A mezítlábas rohamosztagostól Ben Kenobi pálinkájáig

Star Wars-könyveket ajánlunk karácsonyra. Van köztük egyszer olvasós és sokszor polcról levevős is.

Földi Bence
2017. 12. 08. 10:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy a korábbi években, úgy idén év végére, a mozikba érkező aktuális Csillagok háborúja-film előtti időszakra is sok Star Wars-könyv jelent meg. Ezúttal nemcsak magyar nyelvű köteteket ajánlok az olvasóknak, hanem két angolul megjelent művet is, amelyek még talán ideérhetnek karácsonyra Nyugatról, ha expressz szállítással rendeli az ember az interneten.

A rajongók számára az ősz egyik leginkább várt könyve volt a Bolygók és helyszínek című album. Az előszóban Doug Chiang – három epizód tervezőművésze – pontosan megfogalmazta, miért is fontos és jó a munkája, amelynek gyümölcsét a könyvben is láthatjuk:

„A sikeres filmlátványtervezés egyik kulcsa az, hogy a létező világot vesszük alapul, de azt megcsavarjuk 20%-kal, s így valami újat hozunk létre. Ez a megközelítés képes a hétköznapit rendkívülivé változtatni úgy, hogy közben valóságosnak tűnik, és hihető marad.”

Ez a hozzáállás az egyik kulcsa szerintem a Csillagok háborúja sikerének is: úgy volt képzeletbeli, hogy azért hihető maradt. A kötetben nemcsak a filmekben látott helyszínekre kalauzolnak el minket az alkotók, hanem olyanokra is, ahol a művekből kivágott jeleneteket forgatták. Így például az Egy új reményből kivágták a Tosche állomáson játszódó képsorokat, de a könyvből kiderül, miért volt oly fontos ez a helyszín a tatuiniaknak.

A könyv rendkívül részletgazdag, ám abba, hogy mindenről mindent meg akarnak mutatni, olykor kisebb malőrök is becsúsznak. Például mi szüksége lenne Ben Kenobi Jedi-mesternek a tatuini pincéjében egy üveg kaktuszpálinkára? Persze

sok mindent megmagyarázna, ha kiderülne, iszákos volt az öreg köpenyes, aki „beszervezte” Luke Skywalkert

Hatalmas, kihajtható ábrák, valamint pompás grafikák teszik letehetetlenné a könyvet, amelyet újra és újra elő lehet venni, mindig találunk majd olyan részletet, amelyre addig nem figyeltünk fel, vagy már rég elfelejtettük. Ám mint minden Csillagok háborúja-lexikonnak, ennek is akad egy hibája: a filmek sorozatos megjelenése miatt nem időtálló, már a tavalyi Zsivány Egyes helyszíneit sem tartalmazza.

Kristin Lund – Simon Beecroft – Kerrie Dougherty – James Luceno – Jason Fry: Star Wars – Bolygók és helyszínek. Kolibri Kiadó, Budapest, 2017. 7999 Ft.

Alapvetően gyermekeknek szánt könyv a Csillagvadászok és csatahajók, ennek megfelelően felnőtteknek nem nyújt különleges élményt. Emlékszem, én egy rövid kórházi tartózkodásom alatt találkoztam először egy olyan Donald kacsás képregénnyel, amelyben piros-kék lencséjű, a füzetben szereplő képeknek 3D-hatást kölcsönző szemüveg volt.

Nos, ugyanezt a technológiát alkalmazza ez a könyv is, amelyben sajnos egy hardcore rajongó számára kevésnek tűnő információ szerepel. Az egyes oldalakon szereplő képek sincsenek kellően összehangolva grafikai szempontból, kicsit szedett-vedett hatást kelt a kötet – ám ezért nem a magyar kiadót, sokkal inkább az eredeti publikálót kell kárhoztatni. A Zsivány Egyes járművei ebből a könyvből is hiányoznak, ráadásul a további új részek űrhajóival sem fog bővülni, ugyanakkor

gyermekeknek alkalmas lehet arra, hogy elrepüljenek a Csillagok háborúja világába, 3D-hatással együtt.

