Kevés olyan könyv jelent meg mostanában, amelyet ekkora várakozás előzött meg. Ez a várakozás részben a kiadó (Jelenkor) Magyarországon egyáltalán nem megszokott méretű reklámkampányának köszönhető, másrészt persze annak, hogy Nádas Péterről van szó, aki mégiscsak egyfajta írófejedelemként él a köztudatban. A köztudat talán túlzás, maradjunk inkább abban, hogy egy viszonylag szűk réteg, néhány ezer ember azért tudja, kicsoda Nádas Péter. Húsz-harminc ezer embernél biztosan nem több. Kertész Imre és Esterházy halála óta Nádas az a magyar író, aki külföldön talán a legismertebb. Esetleg Krasznahorkai még, aki átlépte az ingerküszöböt a nagyvilágban. Nádas megosztó személyiség, megosztó a művei miatt, de sokkal inkább az úgynevezett közéleti szerepvállalása okán. Vannak számosan, akik szinte istenítik, de olyanok is akadnak szép számban, akik majdhogynem dührohamot kapnak, ha a neve szóba kerül.
Tapasztalatból beszélek, találkoztam már mindkét típussal. Azzal, hogy megosztó személyiség, nincs is semmi baj. Különös is lenne, ha egy emberként rajonganának érte egy olyan országban, ahol már egy gyerekeknek rendezett focimeccsen is képesek ordítozni egymással – politikai alapon – a tisztelt szülők. A minap fültanúja voltam annak, hogy két apuka, miután az egyikük fia felrúgta a másik fiát meccs közben, másodpercek alatt egymásnak esett a lelátón, és az üvöltözés kisvártatva sorosozásba, zsidózásba és nácizásba torkollott. Az üvöltözésüket hallgatva eszembe kellett jutnia Nádas Péter új könyvének, a Világló részleteknek, mert ebben a könyvben Nádas – többek között – arra tesz kísérletet, hogy megpróbálja megérteni például az efféle üvöltözések természetét. Miért üvöltenek ilyesmit egymásnak az emberek. Honnan jönnek a szavaik hozzá, honnan az indulataik. Tudják-e, mit üvöltenek, és számolnak-e üvöltözésük hatásaival.
De ne szaladjunk ennyire előre. Nádas új műve két kötetből áll, a kettő együtt nagyjából ezerkétszáz oldal. Az első kötet címlapján partra vont rozsdás hajótest látható, a másodikén ugyanez a hajótest közelről, immár a part és a távolabbi hegyek nélkül. Pusztán a horgonyok leengedésére szolgáló két lyukra fókuszál a kép és a felpúposodó festékre a viharvert vasmonstrum orrán. A hajótest körül fű nő, az égbolt felhős, bár a tenger felől mintha tisztulna már. A Világló részletek önéletrajz, memoár, pontosabban – alcíme szerint – egy elbeszélő életének emléklapjaiból áll. Aki azonban klasszikus értelemben vett önéletrajzot, élettörténetet vár ettől a könyvtől, csalódni fog. A Világló részletek szerzője a saját életére nem a sajátjaként tekint. Születése nem esik egybe világrajövetelének napjával, a halála pedig nem exitusának napja lesz. Születéséről egyébként Nádas elég meglepően, sőt radikálisan nyilatkozik. Azt mondja, soha nem tudott értelmet adni a létezésének, születését céltalannak, szerencsétlenségnek látja. Inkább ütötte volna el várandós édesanyját a villamos, amikor induló fájásaival a szülészetre rohant. Ezt mondja. Ilyen mondatok viszonylag ritkán olvashatók magyar nyelven. Talán eddig nem is voltak olvashatók. Azonban ezek a mondatok egyáltalán nem lehetnek meglepőek azok számára, akik ismerik Nádas korábbi munkáit. Az Emlékiratok könyve, a drámák, az esszék, a Párhuzamos történetek mind megelőlegezték ezeket a borzasztónak tűnő mondatokat. De borzasztóak-e ezek a mondatok valójában? Elvégre ki ne gondolkodott volna már azon, hogy ugyan mi végre is van ezen a világon. Mit keres itt, hogy került ide? Van-e célja az életének? Vagy üres, céltalan és értelmetlen az egész, kár a gőzért. Be kell vallanom, életem elég régóta ezen kérdések körül forog, meglehet, feleslegesen. Mert választ találni rájuk módfelett nehéz. Nádas Péter ebben az új könyvében tulajdonképpen egy tragédiát ír meg, egy olyan tragédiát, amelyben a saját élete nem választható el annak a társadalomnak az életétől, amelybe beleszületett és amelyben aztán az életét élte le. Olyan társadalomba született bele, írja, amely már a születésekor a halálát kívánta. 