Hatvanöt esztendővel ezelőtt a zömében földművelő-kertművelő parasztok lakta Kiskanizsán Markó Imre Lehel volt a plébános. A bencés szerzetesrend szétszórása után, 1951-ben került oda. Néprajzi és nyelvészeti érdeklődése folytán kapcsolatba került a tudományágak szervezeteivel, számos tárgykörben tett közzé tanulmányokat. Az ezekből válogatást kínáló kötet egyik nagyobb tárgyköre a gyermekjátékok leírása, bemutatása. Másfél száz játékfajtát szedett össze a szerző. A korabeli kisfiúk „tollas krumpli”-val dobálóztak: krumpliba tollakat szúrtak, ezek azután irányították a magasba dobott burgonyát.
Kukoricatusából „hidas”-t (disznóólat) építettek, amelyikben kis darab tusa volt a malac. Máskor meg „karikóztak”: hordónak vagy biciklinek rossz abroncsát bottal irányítva-gurítva futkostak utcahosszt. A kislányok rongy- és papirosbabái, a számos táncos, guggolós, kifordulós, kötélugrálós játéka és a hozzájuk tartozó dalok meg kottájuk rendre megtalálhatók rajzokkal, eligazító ábrákkal. A kiskanizsai nevezetes napokhoz fűződő népszokások újév napjától az aprószenteki korbácsolásig terjedtek. Utóbbi során a kora reggel házról házra járó gyerekek főleg a még ágyban fekvőket suhintották végig: „Friss légy, egésséges légy, / Vizér künnek, borér menny, / Borér künnek, vizér menny, / Fönek künnek, lenek menny”-féle mondókákkal. A karácsonyi ünnepkör népszokásait, a korabeli idős lakosság boszorkányélményeit is földolgozta a tudós pap, aki a népnyelvet is tanulmányozta. Írt bizonyos nyelvi-grammatikai jelenségekről, a kiskanizsaiak ragadványneveiről. Egyik dolgozata a Kanizsa név eredetét is helyesen mutatja meg, a Zala folyónevet azonban tévesen származtatja a latin salix ’fűzfa’ szóból, minthogy szláv eredetű. A ma már nyomaiban is alig létező kiskanizsai szőlőművelés területeiről, a hegyekről (Kis-Cserfő, Nagy-Cserfő stb.), amelyek egyébként legfeljebb dombok, a „zsuppos pincék”-ről, magáról a szőlőmunkáról, a „gúzsos prés”-ről leírással, rajzzal tájékozódhat vagy idézheti föl emlékeit a mai olvasó, miként magam is, hiszen a városi iparos apámnak kis-cserfői szőlője kapcsán valamennyire megismertem az ottani parasztgazdák világát. A kötetet szerkesztő Ördög Ferenc sajnos nem érte meg a januári könyvbemutatót. Az ő élete, miként Markó Imre Lehelé, bizonyítja, hogy akár a hajdani kitétel szerinti „sötét Zalában” is lehet eredményes tudományos munkát végezni.
(Markó Imre Lehel válogatott néprajzi és nyelvészeti tanulmányai. Szerk.: Ördög Ferenc. Egyesült Kiskanizsáért Egyesület, Nagykanizsa, 2014. Ármegjelölés nélkül.)
