„Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy a A 2000 Irodalmi és Társadalmi havi lap 2016. évi 11 számának megjelentetésére a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázata – a SZÉPIRODALOM KOLLÉGIUMA 2016. 04. 06. napján született döntése alapján –
nem részesült támogatásban.
A szépirodalom kollégiuma a felhívásra benyújtott pályázatot megvizsgálta, mely megfelelt a kiírás formai feltételeinek. A kollégiumi testület a szakmai bírálatot elvégezte. A támogatott pályázatok körét a beadott pályázatok száma és minősége, valamint a rendelkezésre álló támogatási keret együttesen határozta meg. Mindezeket figyelembe véve a benyújtott pályázat támogatására nincs lehetőség” – írta a Nemzeti Kulturális Alap a 2000 irodalmi-társadalmi folyóiratnak, amely a Facebook-oldalán tette közzé az üzenetet.
A Nemzeti Kulturális Alap szépirodalmi kollégiumának döntése ma került nyilvánosságra, így kiderült, hogy mely folyóiratok kaptak támogatást idén. A 2000 megelőzte az eredmény kihirdetését, amikor közzétette az elutasító határozatot. Nem csak a 2000 nem kapott támogatást, hanem a Somogy, a Palócföld, a Pannon Tükör és a Mozgó Világ sem.
A teljes lista az NKA honlapján olvasható.
Korábban már megírtuk, hogy a Nemzeti Kulturális Alap jóval kisebb összeget szánhat folyóiratokra, mint ami korábban rendelkezésre állt.
Így több lap egyáltalán nem kapott támogatást, és ezzel megpecsételődik a sorsa.
A folyóiratok nem kizárólag az NKA-támogatásból tartják fenn magukat; a lap eladásából származik bevételük, és sok kulturális folyóirat szponzori támogatást is kap, a kulturális alap anyagi segítsége nélkül viszont csak akkor boldogulhat egy ilyen lap, ha például egy önkormányzat támogatja.
Korábban 700 és 800 millió között mozgott az összes kulturális folyóirat éves pályázati kerete, ez az összeg idén 350 millió forintra csökkent. Később az NKA szakmai kollégiumai további 158 millió forintot különítettek el erre a célra, de az 508 milliós összeg még így is messze elmarad a korábbitól. Ráadásul ezt a 158 millió forintot más célok rovására különítették el a kollégiumok.
A támogatási keret csökkenése a Nemzeti Kulturális Alap minden kollégiumának gondot okozott, mert az átalakított kulturális alapnál nincs folyóirat-kollégium, így minden kollégium a saját szakterületének folyóirataiért felel. A színházi folyóiratokat a színházi kollégiumhoz, az irodalmiakat az irodalmihoz utalta az új rendszer, de megfelelő forrást nem biztosítottak.
Ez főleg a szépirodalmi kollégiumot érinti fájdalmasan, hiszen a legtöbb kulturális folyóirat irodalmi lap. A rendelkezésre álló összegből több folyóiratot egyáltalán nem tud támogatni a szépirodalmi kollégium, és akiket igen, azoknak is csak átlagosan fél évi, legfeljebb nyolc hónapi működését biztosítja a most megítélt támogatás.