1942-ben Magyarországon zsidóként megszületni nehezen volt megkülönböztethető a halálos ítélettől. Vagy legalábbis a fenyegetettségnek egy olyan fokát jelentette, amit ép ésszel talán meg sem érthetünk. A Világló részletek Nádas legutóbbi regényének, a Párhuzamos történeteknek mintegy a betetőzéseként is olvasható. A két mű szinte átjárja egymást, egyik a másikba ér. Amikor azt írtam, hogy aki klasszikus önéletrajzot várt, az csalódni fog, főleg arra gondoltam, hogy ebben a könyvben egyáltalán nem a személyesre, az én-re kerül a hangsúly, hanem sokkal inkább egy szinte semleges tekintet nézőpontjából látjuk egy emberi lény drámai fejlődéstörténetét. Ennek a tekintetnek olyan a természete vagy az irányultsága, hogy miközben látszólag egy gyerekről beszél, valójában arról beszél, amiről ennek a gyereknek nem is lehet tudomása, amit nem ért, amitől szorong, ami számára ismeretlen, és mégis a lehető legmélyebben határozza meg az életét. Az életünket olyan erők és olyan folyamatok irányítják, amelyekről fogalmunk sincs, a töredéküket is megérteni csak egy egész élet már-már önkínzó módon koncentrált munkájával lehetséges. Ha nem így teszünk, örökre tudatlanok maradunk önmagunkat és a világot illetően, életünkhöz jóformán közünk sem lesz. Talán ez lehet – ha van egyáltalán – az „üzenete” ennek a könyvnek, amely egyébként a reklámok szokásos túlzásai ellenére tényleg rendkívüli, tényleg beszakad az asztal alatta. Valószínűleg nem is létezik olyan asztal, amely elbírná mindazt a rettenetet, tragédiát és katasztrófát, ami a Világló részletekben összezsúfolódott. Ez a szinte pokoljárásszerű szöveg azonban a látszat ellenére mégsem sötét és mégsem egészen reménytelen. Vagy csak nagyon szeretném, ha nem lenne az. Nádas a saját családtörténetén engedi át Magyarország és Európa utóbbi másfél évszázadát, a belátható ősök klasszikus liberális magatartásán át a szülők és nagynénik, nagybácsik olykor szó szerint az önfelszámolásba torkolló idealisztikus kommunizmusáig. Lenyűgöző és hallatlanul izgalmas történetek egész sorát olvashatjuk a Budapest ostroma alatt működő különféle ellenállási hálózatokról, egyáltalán a kommunista mozgolódás korai, illegalitásba húzódó korszakáról, a Rajk-perről, a letűnt polgári kultúra életviteléről és élettechnikájáról, egy francia koncentrációs táborról, a Duna örvényeinek természetéről. Nem is lehet felsorolni, hogy mi mindenről még. Mindez elválaszthatatlan része egy gyermek magára eszmélésének, függetlenül attól, hogy bizonyos események a születése előtt játszódtak le, vagy földrajzilag távol eső helyeken történtek meg. Hogy a születésem napján és óráiban épp több ezer zsidót, felnőttet és gyereket ölnek meg egy lengyel városka közelében, vajon jelent-e valamit? Hogy az apám, mielőtt megölné magát, csak azért nem végez velem és a testvéremmel, mert az alvó öcsém szépsége képtelenné teszi a gyilkolásra, vajon mit jelent? Jelent-e valamit?
Nádas ezzel a könyvvel tulajdonképpen átlépte az irodalom szorosan vett határait, és kilépett egy olyan térbe, amelyről ő maga beszél egy korábbi, a saját klinikai haláláról szóló írásában. A halálélmény végül is leírhatatlan, annyi azonban mégis elmondható, hogy az emberben egyszerre lesz elérhető tudattartalmainak összessége, egyben látja az egészet, noha az egész értelmére vonatkozó tudást mégsem sikerül elsajátítania. Ami jelentheti azt, hogy az egésznek nincs értelme, de jelentheti azt is, hogy nagyon is van, de számunkra mégis elérhetetlen, esélyünk sincs a megértésre. A Világló részletek narrátora mintha végig a Saját halál című írásában leírt alagútból beszélne ki, amely alagútról később kideríti, hogy az nem lehet más, mint anyja szülőcsatornája. A saját születéséhez ér vissza az időleges halálával, s közben a teljességnek olyan élményében részesül, ami szavakkal nem leírható. A perspektíva viszont, a látásnak, az érzékelésnek az az intenzitása, amit a halálban megtapasztalt, a Világló részletek lapjain mégis érzékelhető. Olyan ember beszél itt, aki a szavakon túlról tért vissza, s most újra emberi nyelven kell megszólalnia. A nyelv azonban, amelyet használ, az a pont, ahonnan az életét figyeli, hordoz még magában valamit az elmondhatatlanból. Nem csoda, hogy a könyv olvasása közben számtalanszor érezhetjük úgy, hogy most bizony rólunk van szó, ez az én életem, honnan tudja Nádas, amit csak én tudhatok. Onnan tudja, hogy kicsit magasabbról nézi, kicsit már nem emberi szemmel. Ami persze nem jelenti azt, hogy a Jóisten szemével látna. Nagyon is emberi tekintet ez, végsőkig feszített és érzékenyített látás. Most jön az, hogy a Világló részletek remekmű, korszakos könyv, Nádas életművének csúcspontja. Ha nem lenne olyan könnyen félreérthető, akkor azt is leírnám, hogy most már nyugodtan meghalhat. De értse félre, aki akarja.
Nádas Péter: Világló részletek – Emléklapok egy elbeszélő életéből. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017. 5190 forint
