Nem potomság

Idén is érdemes lesz az újdonságok között válogatni az ünnepi könyvhéten.

„A harmadik világ benyomul az első világ központjába, és magához hasonlítja”; „Róma vallásilag páratlanul toleráns”; „ egyre több imaház és templom épül a provinciákból betelepülők számára” – valószínűleg Spiró György sem gondolta, hogy 2005-ben elhangzott mondatai mennyire provokatívan és aktuálisan hatnak bő tíz évvel később. Persze amikor az idén hetvenéves író a Mindentudás Egyetemén elmondta Hogyan győznek a provinciák? című előadását, még sem ő, sem más nem sejthette, hogy mire könyvkiadója, a Magvető az olvasóknak szánt születésnapi ajándékként kötetbe rendezi 1979–2016 között megjelent cikkeit, esszéit, mi lesz a helyzet a „provinciákban” és „Rómában”, a harmadik és az első világban. Bevallom, elfogott némi szkepszis a tartalomjegyzéket átnézve, vajon lehet-e most egy 1985-ös színházi előadásról írt tárca érdekes, de kiderült, hogy igen – ha másként nem, korrajzként mindenképpen. Az alábbi részlethez pedig – azt hiszem, sajnos – ma már senkinek nem kell magyarázat közbeszédünk-közírásunk általános állapotát tekintve: „Általánossá vált nálunk, hogy feltételezik: az írót nem az emberábrázolás szándéka vezérli, hanem hogy saját politikai és ideológiai nézeteit kifejtse és hirdesse. Általános feltételezés, hogy csak azért írok egy hétszáz oldalas regényt, mert bosszúvágy vezérel (ők igen pontosan tudják is, miért), és mindenáron oda akarok mondogatni kortársaimnak” (Rettegés a drámától, 2001).

(Spiró György: Válogatott esszék, 1979–2016. Magvető Kiadó, Budapest, 2016. Ára: 3490 forint.)

Spirónál kevesen ismerik jobban a közép-európai térség történelmét és jelenkori nyűgeit, ám talán neki is tud még újat mondani Gustáv Murín a rendszerváltást követő időszak egyik meghatározó jelenségéről, a határokon átnyúló szervezett bűnözésről. (Igaz, a szlovák író, újságíró kötetének éppen az az egyik hiányossága, hogy saját kutatásokat nem végzett a szerző, csak másodlagos forrásokból dolgozott, azok alaposságát viszont jól szemlélteti a 26 oldalt kitevő bibliográfia a könyv végén.) Ha valaki nem emlékezne rá, hogy a meciari Szlovákia milyen sötét hely volt az 1990-es években, elég belelapoznia a kötetbe: véres kivégzés az egyik pozsonyi luxushotelben 1997-ben, egy nemzetközi filmfesztivál kellős közepén; tíz kiló robbanószerrel levegőbe röpített maffiózó; a szlovák–magyar határon „eltűnő” 140 vagonnyi fűtőolaj; és persze Michal Kovác köztársasági elnök fiának elrablása – nem árt ezekről újra olvasni, főleg mert Murín a legtöbb esetben igyekszik a magyar kapcsolódásokat is feltárni, sikerrel. (Bónuszként a fiatalon költőnek készülő Jozef Rohác egyik szívhez szóló börtönversét is elolvashatjuk, bár azt annyira nem ajánlanám.)

(Gustáv Murín: Maffia határok nélkül. Twister Media Kft., Budapest, 2016. Ára: 2990 forint.)

A magyar foci egyik tünetértékű jelensége volt, hogy Illés Béla bő tíz évig birtokolhatta a „meghatározó játékos” állandó jelzőt. Igaz, ő legalább sosem kamuzott mesés (csak éppen soha össze nem jövő) külföldi ajánlatokról. Idehaza persze valóban sztár volt, még egy Dárdai Pál nevű pécsi tehetség számára is. A magyar futball jelenleg legnépszerűbb szereplőjének nemcsak a pályán kitűnő az ütemérzéke, az éppen az Európa-bajnokság elé időzített önéletrajzi könyve minden bizonnyal az év egyik sikerkiadványa lesz a kiadó számára. Dárdai ráadásul érdekesen és őszintén vall az 1990-es évek reménytelennek látszó magyar futballközegéről, amelyből elég korán sikerült lelépnie a Bundesligába. Nem rejti véka alá a véleményét a mostani Eb előtt az utolsó nemzetközi sikert produkáló, az atlantai olimpiára kijutó válogatott széteséséről (Dárdain, Sáfár Szabolcson vagy Lisztes Krisztiánon kívül nem is nagyon futott be senki valamirevaló külföldi karriert, de van, akinek idehaza is a REAC, a Paks vagy a Nyíregyháza jutott) vagy éppen magáról Illésről sem, akiről így ír: „Illés Béla például nagyon jó futballista volt, a mai napig tisztelem és becsülöm, de sosem értettem meg, mit játszik. Megkapta a labdát, és csak cipelte, cipelte. Ez az ötvenes-hatvanas években elment, a kilencvenes évek végén már nem.” No comment.

