Vajon melyik szerző érdemelheti ki a legrangosabb francia irodalmi elismerést a marokkói származású Leila Slimani után? Ez a kérdés foglalkoztatja a párizsi művészeti közvéleményt, miután a szakértői bizottság a napokban nyilvánosságra hozta azt a listát, amelyről az idei Goncourt-díjas kikerülhet. Nem véletlen a fokozott érdeklődés: az Edmond de Goncourt által 1892-ben alapított elismerést a legnagyobb XX. századi alkotók vehették már át. Ki tudja, egy-egy új díjazott képében nem a következő Marcel Proustot vagy Robert Merle-t köszönthetjük-e? Előbbiek mellett 1954-ben Simone de Beauvoir, 1978-ban pedig Patrick Modiano is megkaphatta az elismerést. Modiano, a nyomkereső regény mestere – akit olyan, magyarul is népszerű művekről ismerhetünk, mint a Sötét boltok utcája és a Dora Bruder – három éve még az irodalmi Nobelt is átvehette, amihez nyilván a nagy francia elismerés is hozzátette a magáét.
A tavaly kitüntetett Slimani a tizenkettedik női győztes. Második regénye, a Chanson douce (Lágy dal) örökzöld témát porol le. A különösképp gyerekek közelébe nem való nevelőnő sztorijáról a napihírek éppúgy eszünkbe juthatnak, ahogy A kéz, amely a bölcsőt ringatja-féle irodalmi (és filmes) elődök. A francia thriller bestseller volt hazájában, a 2016-os győzelemig is több mint 76 ezer példányt adtak már el belőle, így nem csoda, hogy sokan a szerző sikerét jósolták. Marokkói gyökereivel jól illeszkedik a kisebbségi hangokra, a többségitől különböző perspektívákra fogékony francia irodalmi hagyományba. (Ahogy már Albert Camus is a francia Algériáról érkezett, és az előző női Goncourt-győztes, Lydie Salvayre is a spanyol polgárháború elől menekülők leszármazottja.)
A Bernard Pivot elnökölte zsűri kedden adta közre azt a tizenötös regénylistát, amelynek címei közt már ott találhatjuk a november 6-án kihirdetendő idei győztest. Érdekesség, hogy a másik rangos francia elismerés, a Renaudot-díj kapcsán is a héten hozták nyilvánosságra az előzetes listát. A Goncourt-jelöltek közül öt fedezhető fel a másik névsorban is. A hagyományokhoz annyira hűek maradnak, hogy még egy algíri születésű írónőt is találunk rajta Kaouther Adimi személyében. Bár az 1986-os születésű Adimi még mindig roppant fiatal, nem kezdőről van szó, L’Envers des autres (A mások ellentéte) című első regénye már 2011-ben megjelent. Most a Nos richesses-ért jelölték, amelynek története Algéria múltját és Camus munkásságát emeli középpontjába.
Az 1957-es születésű Patrick Deville már kevésbé kezdő, viszont ő is élt már Algériában, valamint a Közel-Keleten. Regénye, a Taba-Taba nagy ívű francia történelmi tabló, III. Napóleonig pörgeti vissza az idő kerekét.
A fiatal szerző, Francois-Henri Désérable jéghokijátékosból lett író, első kötetében a francia forradalomról közölt novellákat. Új könyve M. Piekielnyt, Romain Gary korai szomszédját mutatja be.
Érdemes még megemlíteni Brigitte Giraud-t is, akitől magyar nyelven is megjelent már a Nem ér annyit a szerelem című korábbi mű. Az Un loup pour l’homme (Az ember farkasa) szintén a múltba és Algériába kalauzol bennünket. Pas d’inqiétude című munkáját már televízióra is adaptálta a France 2, könyvei pedig szemérmes, érzékenyen megírt női történetek. A tizenötös listán találjuk továbbá olyanok egy-egy művét is, mint Yannick Haenel, Véronique Olmi vagy Monica Sabolo.
A Renaudot-listával Adimi és Désérable mellett közös pont Philippe Jaenada, Alice Zeniter és Olivier Guez is (utóbbi mengelés regénnyel jelentkezett): ők azok, akik feltehetőleg nem véletlenül jutottak át mindkét zsűri rostáján.
