Magánkiadás: garantált bukás, vagy a siker útja?

Fontos, hogy a szerző tisztában legyen vele, mit vár a könyvétől. Az sem árt, ha ügyvéddel is konzultál.

Andy Weir 2012-ben írt egy könyvet egy Marson ragadt asztronautáról, aki krumplitermesztésbe fog, miközben megpróbálja kitalálni, hogyan jusson haza. A történet nem nagyon érdekelte a kiadókat, így Weir feltette az egészet az Amazonra egy dollárért. Három hónap alatt harmincötezer példány fogyott a kötetből, így máris rögtön érdekelni kezdte a kiadókat: a szerző hat számjegyű összegért adta el a regényét, amelyből hamarjában hollywoodi szuperprodukció is készült Matt Damon főszereplésével. Valahogy így fest egy magánkiadással próbálkozó író sikersztorija külföldön.

A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb, és végső soron kiábrándítóbb. Kicsit olyan a magánkiadások esetében Weir vagy más szerencsés író sikersztorijával példálózni, mint amikor a már befutott színész azt üzeni a próbálkozóknak, hogy sose adják fel. Magánkiadással foglalkozó cégek képviselőivel, illetve a szerzői kiadás útjára lépett írókkal beszélgettünk arról, hogy mik lehetnek a könyvkiadás ilyen formájának buktatói. 

A könyvkiadás hagyományos útja egy első könyves író esetében valahogy úgy néz ki, hogy a szerző elküldi a kéziratát egy sor kiadónak, lehetőleg olyanoknak, amelyek foglalkoznak az adott műfajjal. A kiadók ezzel foglalkozó munkatársai beleolvasnak a kéziratba: ha nem tetszik nekik, akkor itt véget ér a történet, ha viszont tetszik, amit látnak, elindul egy folyamat. Nagyon valószínű, hogy a kézirat több szerkesztésen is keresztülmegy, esetleg át kell írni egyes részeit. A kész regény aztán bekerül a kiadó portfóliójába, és a cég általános marketinggépezete igyekszik több platformon bemutatni az új írót. Ebben az esetben a kiadás anyagi és egyéb természetű kockázatait a kiadó vállalja, a szerző viszont egy jól bejáratott rendszerbe kerül, ahol gyakorlatilag sok teendője nincs a továbbiakban.

A magánkiadás egészen más világ, és az ezen a területen tevékenykedők szerint nagyon fontos lenne, hogy ezt minden szerző megértse. Nem mindegy például, hogy ki milyen céllal választja ezt a formát. Ha valaki például családja történetét szeretné feldolgozni, vagy olyan írását szeretné nyomtatva, kötve látni, amit mondjuk egy adott célra, vagy szűk környezetének, családjának szán, akkor egyértelműen jó döntés a magánkiadással foglalkozó társaságokhoz fordulni. Ha a kiadó által kért formátumban érkezik a szöveg, akkor egyszerűen betördelik, készítenek hozzá egy szerény, de ingyenes borítót, és a kért példányszámban kinyomtatják.

Más a helyzet, ha valaki általában a hagyományos könyvkiadáson keresztül elérhető eredményekre, esetleg egy Weir-féle, kiemelkedő sikertörténetre vágyik, vagy éppen „csak” arra, hogy meg is éljen az írásból. Látszólag ebben is segítséget nyújthatnak a magánkiadással foglalkozó vállalatok. Ugyanis az alapvető szolgáltatáson kívül további összegek befektetésével lehet például szebb a borító, ellenőrizheti lektor a szöveget, és így tovább: a magánkiadók által kínált szolgáltatások sora végtelen. Csak bírja a szerző pénztárcája. A borítóárból befolyó jogdíj is kedvezőbb lehet itt, mint a hagyományos kiadás esetében. Itt az anyagi kockázatot nem a kiadó, hanem a szerző vállalja, és sok múlik azon, hogy ő mennyit tesz bele a könyv reklámozásába.

