Nincs könnyű dolga annak az olvasónak, aki gyanútlan tájékozatlansággal veti bele magát Alexandra Salmela művébe. A szlovák származású, Finnországban élő és alkotó író első regényében a stílusok, nézőpontok, hangulatok és írói eszközök olyan színes és változatos egyvelegét vonultatja fel, hogy alig győzzük követni az elbeszélés merész hajtűkanyarjait, és törni a fejünket, mivel is állunk szemben valójában.
Az alaptörténet főszereplője Angie, aki félresikerült, sorozatos kudarcot valló irodalmi próbálkozásai dacára rendületlenül dolgozik azon, hogy valami jelentőset és maradandót hozzon létre – még mielőtt betöltené a 28. életévét. Úgy gondolja, hogy híres-hírhedt „elődeihez”, Janis Joplinhoz, Kurt Cobainhez, Jim Morrisonhoz és Jimi Hendrixhez hasonlóan megalkotja az őt halhatatlanná tevő művet, majd véget vet életének. Mivel megszokott környezete nem segíti írói kibontakozásában, megragadja a kínálkozó lehetőséget, és Finnországba megy, hogy néhány hónapot töltsön egy szinte nomád körülmények között élő családnál elszállásolva.
A 27 – avagy halál teszi a művészt rendhagyó, a megszokott mederből kilépő történetébe önéletrajzi utalásokat is szövő író mindvégig merészen keveri a szálakat, és a legkülönfélébb módszerekkel kidolgozott szövegrészleteket vonultatja fel. Ez a kezdetekben zavarba ejtő töredezettség és szinte értelmezhetetlen összevisszaság érzetét keltő írói fogás az események előrehaladtával a regény egyik fő vonzereje lesz. A bájos, gyermeki nyelven csacsogó, az őt körülvevő világot ebből a kifordított nézőpontból bemutató plüss kismalac vagy a cinikus és kiábrándult fekete házi macska szarkazmustól átitatott monológjaival éppoly lírai énné válik, mint a főszereplő művészjelölt, aki önmagára találás gyanánt egyre reményvesztettebb írói próbálkozásokat tesz. A látásmódok állandó váltogatásán túl a műfaji sokszínűség is figyelemfelkeltő: a szokványos regény keretein túllépve egy autóban megtett út kilométereit a dráma műfaji sajátosságainak szigorú betartásával láttatja a szerző, aztán egyebek között megjelenik a mesei szál, a tragédia, a líra és a bohózat is. Idő kell, mire hozzászokik az olvasó a váltakozó nézőpontú és stílusú elbeszélésmódhoz, és megbarátkozik az egyenetlen történetszövéssel, de végül összeáll a kép, és jól követhető, lendületes ívű történet kerekedik ki az egészből. A meglepő, nem várt fordulatokkal és a tartalmi mondanivalóval kiegészítve pedig bátran mondhatjuk: emlékezetes regénnyel találkoztunk.
