Nem jelent még meg átfogó könyv a magyar jégkorongról. Eddig. Gazda Albert és Halász Zoltán (alias D. Gromov és F. Kapus) most Az élet értelme – Magyar jégkorongkönyv címen hiánypótló alkotással jelentkezett. Leendő olvasóik számára nyilvánvalóvá válik, hogy a jégkorong a legjobb sportág.
Az a jégkorong, amellyel jómagam nem is olyan régen kezdtem ismerkedni. Előző munkahelyemen sportrovatosként a rovatvezetőm biztatott, hogy szakosodjak a hokira, mert tudta, néha hokimeccseket is nézek. Így ülhettem le a legendás Kercsó Árpáddal halászlézni, majd megismerkedtem a magyar válogatott első két egyáltalán nem magyar honosítottjával, Andrew Sarauerrel és Frank Banhammel. Így izgulhattam végig a krakkói I/A osztályos világbajnokságot, amelyen a kazakok elleni vereség után kicsit elveszítettem a hitem, de a CSAPAT visszaadta. Végül – a házigazdákkal, barátainkkal, a lengyelekkel szemben – eljött a pillanat, s a Mátrixban látottakhoz hasonlóan megállt az idő, amikor Szirányi Bence felszabadítása becsorgott az ellenfél kapujába. Ott voltam a városligeti bulin is – ahol éppen Szirányival beszélgettem elsőként –, később szóba elegyedtem a magyar hoki Dárdai Páljával, Majoross Gergellyel, majd kvázi barátságot kötöttem a legifjabb krakkói hőssel, Erdély Csanáddal. Aztán miatta keveredtem el a jégcsarnokba, az U20-as válogatottat néztem meg Káposztásmegyeren. Miként Gazda Albert, én is rájöttem: teljesen más élmény fagyoskodva nézni egy meccset a jég mellett, mint a tévében.
Fentiek két szempontból „érdekesek”. Egyrészt mert családom a székely hokifővárosból, Csíkszeredából származik, így akár hamarabb is rajongójává válhattam volna a sportágnak. Másrészt mert Az élet értelme tele van ehhez hasonló – csak éppen érdekfeszítőbb – szubjektív beszámolókkal, amelyek nem modorosak, nem unalmasak, éppen eltalálják a helyes arányokat.
Főleg Gazda Albert jegyez ilyeneket a 38 fejezetes kötetben, bár néha Halász Zoltán is elhajítja a szabálykönyveket, statisztikákat, hogy mesélhessen, miként vadászott autogramokra az A csoportos vébéken. Ám a magyar hokirajongókat összefogó Jégkorongblogon is alapuló könyv nemcsak a személyes sztorik miatt érdekes, hanem mert szinte teljes képet ad a sportágról. Kiderül, milyen volt a múlt, hogyan húzta egyre feljebb a sportágat Dunaújváros és Székesfehérvár versengése, hol a helyünk a világ hokitérképén, és miért nagyszerűek a magyar drukkerek. Szó esik külföldi edzőkről és honosított játékosokról, valamint Grenoble, Szapporo és Krakkó hőseiről.
Ám a kép mégsem teljes. Szinte tökéletes látleletet ad ugyan a könyv, milyen volt, hol tart ma és milyen lehet a magyar jégkorong, ám a működtetés hátteréről kevés szó esik. Említés szintjén foglalkozik ugyan a társaságiadó-kedvezmény pozitív hatásaival, de azzal már nem, hogy az bizony visszaélések forrása is lehet, s megkaparintása érdekében olykor néhány éves gyerekeket is igazolt sportolóként tüntethetnek fel hokiklubok és utánpótlásműhelyek.
Mindenesetre szerethető könyvet tettek le a szerzők az asztalra. Akit érdekel a honi jégkorong, az alapművel gazdagodik (értékét különösen emeli a rengeteg adatot tartalmazó függelék), akit pedig még nem, azt jó eséllyel be tudja vonni ebbe a közegbe.
(Gazda Albert–Halász Zoltán: Az élet értelme – Magyar jégkorongkönyv. Cser Kiadó, Budapest, 2016. Ára: 2995 forint.)