Több olyan szerzővel is beszélgettünk, akik bejárták ezt az utat, és ma már nem fektetnének milliós összegeket könyvük szerzői kiadásába. Abban mind egyetértettek, hogy az általuk választott kiadó minőségi, a vállaltnak megfelelő terméket tett le az asztalra, azonban csalódást okozott nekik, hogy ezzel gyakorlatilag véget is ért a történet: a könyv eladásában, a marketingben nem kapták meg azt a segítséget, amire számítottak. Ráadásul meg sem tudják kerülni azt a szűkre szabott rendszert, amelyben az adott magánkiadással foglalkozó cég mozog a könyvpiacon, csak akkor, ha lenyelik az ebből fakadó veszteséget, ezért átverve érzik magukat.

A szerzői kiadással foglalkozó Publio vezetője, Alcser Norbert szerint tényleg rendkívül fontos, hogy az adott szerző eldöntse, mi a célja a könyvével, hiszen náluk pontosan annyi történik egy adott kiadvánnyal, amennyit a szerző szeretne. Elmondása szerint a magánkiadás-üzletben is többféle megközelítés létezik: van, aki tényleg csak a nyomdai szolgáltatást vállalja, van, aki ad szolgáltatásokat is mellé, és olyan, egyébként hagyományos kiadók is vannak, amelyek egyfajta hibridként foglalkoznak a szerzői kiadással – itt főleg a nyomdai költségeket kell állnia a szerzőnek, a kiadó pedig adja a marketinggépezetét.

Alcser elmondta: hallott már ő is olyanról a piacon, hogy átvertek szerzőket, de alapvetően inkább abban érzi a problémát, hogy a szerzők valójában nem tudják, mit is várnak a kiadótól. Azt hiszik, hogy a rendszerbe feltöltés után a könyv már sínen van, nem kell tenniük semmit – hangsúlyozta. „A szerző úgy gondolja, hogy megírt egy könyvet, és akkor végzett a munkával. A magánkiadásban azonban csak akkor kezdődik az igazi munka” – fogalmazott a Publio vezetője. A kiadó részéről pedig világosan meg van szabva, hogy miben tudnak segíteni – a megfelelő összeg ellenében. 

Az egyik általunk megkérdezett szerzőnek egyebek között azzal volt problémája egyébként, hogy választott kiadója szerinte túl keveset nyomott a könyvéből. Alcser Norbert szerint elsősorban az a cél, hogy jó legyen a könyv minősége, de azután sem nyomtathat ki belőle rögtön kétezer példányt. A nagykereskedők bekérnek egy bizonyos mennyiséget, és a marketingtevékenységhez is kell egy bizonyos példányszám. Ezenfelül például az internetes rendelések esetében minden egyes alkalommal külön nyomtatják ki az adott könyvet. 

Két szempontból is meg lehet világítani tehát a dolgot: a magánkiadással foglalkozó cégek tulajdonképpen sok esetben – nem feltétlenül tudatosan – kihasználják azt, hogy a szerzők vágynak a megjelenésre, de nem kifejezetten tájékozottak a könyvpiacon; a szerzők viszont éppen ezért irreális elvárásokkal szállnak bele pénzükkel a szerzői kiadásba, gyakran úgy kezelve a dolgot, mintha a hagyományos könyvkiadás útját járnák. Az egyik, mára már tapasztalt szerző fel is rója magának, hogy nem nézette meg ügyvéddel a szerződést, amelynek előnytelen feltételei most kezdenek kiütközni. Azt mondja, vitte magával a lelkesedés, ezért persze elolvasta a szöveget, de nem fordított rá kellő figyelmet. Alcser Norbert szerint erre megoldás az, hogy ők a kezdettől fogva vállalkozóként kezelik a szerzőket, és honlapjukon több segédanyaggal igyekeznek eligazítani őket ebben a világban.

Más utakon is elindulhatnak manapság azok, akik szerzői kiadásra adnák a fejüket. A berlini székhelyű Inkitt felületére például bárki feltöltheti a regényét, amelyet aztán bárki elolvashat. Ezután a felhasználók olvasási szokásait algoritmusok vizsgálják meg. A legjobban teljesítő könyveket végül a cég rendes irodalmi ügynökként is képviseli. Az alapító Ali Albazaz szerint ezzel tulajdonképpen demokratizálják a könyvkiadást: nem egy könyvük jutott be már a hagyományos kiadásba.