Éreztem, változik a táj is, érezte, változik a táj is

Nemes Nagy Ágnes és Tandori Dezső költészetét is felidézheti bennünk Szálinger Balázs új verseskötete.

Hogy elkezdődött volna, afelől mondjuk akadnak kétségeink: itt már csak „alig minden tizedik falunévhez” tartozik falu, Hetésben bezár az utolsó kocsma is, s „bodzafordító hidegek jönnek”, az élet nem semmivé lesz, hanem megáll. A mitikussá emelt ábrázolásmód mellett már-már apokaliptikus képeket is kapunk: az 1996 Kis-Balatonja új teremtést hoz, már egy új világ letűnt régmúltjaként bukkan fel. Amilyen vékonyka a kötet, annál súlyosabb, középen az egyik legfontosabbjával, A vihar nyugodt középpontjával. Pontosabban és fájdalmasabban nem is foglalhatná össze a költő itt múltunkat, jelenünket s vészjósló jövőnket: „A vihar nyugodt középpontja bűnös. / Egy ideig játssza a szemlélődőt, / Aztán állnia kell valahova.” Történelem vége? Ugyan: „a gyerekek / ha elszaporodnak, tervezhető a háború.”