(Dárdai Pál–Pietsch Tibor: Dárdai Pál könyve. Alexandra Kiadó, Budapest, 2016. Ára: 3999 forint.)

„Potomság” – egy harctéri visszaemlékezés szerint így reagált Petőfi Sándor, amikor Segesvárnál nem messze tőle csapódott a földbe az orosz ágyúgolyó. Valószínűleg ez lehetett utolsó dokumentált szavainak egyike, ugyanis nem sokkal később mindenki szem elől tévesztette a menekülés káoszában. Azóta sem tudni, mi lett vele, a Kossuth Kiadó A magyar történelem rejtélyei címen futó sorozatában azonban most Hermann Róbert és Kovács László összefoglalja, amit a legújabb kutatások alapján tudni lehet – azt biztosan, hogy nem vitték Szibériába, mivel egyetlen magyar foglyot sem vittek oda az oroszok. (Ezt már csak azért is érdemes hangsúlyozni, mert ironikus módon éppen most jelent meg egy Morvai Ferencről szóló könyv is; ő máig ragaszkodik a „barguzini Petőfi”-féle elméletéhez, bármilyen tudományos cáfolat ellenére. Utóbbi kötet ismertetésétől megkímélnénk az olvasót.)

A sorozat egy másik darabjában Romsics Ignác ír Magyarország második világháborúba lépésének körülményeiről. Emiatt a kötet címe egy picit talán megtévesztő is: Ki bombázta Kassát? A kiadó szempontjai persze érhetőek: Kassa bombázásának kérdése máig a magyar történelem legizgalmasabb és legtragikusabb fejezetei közé tartozik kezdve persze azzal, hogy a rendszerváltás előtti történelemkönyvek tényként kezelték: szovjet felségjellel ellátott német gépek voltak az „elkövetők”. Romsicsnál kevés jobb szakértője van a témának. Szintén az adott történelmi téma alapos körbejárását ígéri a Mikor volt a magyar honfoglalás? című kötet is, amelynek Fodor István a szerzője.

A magyar történelem rejtélyei sorozat további nagy erénye, hogy az egyes kötetek a mai könyvárakhoz képest kimondottan olcsók.

(Hermann Róbert–Kovács László: Petőfi halála – A magyar történelem rejtélyei; Romsics Ignác: Ki bombázta Kassát? Kossuth Kiadó, Budapest, 2016. A kötetek ára: 1490 forint.)

Pogátsa Zoltán azon fiatal magyar közgazdászok egyike, akik régóta örömmel provokálják a hazai közgazdász-társadalom nagy részét kapitalizmuskritikájukkal. A neoliberalizmus egyik legelszántabb hazai bírálója már címében is érdekes reminiszcenciákat keltő könyvvel rukkolt elő: Magyarország politikai gazdaságtana. Pogátsa ebben előbb megvizsgálja, hogy a rendszerváltást követő kormányok milyen gazdaságpolitikát folytattak, és ez milyen következményekkel járt, majd természetesen azt is felvázolja, szerinte milyen egyéb lehetőségek álltak volna rendelkezésre, hogy a magyar társadalom sikeresebb pályát járjon be az elmúlt huszonöt évben. A „skandináv gazdasági modell” hazai apologétája természetesen ezt a receptet ajánlja Magyarországnak is. A könyv messze nem száraz közgazdasági tanulmánykötet, hanem érdekes, elgondolkodtató problémafelvetés. Az Osiris Kiadó amúgy sem szokott gyenge műveket piacra dobni.

(Pogátsa Zoltán: Magyarország politikai gazdaságtana – Az északi modell esélyei. Osiris Kiadó, Budapest, 2016. Ára: 3980 forint.)