Egy sok-sok kötetet egyszerre bemutató könyves este után, amikor nagyon rövid ideig, mégis szinte mindenki mindenkivel beszélgetett a színpadon, elkövettem azt a hibát, hogy túlságosan hosszú és bonyolult kérdést tettem fel saját beszélgetőpartneremnek. Az est után aztán meg is kaptam a magamét, amire egyébként nem is jó kifejezés ez, de a lényeg, Nádasdy Ádám lépett oda hozzám azzal, hogy fiatalúr, magának sokkal egyszerűbben és rövidebben kellene kérdeznie, s persze közben mosolygott, és még a vállamat is megveregette, őszinte természetességgel elkerülve minden rossz érzést, ami egy ilyen kritikát követhetne.
Ez a kis történet járt a fejemben akkor, amikor a költő, nyelvész, műfordító új kötetét olvastam, amely hét év költői szünet után jelent meg hetvenedik születésnapja alkalmából a Magvető Kiadónál. A könyv a Nyírj a hajamba címet viseli, és fülszövege szerint benne a megszemélyesítés költőjével állunk szemben, aki verseivel olyan idegen tájakon vezet, amilyeneket csak hasonlatokkal tehetünk otthonossá. Kiindulásnak nem rossz felvezetés, én mégsem a költői képek felől közelíteném meg azt a mini univerzumot, amit a kötet negyvenkét verse rejt magában.
Hanem onnan, hogy a könyv egyes szám első személyű elbeszélője elsősorban azzal néz szembe, hogy az emberi számítások szerinti idő véges. Ennek megfelelően, mint minden idősödő jó költő, vágyik vissza a kamaszkorba, „az eredeti állapotba, csendbe” (Megfizettem), s ugyancsak ennek megfelelően gondolkodik azon, hogy mi történik a halál után („Mikor tudok majd szembenézni azzal, / hogy nem nézek már szembe semmivel?” – Milyen kertem lesz?). Azonban ezt minden pátosztól mentesen és kifejezetten élvezhetően teszi, ami nagy erény a költészet klasszikus, folyamatosan felszínen tartott témájának esetében. Talán csak Arany János tudott ilyen szelíd és érdekes lenni az Őszikékben.
De ugyanez a helyzet akkor is, amikor a szerelem vagy a közélet (értsd: nem aktuálpolitika, hanem létállapot) kerül szóba. Pátoszmentes szelídség és élvehetőség jellemzi ezeket a verseket is. Előbbire zseniális példa a kötet címadó verse, a Nyírj a hajamba, utóbbira pedig szintén tudok zseniális példát hozni, ami A hazafiúi hűségről című vers. Egyedül talán az alkalmi versek között találhatunk a sorból kilógót, de hét év után ez bőven belefér. Mert ebben a kötetben egyébként minden olyan egyszerű és rövid, mint amilyenek lennie kell. És miután Nádasdy legutóbb az Isteni színjátékot fordította le, még Dante szelleme is körbelengi.
###HIRDETES2###
