Szabad András életében, művészi és magánéleti küzdelmeiben a huszadik századi magyar traumákat ragadja meg, gyújtópontban \'56-tal és a főszereplő anyjának halálával. A regény a történelmet (és a történeteket) a fotók és a „valóság” egymásra játszásában értelmezi, felvetve a kérdést: mit kezdhetünk a múltunkkal? Erről Bartis így beszélt lapunknak adott interjújában: „a múlthoz való egészséges viszony feltétele a biztonságérzet. Hogy ne várjunk semmit a múlttól és ne fussunk előle. Azon kívül, hogy tanulunk belőle, ne kényszerüljünk semmire használni. Ez pedig csak azokban a társadalmakban tud megtörténni, ahol a jelen rendben van.” (Magvető Kiadó)

A múlt feldolgozását végzi Danyi Zoltán A dögeltakarító című könyve is. A regény brutális látlelet a háború utáni világról, amelyet már csak cinizmusból nevezhetünk békének. A dögeltakarító egy vajdasági magyar fiatal története, aki a délszláv háborúk közepén találja magát, ahol az értelmetlen kivégzések, a csoportos nemi erőszak és a megaláztatás változatos formái veszik át az élet természetes rendjét. A test test elleni groteszk küzdelemben a nemzetek elvesztik jelentésüket, az ideológia pedig, mint a lúg, lemarja bőrt, eltorzítja az embereket, míg végül csak identitás nélküli vázak maradnak, amelyek lelketlenül kínozzák és pusztítják el a másikat. Ez a pusztítás pedig, mivel ép ésszel felfoghatatlan, nem is elbeszélhető. Danyi Zoltán regénye éppen erről szól: hogyan lehet kimondani a kimondhatatlant. (Magvető Kiadó)

A 2005-ös A fehér király után kilenc évet kellett várni, a tavaly megjelent Máglyát követően azonban a korábbiakhoz képest szinte azonnal jött az újabb Dragomán György-könyv, az Oroszlánkórus, amely műfajában és stílusában is új utakat nyitott a szerző és olvasói előtt. Három regény után a szerző ezúttal novellákkal jelentkezett, amelyekben számos eddig ismeretlen arcát mutatta meg. Kísérletező szövegek ezek, amelyeket egy-egy regény kiragadott fejezeteiként is olvashatunk. De nem csak az új kötet miatt lesz emlékezetes az év Dragomán György (és az olvasóközönsége) számára. A Máglya komoly sikert aratott külföldön, neves kritikusok méltatták. És ha ez még nem lenne elég, A fehér királyból angol produkcióban készülő filmet is leforgatták. (Magvető Kiadó)

Veszélyesen keveredik a fikció a valósággal Térey János A Legkisebb Jégkorszak című munkájában. A monumentális verses regény története szerint 2019-ben az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörése miatt drasztikus globális változás következik be: Európa, benne kicsiny hazánk jégbe dermed. A jégkorszakkal pedig mintha a belső viszonyaink vetültek volna a természetre, hiszen – mint kiderül – az igazán nagy baj, nem a faggyal, hanem a benne élő emberekkel van. A szereplők Térey korábbi munkáiból, a Protokollból és az Asztalizenéből ismerősek lehetnek, csakhogy ezúttal már, a korábban felfelé törtető, középosztálybeli figurák kiégett, beletörődött, cinikus alakokká váltak, önmaguk jégbe fagyott változatává. Nincsenek igazi kapcsolatok, az emberi gesztusokat az arcokra fagyasztja a jégkorszak. Szinte lehetetlen nem felismerni mindebben a jelen magyar társadalmát. Fikció és valóság, vers és közélet idén egy pontban metszették egymást: Térey János monumentális regényében. (Libri Kiadó)

Megrázó regény Kiss Noémi új műve, a Sovány angyalok, amely nemcsak egyetlen női sorsról szól, hanem a rendszerváltás előtti és utáni Magyarország összevetéséről is. A látlelet nem túl biztató: akinek lelki-testi kiszolgáltatottság volt a sorsa a házasságában, az egészségügyben és tanárként az iskolarendszerben, annak a változás utáni korrupt és meghasonlott Magyarországon sem könnyebb. Kiss Noémi a meddőség elleni harcra fűzi fel a hősnő lélekrajzát, aki valójában nemcsak méhében, hanem a lelkében és a társadalomban lévő üresség ellen is küzd reménytelenül, amikor mindenáron gyermeket szeretne. Miközben végigkövetjük a megalázások során, végig tudjuk, hogy nem a megoldás, a katasztrófa felé vezet minket a történet. (Magvető Kiadó)

