Filc Kálmán igaz magyar ember lévén felhőtlenül, teljes szívvel tudott örülni honfitársai sikerének.
Ha látott valakit a tévében, aki történetesen az ő szakterülete kapcsán, vagyis föld- és vízügyben nyilatkozott, rögtön romantikus hangulatba került, és felidézte magában az illető megindítóan gyámoltalan első lépéseit a szakma rögös ösvényein. Hogyan bliccelte el az órákon való részvételt éjszakákon át tartó tivornyázások, biliárdozások kedvéért Hogyan égett be egyik-másik vizsgán totál másnaposan, a mínusz nullánál is halványabb teljesítménnyel Hogyan idézgette egyik-másik totálisan inkompetens beszólását sírva-röhögve az egész évfolyam A vezeklés sajátos formájaként hogyan ereszkedett állítólag térdre némelyik tanár előtt egy-egy húzósabb érdemjegy megszerzése érdekében Nőgyógyász papája hogyan fizette be családostul wellnessutazásra a professzort és egész családját a zökkenőmentes diplomavédés érdekében
Efféle gyengéd, kollegiális emlékekkel bíbelődött Filc Kálmán gondolatban, s közben ámulva nézte az ízléstelenül túlsminkelt, Móricka által sikkesnek gondolt ruhákba beszuszakolt szerencsétlent, amint hízik a reflektorfényben. A tetejében szakmailag, khm, finoman szólva nincs a topon, úgy látszik, most ébredhetett egy-két évtizedes mélyhipnózisból, hiszen az utóbbi idők föld- és vízügyi publikációi kimaradtak neki, s bizony-bizony, nem csupán az angol, német, francia nyelvűek, de a hazai szaklapokban megjelentek is. Kálmán egyszerre ízleli a keserűség fanyar és a fensőbbrendűség mézédes zamatát, mintha tonikot szürcsölgetne.
Oké, a média nem a tudomány terepe, Filc Kálmán bajosan tudná megmondani, mi alapján ad hitelt az egyik politológusnak, és kételkedik a másikban, mitől gondolja megalapozottnak az egyik biztonságpolitikai szakértő véleményét, és érzi bizonytalanságpolitikainak a másikat. Mert az egyiknek az illendőnél dúsabb a szemöldöke? Mert a másiknak kiakasztóan hupilila a zakója? Mert az egyiknek csinosabbak a grafikonjai? Mert a másik kevesebbet nyökög, makog, mekeg, mint az egyik? Mire alapozzuk a véleményünket egyáltalán? Filc Kálmánt meglehetős gyakorisággal megsuhintotta az a semmihez nem hasonlítható sejtelem, hogy az átlagember világlátása nem más, mint egy disznó viccekből, nagyot mondó nagybácsik terjesztette családi anekdotákból, rosszul felidézett tankönyvrészletekből, kétes újságcikkekből, összetákolt dokumentumfilmekből, fél füllel elcsípett utcai megjegyzésekből, ismeretterjesztő előadásokból, ponyvaregények kétes bölcsességeiből összeszőtt rongyszőnyeg. No de itt most az ő szakmájáról volt szó
Bízvást kijelenthető, hogy a faramuci megjelenésű ismerős szakértői állításai vitathatóak. Nem mintha Kálmánnak lenne kedve vitatni bármelyiket is, elvégre hülyékkel nem vitatkozik az ember, különben lehúznak a szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. Ezt Filc Kálmán egy híres idézeteket tartalmazó könyvben olvasta, na tessék, fogalmatlan tévésztárunk nyilván hasonló kiadványokat sem olvas, pedig igazán hasznára lehetnének, teli vannak bármely helyzetre bízvást alkalmazható, frappánsnál frappánsabb aranyköpésekkel.
Filc Kálmán kenyérbélnél is lágyabb lelkét úgy szakmai, mint emberi jóérzés töltötte el, látván, hogy kedves ismerősét ellenállhatatlan erővel hátára kapta a médiacunami, és végre állócsillagként tündökölhet a honi közélet égboltján. Az, hogy egy állócsillagot a cunami vajmi ritkán kap a hátára, olyan okvetetlenkedő megjegyzés, melyhez hasonlókra Filc Kálmán rá se hederít, ha igazán hangulatba jön. Kinek jó az állandó nyelvcsőszködés? Az ellenség keze betette lábát az országba, na és? Fejünk felett elröpül az idő rozsdás vasfoga, na és? Tiszta vizet öntünk a nyílt kártyák közé, na és? Kardélre hányjuk a falra hányt borsót, na és?
Filc Kálmánnak tele volt a hótöke a sok tehetetlennel, akik csak kritizálni képesek, miközben más meg habozás nélkül cselekszik, nem kevés tetterőről téve tanúbizonyságot. Vállalva minden kockázatot. Mindenek dacára és ellenére. Homlokát a perzselő napba tartva. Talpa alatt döndül az aszfalt. Ez a hölgy például szerepel, és milyen jól teszi. Hangot ad a véleményének, pedig nincs is neki. Ami van, az nem vélemény. Ám ez cseppet sem fékezi lendületét. Van egy álma, és tesz is annak megvalósulásáért. Nesze nektek, pojácák!
Te például mit tettél ma? Felálltál egyáltalán a fotelből? Kinyújtóztattad elgémberedett tagjaidat? Megölelted ma már gyermekeidet, megetetted kisállataidat? Adtál enni gyermekeidnek, megsimogattad kisállataidat? Tettél szert jövedelmező befektetésekre? Ledolgoztál akár egygrammnyi hájat is csinos szalonpocakodról? Néztél merészen a tükörbe? Úgy, mint aki fel akarja falni a világot? Akkor meg mit ugatsz bele mindenbe, punnyadó kispolgár? Filc Kálmán nem igazán tisztázta, kinek intézi ezt a míves és néma szónoklatot, de szilárdan hitt mondandója múlhatatlan érvényességében.
Filc Kálmán megfontolt ember, felállt hát karosszékéből, levette és akkurátusan összehajtogatta, majd vigyázva a karfára helyezte zakóját. Ezek után pár lépést hátrált, és fejest ugrott a szupermarketben akciósan, élete kockáztatásával vásárolt, 107 centiméteres képernyőátmérőjű LED-es tévéjébe. Általános riadalom közepette robbant be a stúdióba, és ripityára törte a vizespoharat, melynek egyik szilánkját rögtön felkapva, az élénken tiltakozó kolléga fejét hóna alá szorítva nekifogott, hogy az üvegdarabot szikének használva szakszerűen végigmetssze a haj vonala alatti fejbőrt. Pár másodperc elteltével indiánüvöltéssel tépte le a frissen fodrászolt skalpot, miközben imponáló magabiztossággal rázta le az őt lefogni próbáló teljes stábot, és a sarokba lökte az ájult áldozatot. Még mindig élő, egyenes adásban meghajolt, akár egy bűvész, és a digitális csúszdán keresztül, kezében hadizsákmányával, visszahuppant békés nappalijába, ahol zakója változatlanul a karfára hajtogatva pihent. A véres hajcsimbókot egy szögre akasztotta többi trófeája, agancsos szarvasfejek és tülkös muflonpofák mellé, majd gondosan kezet mosott, hiszen kultúrember volt, és mint említettük, igenis tudott önzetlenül örülni honfitársai sikerének.
