– Ez ugyan már egy következő könyv témája lehet, de az MDF-re visszatérve mivel magyarázza, hogy a győzelem után lényegében meredeken lefelé vezetett az útja, s mára eltűnt a közéletből? Történhetett volna ez másképp? Visszatekintve mit kellett volna másképp csinálni?
– A megnyert választások után a párt elnökségét magával ragadta az eufória, így sok mindennel nem nézett szembe. A másik, hogy 1990-ben szimbolikusan nem vettünk búcsút a kommunista rendszertől. A csehek és a szlovákok törvényt hoztak arról, hogy embertelen, bűnös rendszer volt, s ezt nálunk is ki kellett volna mondani. Az MDF választási szlogenjével szemben nálunk nemhogy nagytakarítás, de semmiféle takarítás nem volt. Ezzel a morális hátteret is elvesztettük, ehhez jött a társadalom elszegényedése. Azután a kerekasztal-tárgyalásokon nem született megállapodás a gazdasági átmenet szabályozásáról, a privatizáció nagyon szerencsétlenül alakult, a vállalatok vezetői ugyanazok maradtak. Mindehhez járult még a csapnivaló kommunikáció, a sajtó rossz kezelése. Az 1994-es vereség tehát törvényszerű volt, az MDF eltűnése azonban már nem föltétlenül.
– Antall talán ezekre is válaszolva mondta, tetszettek volna forradalmat csinálni
– Nem tetszett ez a mondat, de igaz volt. A társadalom többsége például Csehszlovákiával ellentétben a nyolcvanas évek végén meg sem mozdult. Kivárt.
– Annak idején sokan úgy érezhettük, mintha az MDF-et felkészületlenül érte volna, hogy hatalomra került. Így volt?
– Minden demokratikus pártot felkészületlenül ért az új helyzet. 1989 tavaszán Bécsben adtam egy interjút, amelyben azt mondtam, ha Magyarországon most szabad választások lennének – akkor még nem volt eldöntve ennek a módja –, a relatív többséget az MSZMP szerezné meg. Mi ott voltunk szinte szakértők nélkül. Óriási teljesítmény ugyanakkor, hogy az MDF-nek a demokratikus erők közül 1989-re a legnagyobb országos hálózata alakult ki, amelynek nem kis része később egyébként a Fidesz alá sorolt be.
– Felmerül ilyen történelmi helyzetekben az értelmiség felelőssége. Emlékszem, a fél bölcsészkar a hatalomban találta magát. Felmérték, mire vállalkoznak?
– Ez a politikai szerepvállalás közép-európai tradíció. Az első hullámban ott volt Václav Havel cseh drámaíró, Mircea Dinescu román költő vagy Vlado Gotovac horvát író.
