Fizethetnek verssel és prózával is a szépírók

Három az egyben: kávézó, könyvesbolt és kulturális tér – bejártuk a tesztüzemben működő Magvető Cafét.

Hazudd azt, hogy magvetős szerző vagy, akkor adnak kedvezményt – tanácsolta üdvözlésképpen egy magvetős szerző, amikor beléptem az alig több mint egy hete megnyílt Magvető Caféba. A szépirodalmi könyvkiadó budapesti kávézója a Hátsó Kapu független színházi műhely helyén, közvetlenül a Rákóczi úti Fókusz Könyváruház másik oldalán, a Dohány utcában kapott helyet. És egyelőre tesztüzemben tart nyitva, mégis, szinte minden délután telt házzal fut, és nem volt ez másként kedden, a nemzetközi költészet napján sem.

A pulthoz érve aztán kiderült, hogy a magvetős kolléga jó tanácsát nem kellett megfogadnom, mert a jeles nap alkalmából minden vendég fizethetett verssel egy kávéért. De az irodalom itt egyébként is mindennapos fizetőeszköz, persze ennek vannak feltételei: napi egy alkalommal verssel vagy rövid prózával is fizethetnek egy kávéért azok az írók és költők, akik valamelyik nagyobb írószervezetnek a tagjai. A szövegek kéziratait pedig évente egyszer jótékony célra elárverezik. És a tízmillió költő országában gyűltek is szépen a költemények, az asztalokra kitett jegyzetlapok pedig ennek megfelelően fogytak.

Kávé és kultúra

Magyarországon nem példa nélküli a könyvesboltok és a kávézók összekötése. A bedőlés alatt álló Alexandra könyvesbolthálózat legpatinásabb áruházában működött a Lotz, a Libri könyvesboltjaiban pedig a Cafe Frei üzemeltet kávézókat. Azonban ezek annyiban különböznek a Magvető Cafétól, hogy utóbbi egyszerre akar kávézó, könyvesbolt és kulturális tér lenni.

A kezdeményezéshez idehaza talán a budapesti Katona József Színház Kantinja hasonlítható leginkább, ráadásul a Kantin tulajdonképpen a színház előtere is. Amikor az előképekről kérdeztem Nyáry Krisztiánt, azt a választ kaptam, hogy Párizsban és Tel-Avivban látott hasonlókat, de azok valamelyest mások, mint a Magvető Café.

A kávézó hivatalosan ugyan április 11-én, a költészet napján nyílik, de már a tesztüzem ideje alatt is látogatható.

Nyáry Krisztián azonban szemben a pulttal nem papírra írt, hanem laptopján pötyögött, és úgy tűnt, hogy a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója a Dankó utcai irodaházukból átköltöztette a szobáját az új helyre. Amikor erre rákérdeztem, azt mondta, elég sok itt a dolga mostanság, „úgyhogy majdnem”, s könyveihez méltón a hely történetéről kezdett mesélni. – A parketta több mint nyolcvanéves, az 1930-as évek végéről való, amikor a Singer Varrógép Rt. megrendelésére Málik József tervei alapján megépült ez a hatemeletes Singer-ház, és azért van ilyen jó állapotban, mert eddig linóleum volt rajta. De majd a redőnyöket is megmutatom, ’56-os golyónyomok vannak rajtuk, azokat direkt nem javíttattuk – mondta.

Aztán rátértünk arra, hogy végül is mi végre a Magvető Café. Nyáry szerint a Dankó utcába csak akkor mennek el a szerzők, ha dolguk van, ezért a kiadó szerette volna, ha létrejöhet egy hely, ahol egyrészt találkozhatnak a közönségükkel, másrészt egymással is. – Ráadásul nem létezett egyetlen olyan könyvesbolt sem, amelyben az összes magvetős könyv megtalálható lett volna. És itt nem csak hogy beszélgetni, de olvasni is lehet, mert ugyan a bulinegyed szélén vagyunk, nálunk mégis halk a zene – tette hozzá.

Közben elkezdődött a délutáni program, amelyben a kiadó néhány költője pincérré avanzsált: Hevesi Judit, Bognár Péter, Kemény István és Király Levente elég rutinosan forgolódott az asztalok között, sőt délelőtt Nádasdy Ádám még a zongorához is leült játszani. Nem mondom, hogy szakmát kellene váltaniuk, de ha ne adj’ Isten mégis bajba kerülnének, egy menekülőútjuk már biztosan van, a Magvető Café ugyanis kávézó, könyvesbolt és kulturális tér egyszerre, szóval a bárzongoristától a felszolgálón át a hely hivatalos költőjéig elég sokféle pozíciót el tudok képzelni.

A Hátsó Kapu kiköltözése utáni felújításkor a tér elrendezését jó érzékkel békén hagyták, így az egyszerűséget továbbra is lehet benne szeretni: egy lépcsős és egy asztalos nézőtérből, valamint egy színpadból áll az egész, s így elfér nagyjából száz-százhúsz ember, ami, teszem azt, egy könyvbemutatóhoz éppen elegendő. Nem volt ez másként kedden este sem, amikor megrendezték az új hely első ilyen eseményét is, az antológia pedig, hogy, hogy nem, Az első címet viseli, bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a könyvnek több köze van a kamaszkori szerelemhez, mint egy vendéglátóipari egységhez.

Ez persze nem zavarta – nem is zavarhatta – meg a közönséget, a kávézó Facebook-oldalára kitett örömposzt legalábbis úgy szól, hogy „a 121. vendég már nem fér be”. A többieknek volt egy jó estéje, és attól sem kellett tartaniuk, hogy a pénztárcájukat túlságosan megkönnyíti a belvárosi kiruccanás, ugyanis a Magvető Café árai valamelyest azért közelednek a környék átlagához, de annál egy kicsivel alacsonyabbak. És hogy teljes legyen a sor: a hely reggel nyolckor nyit és este tízkor zár, ami alól kivétel a vasárnap, akkor ugyanis korábban becsukják az ajtót, kivéve persze, ha rendezvény van.

A nagy újdonságot az egészben egyébként a könyvespolcok jelentik, természetesen telepakolva könyvekkel, ami nagyon jól néz ki, és valójában nem csupán a Magvető könyveit lehet megvenni. Azonban én az OSB lapokból készült bútorokkal nehezen békültem ki, még úgy is, hogy tényleg olcsó és divatos megoldás. De az is lehet, hogy ez csak azért van, mert a múlt héten éppen ilyenekből építettem kutyaházakat. Mégsem kellett sok idő, hogy otthonosan érezzem magam. Indulás előtt az asztalomtól még átültem az ablakba, ahol Hevesi Judit azzal játszotta el Szegő János, a Magvető egyik szerkesztőjének szóviccét, hogy kiadta neki az utcára a kávét az ablakon át – akkor tehát ez az ablak mostantól konkrétan a Magvető „kiadó”. És ha már, akkor: kíváncsian várom, hogy az én versemért, amellyel a kávét fizettem, mennyit fognak „kiadni” a jótékonysági árverésen.

###HIRDETES2###