A birodalom trubadúrjai tavaly végre – Kovács Lajos és Pálfalvi Lajos fordításában – magyarul is megjelent. A Litvániában született, szlavisztikával foglalkozó, az Egyesült Államokban élő és tanító irodalmár grandiózus műve nem csupán irodalmi példákat vesz alapul, amikor bizonyítani igyekszik: a gyarmatosító, kolonialista attitűd felfedezése, értelmezése annak ellenére nem történt meg Oroszország esetében, hogy a „másikhoz” való viszony bemutatása mindig is problémás volt még a legnagyobb alkotók, Dosztojevszkij és Szolzsenyicin számára is. Irodalmi nagyságuk persze megkérdőjelezhetetlen, mégis: Thompson szerint látványos, ahogy például a szovjetrendszer borzalmait bemutató Szolzsenyicin egy taskenti kórházat helyezett a Rákosztály középpontjába, az üzbégek valahogy mégis a háttérbe szorulnak, mellékszereplőkké fokozzák le őket saját földjükön. Hasonlóvá válik Szibéria is Valentyin Raszputyinnál, aki állítja: Amerika angol gyarmatosítóival szemben az oroszok nem igázták le a szibériai őshonos népességet. Oroszország nagyságát mutatja tehát a szerző, ahogy már Tolsztoj is tette azt a Háború és békében: Thompson szerint az orosz nemzeti identitás új alapító mítoszáról van szó, eközben pedig nem derül ki, mennyi fájdalom révén sikerül tartani a határokat, mennyi elnyomás és kegyetlenség volt szükséges ahhoz, hogy Oroszország terjeszkedhessen, és mások földjére is betehesse a lábát. A Háború és békéből nem derül ki az sem: a harcos Oroszország miként szerzett lengyel és ukrán gyarmatokat, ugyanúgy, ahogy Jane Austennél sem volt egyértelmű, miért működik minden olyan olajozottan a mansfieldi birtokon. Csakhogy a posztkolonialista kritikusok kíméletlenül feltárták ezt a dimenziót Austennél, miközben az orosz szerzők műveinek hasonló vonulata árnyékban maradhatott – állítja Thompson.
A világirodalom nagyszerű alkotásain túl a mindennapi élet jellegzetességein, az írott sajtó propagandisztikus cikkein keresztül is példázza a szerző, hogyan próbálta elnyomni a periferikus népek hangját Oroszország. A Molotov–Ribbentrop paktum megszületése után úgy állt át az orosz sajtó a „lengyel urak” gyalázására, az általuk gyakorolt állítólagos elnyomás hangsúlyozására, mint annak a rendje, és igyekezett úgy beállítani, mintha az oroszok valójában csak felszabadítanák a szomszédos népeket. Elnémultak Szibéria népei, elnémultak az üzbégek, a közép-ázsiai őslakosok, miközben hirtelen a németek tevékenysége is pozitív fénytörésbe került. Persze a nácik támadása után ez is úgy változott az ellentétére, mintha sosem lett volna másként.
Thompson ellenpéldaként az orosz írónőt, Ljudmila Petrusevszkaját hozza fel, aki szerinte a nők kudarcos életútján keresztül mutatja be, mi is volt az ára ennek a birodalmi tudatnak: a férfiak folyamatosan a távoli határokat védték valahol, míg a nők szoba-konyhába beszorulva örültek, ha néha jutott nekik pár négyzetméternyi önálló tér. A birodalom, az orosz nemzet sulykolt hatalmasságával kerül itt totális ellentétbe a valós élettér szűkössége. Hiába az állítólagos nagyság, ha a Rémes sors című elbeszélés főhőséhez hasonló harmincas nők kis garzonlakáson osztoztak édesanyjukkal, és még arra sem volt lehetőségük, hogy csak egy rövid időt kettesben töltsenek egy férfival.
Petrusevszkaja nem a kolonializmus elnyomó voltát mutatja be Thompson könyve szerint, „csupán” kiválóan példázza, mi az ára a terjeszkedésnek, a férfiak távolmaradásának, az állítólagos építkezésnek – a központ voltaképp privilegizált, iskolázott lakói számára sem lehetővé téve a boldog, nyugodt életet. Szó sincs már a hatalmas terek tágasságáról, csak a kisszerűségről és bezárkózásról, ahogy Thompson szerint Oroszország is viselkedik, miközben védeni kívánja földjeit, úgy téve, mintha más nemzetek területei mindig is hozzájuk tartoztak volna, amelyeken mindig is otthon lehetnének. Jellemző például szerinte, hogy míg az orosz karakterek úgy tartózkodnak például üzbég földön, mintha otthon lennének, úgy utaznak más népek földjére, mint akik országon belül mennek le vidékre, addig ez a kiváltság nem adatik meg a többi népnek.
Az új évezred hajnalán megjelent kötet szerint bár már a Szovjetunió is felbomlott, az orosz kolonializmussal történő szembenézés továbbra sem igazán történt meg: annak felmérése, mi az ára a birodalmi mohóságnak, más földek leigázásának. Az irodalomnak is fontos feladata Thompson műve szerint, hogy érzékeny legyen a másik szenvedéseire is, a másik ahhoz való elidegeníthetetlen jogára, hogy elmesélhesse saját fájdalmát, történelmét, identitását.
(Ewa M. Thompson: A birodalom trubadúrjai – Az orosz irodalom és a kolonializmus. Ford.: Kovács Lajos és Pálfalvi Lajos. Örökség Kultúrpolitikai Intézet, Budapest, 2015. Ára: 3900 forint.)
