Amiért érdemes magyarul tudni

Nyolcvanadik születésnapján köszöntötték Bodor Ádámot a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Már ez is jelezte, nem mindennapi esemény a születésnap. Ehhez pedig különleges ajándék dukált.

E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója rövid méltatás után Ady Endre édesanyjának süteményeskönyvével és többcsokornyi fűszernövénnyel köszöntötte az ízekre és illatokra fölötte érzékeny Bodor Ádámot. A Magvető – az író egykori munkahelye és műveinek kiadója – vezetője, Nyáry Krisztián is ajándékkal érkezett: Bodor azon novelláit gyűjtötték kötetbe, amelyek alapján A barátkozás lehetőségei című film készült. A kiadványt persze a kijáratnál meg is lehetett vásárolni, és a műsor még szinte véget sem ért, a kiadó munkatársai máris egy asztalt penderítettek a színpadra, hogy az író dedikálhassa a friss köteteket. Kellemest a hasznossal – amire nyilván szükség van, hiszen a kiadónak is élnie kell valamiből, a kényszeresen tukmált portéka azonban tájidegen elemként rondított bele az est összképébe.

– Bár a hallgatás lenne a legjobb laudáció, de ezt a poént már egy másik alkalommal lelőtték, így mégis beszélnie kell – vezette fel köszöntőjét Parti Nagy Lajos. – Amikor az ember Bodor Ádámról ír, észre sem veszi és elkezd „bodorul” írni, ám ez alighanem csak Bodor Ádámnak megy egyedül, és mint látjuk, neki sem éjjel-nappal – utalt Parti Nagy arra, hogy az ünnepelt „nem egy grafomán alkat”. Ha az volna, nem tudna bodorul írni.

– Emberrel még nem találkoztam, aki ennyire illetlenségnek tartja, ha dicsérik, mégpedig szembe, mint Bodor – mondta Parti Nagy. – De illetlennek lenni emberi dolog, írónak lenni eleve illetlenség. Titkát, ha van ilyen, nem tudom, viszont a bőrömön érzem, művei, amelyekért érdemes magyarul tudnom, egy már-már kaján világvég melankolikus bodori krónikái, „jól ápolt sárkányfog-vetemény kiskertjeinkben”. Úriembersége teszi, hogy tapasztalatait két gombaszedés vagy piaclátogatás között megosztja velünk. Világára hajaznak világok, modellje még sincs, minden részlet úgy különös, hogy nagyon ismerős, de hogy honnan? Hát Bodortól. És Bodorból is annyi van, ahányan olvassák – torkollt szükségszerűen dicséretbe a köszöntés.

A kötelező körök után Bodor szövegei vették át a főszerepet. Báthori Csabától Závada Pálig számos pályatárs olvasott fel egy-egy novellát. Esterházy Péter egy talált Bodor-paródiát hozott magával, amit hallgatva kétségünk sem lehetett: amit így lehet parodizálni, csak nagy művészet lehet.

Balla Zsófia a Bodorral készült riportkötetéből, A börtön szagából idézte fel a sepsiszentgyörgyi véres éjszaka történetét, amikor egy mulatság közepén az író egy tyúkvértől csöpögő késsel belépett a táncolók közé és közölte, most ölte meg a házigazdát, Strömpel Migdált. Mielőtt a következő lépést kitalálhatta volna, a hatalmas kristálycsillár kiszakadt a plafonból, és „ekkor rontott be a házba kezében az elemlámpával és a még vergődő, véres tyúkkal Strömpel Migdál”. Bodor Ádám élete mint egy regény fejezetei.

Nem volt ez másként a búcsúval sem. Az ünnepelt fellépett az emelvényre, megköszönt mindent, majd elmondta, csak azért sajnálja, hogy elmaradt a beszélgetés, mert így nem kapta meg a gerincvelőjéig ható kérdést, amiben régóta reménykedik, hogy miután kiszabadult a szamosújvári fegyintézetből, létesített-e volna testi kapcsolatot a börtönigazgató lányával. „Ezzel a válasszal most már adós maradok.”