Egy nyolcszáz oldalas regény már fizikai megjelenésében is tekintélyt parancsol, egyszersmind némi aggodalmat is kelt, hiszen ha nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, hervasztó küzdelem vár az olvasóra. Márpedig Donna Tartt legújabb regényéhez a szerző munkásságának ismerői határozott reményeket fűznek.
Az amerikai írónő már első, még 1992-ben megjelent regényével a sikerlisták élére került, népszerűségét titokzatosságával, a nyilvánosságot előszeretettel elkerülő, visszahúzódó magatartásával és évtizedes kihagyásokkal megjelenő regényeivel csak tovább fokozta. Az Amerikában 2013-ban kiadott Az Aranypintyre is jó 12 évet kellett várniuk a rajongóknak, ám úgy tűnik – elég csak a könyv eladási mutatóit néznünk –, megérte a várakozást. A magyarul november közepén megjelentetett kötet szűkebb körű ismertséggel, de hasonló lelkesedéssel várt irodalmi attrakciónak számít.
Az énregény formában elmesélt történet főszereplője Theo, akinek élete egy megrázó szerencsétlenség következtében 13 éves korában fenekestül felfordul. Sokan próbálnak segíteni a fiúnak az átélt tragédia feldolgozásában, de a körülötte buzgólkodók helyett Theo kényszerűségből inkább a kilátástalan magányt és a fojtogató egyedüllétet választja. Egyetlen „társa” a regény címszereplőjeként megjelenő Aranypinty, Carel Fabritius holland festő remekműve, amelyhez sötét és szorongató, egyben felemelő és üdvözítő kapocs köti közel 15 éven keresztül.
Bár a címválasztásból kiindulva a mű középpontjában maga a festmény állna, a regény első felében alig-alig jelenik meg, csupán áttetsző – bár domináns – hátteret szolgáltatva a cselekmények fő vonulatának. Később azonban átveszi a központi szerepet, az események felgyorsulnak, és a festmény jóvoltából pörgő ritmusú, krimiirodalomba illő fordulatok váltják fel az addig csendesebben csordogáló történetfolyamot. A fiú New Yorkból Las Vegasba, majd vissza, később Antwerpenbe kerül, barátokat szerez, mindenféle megrázkódtatásokat és kalandokat él át, miközben az énfejlődés útját járva olyan univerzális kérdésekkel kell szembenéznie, mint a jó és a rossz közötti vékony határvonal, tetteink következményeinek viselése, a véletlen és a sors szerepe vagy az emberi kapcsolatokban ránk rótt kötelezettségek. A gördülékeny stílusú elbeszélés akkor is odaszegezi az olvasót a könyv lapjaihoz, amikor valójában nem is történik semmi, így a bőven előforduló leíró részek ellenére is mindvégig képes rá, hogy fordulatos és cselekménydús maradjon.
Donna Tartt: Az Aranypinty. Ford.: Kada Júlia. Park Kiadó, Budapest, 2016. 5990 forint