Lisa Regan: Star Wars – Csillagvadászok és csatahajók. Kolibri Kiadó, Budapest, 2017. 2999 Ft.

A Hol van Waldo? csillagok háborújás verziójának első kötete is szórakoztató volt, a készítők pedig igyekeztek csavarni egyet a koncepción. Hiszen a második darab nem lehetett ugyanolyan, mint a korábbi, nem lett volna izgalmas más helyszíneken ugyanúgy Csubakkát keresni. Ezért aztán kilenc további vukit is elhelyeztek az egyes képeken.

Pozitívum, hogy az új helyszínek között Az ébredő Erőből és a Zsivány Egyesből megismert világokat is megtalálhatjuk. Ha valaki hamar túlesne az egyébként roppant nehéz feladványokon, azoknak – akárcsak az első kötetben – további megtalálandó személyeket is megjelöltek a könyv utolsó lapjain. Így például elvileg van egy mezítlábas klónkatona a kaminói képen, de nekem még Csubakkát sem sikerült megtalálni Gyerekekkel lehet a legjobb szórakozás lapozgatni ezt a könyvet, de felnőtteken is képes kifogni.

Katrina Pallant: Star Wars – Hol van a vuki? 2. Galaktikus böngésző. Kolibri Kiadó, Budapest, 2017. 2499 Ft.

Mivel imádom az infografikákat és statisztikákat, az öt kötet közül ez nőtt leginkább a szívemhez. A szerző több humoros, geekeknek szánt, ábrákkal teletűzdelt könyvet alkotott már, de a Star Wars-os verzió még olyan nagyságokat is ámulatba ejtett, mint például Neill Blomkamp dél-afrikai filmrendező (District 9):

„A Super Graphic a kedvenc könyvemmé válhat. A statisztikák megszállottja vagyok. Emellett scifi- és képregénymegszállott is vagyok. Sosem láttam még semmit, ami ilyen briliánsan kombinálta volna ezt a két elkülönülő világot.”

Tim Leong tényleg remekül ötvözte e két témakört, remek infografikákkal tűzdelte tele a könyvet, amelynek külön érdeme, hogy

nemcsak az új filmek – a december 14-én érkező Az utolsó Jediket kivéve persze –, hanem a regények, képregények és animációs sorozatok adatait is felvonultatja.

Ebből kifolyólag spoileres lehet azoknak, akik még nem olvastak mindent, például elárul egy szerelmi kapcsolatot, amely csak egy regényből derül ki. A nem túl vastag kötet egyetlen hibája, hogy néhol túlságosan erőltetetten akar humorizálni. Ám ettől függetlenül ez olyan könyv, amelyet megvesz az ember, és bármikor leemelhet a polcról egy vasárnap délutáni pipázgatáshoz.

Tim Leong: Star Wars – Super Graphic. Chronicle Books, San Francisco, 2017. 19,95 dollár.

A „szélesvásznú” (szélesebb, mint amilyen magas), 99 rohamosztagosról szóló könyv leginkább az előzőhöz hasonlít: egy-egy rajzzal és némi szöveggel igyekszik megnevettetni az olvasót.

A sztoriban szereplő 99 rohamosztagos mind rosszkor volt rossz helyen, méghozzá a filmek eseményeinek közelében.

A néhol erőltetett, de többnyire valóban rendkívül humoros ábrák és a hozzájuk fűzött egy-egy mondat frappánsan ébreszt gondolatokat az olvasóban. Elsőre nem mindegyiket érteni, de az igazi rajongóknak hamar leesik, miért is oly vicces az adott kép. Úgy tudom, hamarosan Magyarországon is megjelenik, de az még feltehetően hónapok kérdése, így lehet, hogy érdemes már most beszerezni.

Greg Stones: 99 Stormtroopers Join the Empire. Chronicle Books, San Francisco, 2017. 14,95 dollár.

5. Csillagvadászok és csatahajók
4. Hol van a vuki? 2.
3. 99 Stormtroopers Join the Empire
2. Super Graphic
1. Bolygók és helyszínek

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.