Mi kell ahhoz, hogy valaki Hitler Mein Kampfja után adjon címet a könyvének? Elsősorban talán szégyenérzet. Legalábbis Karl Ove Knausgard szerint. A Harcom (eredetiben: Min kamp) a szégyenből indul, és mindig oda is tér vissza. – Írni annyit tesz, mint kihúzni a létezőt annak az árnyékából, amit tudunk – olvashatjuk a sorozat első kötetében. Ha a valóságot, a valóban létező dolgot kutatjuk, el kell feledkeznünk arról, amit tudunk. A The Guardian című brit lapban megjelent portréjában Knausgard arról beszélt, nem találta a hangot, amelyet régóta keresett, és akkor hirtelen beléhasított: nem fikciót ír, hanem vallomást. Olyasmiket vetett ezután papírra, amiket még senkinek sem mondott el soha, mert szégyellte magát. Ebből a szégyenérzetből született a hatkötetnyi, 3500 oldalas regényfolyam.
A Harcom tehát nem egy norvég szélsőjobbos Hitler-rajongó könyve, hanem egy kíméletlenül őszinte vallomás egy életről, amely az alkotásban teljesedik ki. Talán túlságosan is őszinte, tehetnénk hozzá azonnal, hiszen a szerző a vallomásaival a családi szennyest is kiteregette, néven nevezve mindent és mindenkit. Nem meglepő, hogy ez ellen több rokona is fellépett, igyekeztek akár jogi úton is megakadályozni a kötetek megjelenését. Sikertelenül.
Ez is Knausgard harcának a része. Szembemenni mindennel és mindenkivel, nem törődve a következményekkel. Persze ezzel feláldozza az életét, de csak így lehet képes megírni azt. Az első kötetből, amely a Halál címet viseli, hamar ki is derül, a szerzőnek az élet mindig kevés, szereti a feleségét, szereti a négy gyermeküket, de boldogságot nem érez, csupán ürességet, hiányt. És ezt a folyamatosan növekvő űrt tölti ki az írás, ami számára az egyetlen igazi valóság. Fel is teszi a kérdést: irodalom ez még egyáltalán?
A Halál a gyermek- és kamaszkor időszakából villant fel képeket, amelyek központi figurája az apa. Aki rideg, távoli, idegen és néha pokoli. Igaz, ezt a poklot kezeljük fenntartásokkal. A szerző fiatalkorát ugyanis a világ gyermekeinek jelentős része elcserélte volna a sajátjára. Karl Ove kipárnázott polgári jómódban nőtt fel: értelmiségi család, a legjobb iskolák, ház a hegyen, lakás a belvárosban, korlátlan lehetőségek és a szabadság biztonsága. Mégis úgy érezte, harcolnia kell, akár ez ellen is. Persze mindezt úgy, hogy alapvetően nem kérdőjelezi meg életkörülményei gyökerét. Nem akarja felgyújtani a norvég olajkutakat, de egy égő cigarettacsikket bedob egy idegen ház előszobájába éjjel – lázadása néha kétségbeejtően kisszerű és ostoba. De erről is őszintén ír. Önmagát sem kíméli, sőt, elsősorban önmagát nem kíméli.
– Valami fenséges dolgot akart alkotni – írja, de mindeközben az élet kisszerűsége vette körül: pelenkázás, viták, a hétköznapok. És ekkor rájött, hogy erről ír, a kis életről: szaros pelenkából gyúr katedrálist.
És ha már Mein Kampf, Adolf Hitler sem maradhatott ki. Knausgard a hatodik kötetben majdnem ötszáz oldalt szentel a náci párt első emberének, megalkotva fiatalkori portréját. Hogy ez miként sikerült neki, még nem tudhatjuk, az azonban biztos, hogy a világsikerű sorozat (csak Norvégiában majdnem félmillió példányban kelt el) nem mindennapi vállalkozás. Egy szöveg, ami sokszor valóságosabbnak tűnik, mint az élet.
(Karl Ove Knausgard: Halál. Harcom 1., fordította: Petrikovics Edit. Magvető kiadó, 2016, 434 oldal, 3990 Ft)