A fehérorosz írónő, Szvetlana Alekszijevics idei irodalmi Nobel-díja itt-ott viták tárgyává vált, hiszen a szerző újságíróként kezdte a pályáját, és regényei is úgy készültek, hogy több száz interjút vett fel, többnyire az egykori Szovjetunió hétköznapi embereivel, tehát nem teljesen fikciós műveket alkot. Ezzel a módszerrel írta meg az Elhordott múltjaink című kötetét is, amelyet az Európa Könyvkiadó a Nobel-díj eredményének kihirdetése után nem sokkal jelentetett meg. Megrendítő emberi sorsok bontakoznak ki ezekből az elbeszélésekből, az egykori Szovjetunió hatalmas tablója. (Európa Könyvkiadó, Iván Ildikó fordítása)

Zimándi Pius István naplója az év egyik legfontosabb megjelenése volt. A Magvető Kiadó feltámasztotta az egykori Tények és tanúk sorozatot, amelyben az irodalmi szerkesztő Réz Pál interjúkötete után Zimándi Pius István premontrei szerzetestanár naplója jelent meg. A kötet a második világháború utolsó évének története egy olyan szemszögből, ahonnan eddig nem láthattuk az eseményeket: a Horthyhoz hű keresztény középosztály nézőpontjából. Erkölcsi tartás és részvétlenség, józan ész és babonák egyszerre vannak jelen a szövegben, amelyet szerzője nem a nyilvánosságnak szánt. A német megszállással induló napló felbecsülhetetlen értékű kordokumentum, amely idővel remélhetőleg a szélesebb olvasóközönség körében, és a közoktatásban is megtalálja a méltó helyét. (Magvető Kiadó)

Nem kapott akkora visszhangot a román írónő, Doina Rusti regénye Magyarországon, mint amekkorát megérdemelt volna. Pedig a Lizoanca – Tizenegy évesen a mélyszegénység és a falusi kilátástalanság megdöbbentően hiteles ábrázolása, minden apró mozzanatában életszerű, és közben felrajzolja egy végletekig kiszolgáltatott gyermek portréját. A vezérfonalat egy tizenegy éves kislány megtörtént esete adja, aki prostituálttá válik a saját falujában. Ételért és kisebb összegekért árulja a testét, a falu hallgatólagos beleegyezésével. A tévécsatornák „tizenegy éves prostituáltként\" hivatkoztak a lányra, aki „megtöltött egy egész falut szifilisszel.\" A román írónő, Doina Rusti hosszas kutatás után vállalkozott arra, hogy irodalmi formába öntse ezt a sorsot. (Orpheusz Kiadó, Szenkovics Enikő fordítása)

Az idei év nemzetközi szenzációja volt a provokatív megnyilatkozásairól híres francia író,
Michel Houellebecq regénye, a Behódolás amely arról szól, hogy Franciaországban egy iszlám párt veszi át a hatalmat, és lassan az élet minden területén bevezeti saját szabályait, lebontva az európai alapértékeket, mint például a női egyenjogúság vagy a szekularizált állam. A francia baloldali pártok pedig inkább ölbe tett kézzel ülnek, és még mindig csak egyetlen dolog lebeg a szemük előtt, hogy ne a radikális jobboldal jusson hatalomra. A könyv főhőse, a kiégett értelmiségi ráadásul arra döbben rá, hogy mindezt még csak nem is bánja. Legalább valaki utat mutat neki a kilátástalanságban. (Magvető Kiadó, Tótfalusi Ágnes fordítása)

Nem túl gyakran olvashatunk jó külföldi riportkönyveket magyarul, Héctor Tobar kötete viszont ilyen. A Pulitzer-díjas újságíró könyve, A sötét mélyben testközelbe hozza a 2010-es chilei bányakatasztrófa áldozatainak történetét. Megismerjük őket és megtudjuk, mit éltek meg a föld alatt töltött két hónap alatt. A könyv felvázolja egy 21. századi katasztrófa hátterét és utóéletét: milyen szerepet játszik benne a politika, a szenzációhajhász média, a kereskedelem, és ki törődik valójában azokkal, akik a katasztrófa áldozatai voltak. Az ő szemszögükből ugyanis nem ért véget a történet a dicsőséges kiszabadításukkal, folytatniuk kell az életüket. (Tarandus Kiadó, Takács Zoltán fordítása)