A rendszerváltás családtörténetei című könyv elsősorban arra keresi a választ – a biztonság-bizonytalanság dimenziót helyezve a középpontba –, hogy a társadalmi környezet miként befolyásolja az egyéni szférát – hangzott el a kötet bemutatóján. Losonczi Ágnes kollégái, Dávid Beáta, Barna Ildikó, Bóné Veronika, Hegedűs Réka és Izsák Éva közérthető stílusban, egyéni elbeszélések alapján mutatja be a kétgenerációs életutakat, ezáltal folyamatában ábrázolva, mi történt az emberekkel, és hogyan alakult az élet a rendszerváltás előtt és után.
Az előzmények
A mostani „lila könyv” alapjául az 1988-ban kiadott kék, majd az 1991-ben megjelent zöld kötet szolgált. Losonczi Ágnes egy MTA kutatócsoport vezetőjeként kezdte meg a munkát Budapest vonzáskörzetének nyolc településén.
Losonczi, aki a könyvbemutató díszvendége volt, az eseményen elmondta: a 300 családot először a terhesség első trimeszterében keresték meg, és a gyerekvárás időszakát akarták megérteni. Az eredeti tervek szerint ötévente látogatták volna meg a résztvevőket, ám a rendszerváltás után finanszírozási gondok miatt nem folytathatták a munkát.
Dávid Beáta, a kutatás vezetője a könyvbemutató után az MNO-nak elmondta: az első adatfelvétel idején a szakemberek nyolc olyan településre látogattak el, ahol nagyon magas volt akkoriban a koraszülések aránya. Minden, első gyermekét váró nőt megkérdeztek a gyerekvállalással kapcsolatos elképzeléseikről, párkapcsolatukról, vizsgálták környezetüket. Az egyik cél eredetileg a koraszülések társadalmi vizsgálata volt. Emellett szerették volna a későbbiekben figyelemmel kísérni a gyerekek életét, hogy megtudják, milyen különbségek vannak azok közt, akiket vártak és akiket nem.
„Ezeket a szempontokat nekünk el kellett vetnünk, ám megpróbáltuk megragadni azt, amire ők annak idején nem gondolhattak – ez pedig a rendszerváltás. Tehát azt, hogy a családok életútján keresztül megértsük, ez mit okozott vagy mit nem okozott” – magyarázta Dávid Beáta.
Hozzátette: amikor elkezdték a kutatást, azt gondolta, hogy – mivel megvoltak a címlisták – sokakat megtalálnak majd, és a résztvevők vissza tudnak emlékezni az első adatfelvétel idejére. Így komoly gondot okozott, hogy többen már az egészet elfelejtették, és nem mindenki lelkesedett a megkeresésért.
Mint mondta, munkájuk során a rendszerváltást alulról, a családok és az egyének szemszögéből szerették volna megérteni. Elsősorban pedig azt, hogy a szülők és gyermekeik mennyire élnek biztonságban vagy bizonytalanságban.
Kiderült, hogy a közvélekedéssel szemben összességében nem volt sem nagyobb, sem kisebb a bizonytalanság akkor, mint most. Viszont nagyon is más típusú bizonytalanságról beszélhetünk. Korábban főleg a párkapcsolat és az otthon volt a mérvadó ezen a területen, ha az volt, minden volt. Ma ez sokkal bonyolultabb. Napjainkban például sok fiatal felnőtt sokáig a szülői házban marad, ami egyfelől biztonságot ad, másfelől viszont el is vesz abból a típusú biztonságérzetből, amit egy párkapcsolat vagy egy új, saját család adhatna.
Emellett nagyon érdekes, hogy azok az édesanyák, akik az első adatfelvétel idején az első gyermeküket várták, akkoriban voltak annyi idősek, mint most a gyerekeik. Ők azonban még egyáltalán nem léptek a családtervezés (vagy akár sok esetben a párválasztás) útjára, a családi minta tehát önmagában nem elég. A kutatás vezetője szerint épp ezért napjainkban a fiatalok számára a legnagyobb kihívás az, hogy megtanuljanak önálló döntéseket hozni, és képesek legyenek elszakadni.
És hogy az Y-generáció tagjainál hogyan nyilvánulnak meg a rendszerváltás hatásai? Ezt a könyv egyik szereplője, a ceglédi Letícia foglalja össze legszemléletesebben. Úgy véli, a 90-es évek elején sokan hamar meggazdagodtak, akik mindent meg tudtak adni a gyerekeiknek. Akik pedig anyagilag kevésbé voltak sikeresek, erőn felül, értékrendeken kívül próbálták követni az ismerőseik mintáját. Ezért egy generáció úgy nőtt föl, hogy neki minden jár anélkül, hogy megdolgozna érte. „Tehát kiöltük a gyerekekből a tiszteletet, mert nem vártuk el azt” – fogalmazott Letícia.
