Robert Menasse regénye, A főváros (Die Hauptstadt) kapta októberben a német nyelvterület legnagyobb irodalmi elismerését, a Német Könyvdíjat. A Magyarországon is ismert szerző az egyik legelismertebb osztrák író és esszéista. A főváros című kötete pedig az első olyan regény a világon, ami az Európai Unióról szól, helyszínei Brüsszel hivatalai, éttermei és szállodái. A főhősök mindennapjai nagyrészt a bürokráciával való küszködéssel telnek. A különböző kulturális háttér miatti nehézségek, az óriási, átláthatatlan gépezet ábrázolása valószínűleg hiteles, ahogy a brüsszeli hivatali élettel járó magány és otthontalanság megjelenítése is.
A legtöbben saját hasznukat keresik a gépezetben, sem az egyének, sem a nemzetek nem tudnak közös érdekekben gondolkodni, hiányzik ugyanis a morális összetartó erő. Ennek a látszatát próbálja megteremteni a regénybeli Európai Bizottság, amikor saját fennállásának kerek évfordulóján úgy dönt, megpróbálja kipofozni egy kicsit a testület renoméját, és rendez egy nagyszabású jubileumi programot. Akárcsak a bizottság fiktív elnökének kedvenc könyvében, Robert Musil monumentális regényében, A tulajdonságok nélküli emberben, amelyben az osztrák császár uralkodásának hetvenedik évfordulója megünnepléséhez keresnek egy odaillő eszmét.
Kissé vészjósló párhuzamként többször is előkerül a regény a regényben. Musil könyve az első világháború kitörése előtti évben játszódik, vagyis akkor, amikor már nem sok van hátra addig, amikor egy korszaknak végképp leáldozik. Hosszas gondolkodás után a többnyire jelentéktelennek tartott Oktatási és Kulturális Főigazgatóság egy ambiciózus hivatalnoka kitalálja, hogy Auschwitz túlélőit kellene felléptetni az ünnepségen. Az Európai Unió közös alapja e szerint az a gondolat lenne, hogy ne történhessen meg többet olyan emberiesség elleni bűn, mint amilyen a zsidók kiirtása volt. El is kezdenek őrölni a bürokrácia malmai, de hamar nyilvánvalóvá válik, hogy az eszme „elcsúszik” a különböző országok eltérő véleményén és érdekein. Amíg a hivatalnokok a rendszer morális igazolásán fáradoznak – de elsősorban a saját karrierjüket igyekeznek egyengetni –, addig magában a rendszer működésében nemigen lehet felfedezni ezt az erkölcsi alapot. A karrierizmus, a szolidaritás hiánya nem minden; a regény másik szála egy krimibe illő nyomozás, ahol a titkosszolgálatok próbálják eltussolni az esetet.
Ha van tétje a történetnek, az nyilván az Európai Unió megújulása lenne. A regény címe, A főváros új értelmet nyer, amikor Alois Erhart professzor egy tanácskozáson azt javasolja, legyen az uniónak egy hivatalos fővárosa, mégpedig Auschwitz. A professzor egész életében azt tanulta, hogy ez a „soha többé” volt az alapja Európa háború utáni megújulásának. A különös javaslattal is erre hívja fel a figyelmet, de közben felteszi magának a kérdést, hogy a következő generáció számára vajon mennyire élő ez az üzenet. Ha meghalnak az utolsó tanúk, akkor már csak a történelem egy távoli eseménye lesz számukra a holokauszt, a „soha többé” pedig szólam csupán. Ez a regény főhősein is látszik, számukra az évforduló inkább előrelépési lehetőség, mint valódi ügy.
Menasse – amellett, hogy a regényben is kritizálja az uniót – a nemzetek feletti Európa híve, nem a nemzetállamok erősödésében, hanem a nacionalizmus visszaszorításában látja Európa jövőjét, ez a véleményét a regényből is kiérezni.
