Thompson ellenpéldaként az orosz írónőt, Ljudmila Petrusevszkaját hozza fel, aki szerinte a nők kudarcos életútján keresztül mutatja be, mi is volt az ára ennek a birodalmi tudatnak: a férfiak folyamatosan a távoli határokat védték valahol, míg a nők szoba-konyhába beszorulva örültek, ha néha jutott nekik pár négyzetméternyi önálló tér. A birodalom, az orosz nemzet sulykolt hatalmasságával kerül itt totális ellentétbe a valós élettér szűkössége. Hiába az állítólagos nagyság, ha a Rémes sors című elbeszélés főhőséhez hasonló harmincas nők kis garzonlakáson osztoztak édesanyjukkal, és még arra sem volt lehetőségük, hogy csak egy rövid időt kettesben töltsenek egy férfival.
Petrusevszkaja nem a kolonializmus elnyomó voltát mutatja be Thompson könyve szerint, „csupán” kiválóan példázza, mi az ára a terjeszkedésnek, a férfiak távolmaradásának, az állítólagos építkezésnek – a központ voltaképp privilegizált, iskolázott lakói számára sem lehetővé téve a boldog, nyugodt életet. Szó sincs már a hatalmas terek tágasságáról, csak a kisszerűségről és bezárkózásról, ahogy Thompson szerint Oroszország is viselkedik, miközben védeni kívánja földjeit, úgy téve, mintha más nemzetek területei mindig is hozzájuk tartoztak volna, amelyeken mindig is otthon lehetnének. Jellemző például szerinte, hogy míg az orosz karakterek úgy tartózkodnak például üzbég földön, mintha otthon lennének, úgy utaznak más népek földjére, mint akik országon belül mennek le vidékre, addig ez a kiváltság nem adatik meg a többi népnek.
