A múlt század elején is nagy szükség volt a nők találékonyságára

Géra Eleonóra az első világháború gazdasági kényszereiről, a fokozódó munkaterhekről, az átalakuló szabadidőről.

A háziasszonynak ettől még megmaradtak a társadalmi kötelezettségei is: ugyanúgy elvárták, hogy jótékony egyesületekben dolgozzon, a köz ügyében tevékenykedjen. Kitaláltak közben olyan otthon végezhető munkát is, amilyen az idegen nyelvű levelező volt. Elvégre ha már az úrinő olyan jól beszél nyelveket, azt nem árt kihasználni. Mások kisebb vállalkozások részére vállaltak otthonról könyvelést. A fővárosban nem számított ritkának az sem, hogy vidéki újgazdag gyermekeknél láttak el gardedámi feladatokat. Sokféle lehetőség volt tehát egy kis mellékes jövedelem összeszedésére.

– Milyen változások történtek mindezzel párhuzamosan a házimunka terén? Sikerült rábírni a férfiakat is?
– Ez lett volna az ideális, és a kérdés elég nagy vitákat váltott ki már a 30-as években. A női lapokban gyakran felvetették, hogy miközben elvileg a nő feladata a háztartás, közben mégiscsak ugyanúgy kell munkába is járni.

Az egyik hivatalnoknő írta olvasói levelében, hogy férje a hivatali hierarchia ugyanazon fokán áll, a családi munkamegosztás mégis az: a nő hajnalban felkel, reggelit készít, kitakarít ott, ahol nem alszik senki. Amikor délután kettőkor hazaérnek, befejezi az ebéd készítését, aztán kezdődik a mosogatás, a leckekikérdezés, a férje pedig ezalatt pihen, este pedig leugrik a kávéházba. A hivatalnoknő mindezt igazságtalanságnak érezte, és szerette volna tudni, az újságíró is így látja-e. Utóbbi pedig, aki egyébként férfi volt, azt válaszolta: a nőnek ez a természetes hivatása, az pedig csupán rendkívüli eset, hogy közben munkába kell járnia. De még ez a szerkesztő is felvetette: csak kifogásolható erkölcsileg, a férjnek mégis kötelessége lenne némi feladatot átvállalni vagy pihenőidőt biztosítani.

Azt látjuk, hogy még a konzervatív tanácsadó könyvekben is egyre többször megjelent: a férj is szálljon be a családi életbe, vegyen át bizonyos feladatokat. És ne az legyen, hogy mindenért a feleség és a cseléd után kell kiabálni.

– Hogyan alakultak az anyaszerepről alkotott elképzelések?
– Alapvetően még mindig a feleség feladatának gondolták a gyereknevelést. A korabeli diskurzus nagyon hasonlított a maira: akkoriban is sokszor elhangzott, hogy mind kevesebb az újszülött, a nők egyre idősebb korban vállalnak gyermeket. Persze ez még így is jóval fiatalabb kort jelentett, mint manapság. Közben a háború következtében nyilvánvalóvá vált, hogy nem fog minden nő párt találni, és a harmincas évek elején még vallásos beállítottságú kötetek is gyakran tanácsolták a fiatal lányoknak: a családon kívül is hasznára tudnak lenni a társadalomnak. Hogyan? Válasszanak olyan hivatást, ami teljes embert kíván. Menjenek orvosnak, tanárnak, és nem egy gyerekük lesz, hanem sok.

– Az anyaság mellett milyen elvárások fűződtek a nőhöz mint feleséghez?
– Mindez beállítottság függvénye volt. Ma is vannak olyan nők, akik kimondottan szabadon vagy szabadosan élnek a férjük mellett. Az a felfogás, hogy a nők kezében is van döntés, egyre jelentősebb lett, de azért nem vált uralkodó állásponttá. Úgy látom viszont, hogy a nők a korábbi évszázadokban is kellően rafináltak voltak, és megtalálták a módját, hogy egy házasságon belül érvényesítsék az akaratukat. A XX. században pedig átalakultak az ideálok, a fiatalabb nemzedék már egy másik modellt képviselt. Persze ezért meg kellett küzdeni otthon: ne gondoljuk, hogy egyik nap még gardedámmal mentek a színházba, másnap pedig már atlétatrikóban a Dunán eveztek.

– A fokozódó munkaterhek mellett mennyire volt szabadidejük a nőknek?
– A szabadidőkérdés még a XIX. században vetődött fel. Ahogy a nemesi-polgári értékrend elvált egymástól, megjelent a munka- és szabadidő két új fogalma. Az első világháború idejétől a szabadidő inkább csökkent, mert több fronton kellett helytállni. Ha mást nem, tanfolyamokra járni: angolul tanulni, francia társalgást gyakorolni. A szabadidő inkább átértékelődött: a régi hosszú nyaralások helyett a víkend került előtérbe. Nem is kellett messzire menni, elég volt, ha kicsit nomádak a körülmények. Erre szokták mondani, hogy azért jó a víkend, mert ezalatt a háziasszony is kipihenheti magát. Persze ha jobban megnézzük, legalább félnapos előkészületet jelentett a húsokat megsütni, a süteményeket összeállítani.

– A középosztálybeli nők helyzetének alakulása hogyan hatott a nehezebb helyzetűekre? Mennyire volt könnyű feljebb lépni mondjuk a cselédsorból?
– A középrétegek mintamutatása komoly tényező volt. A cselédlányok sokszor azért is jöttek fel, hogy tanuljanak dolgokat: tudjanak úgy főzni, kávét készíteni, mint az urak. És közben álmodoztak, hogy a városban fognak maguknak egy megfelelő férjet, és legalább kispolgári színvonalon tudnak majd élni. A kispolgári lét és a középréteghez tartozás között pedig már nem voltak olyan komoly különbségek. A víkendet például a kispolgári család is megengedhette magának, hisz épp a tömegesség volt a lényege. A strandra ők is ki tudtak menni időnként, a munkásoknak pedig üdülési akciókat hirdettek. A munkás ugyanúgy járt moziba, csak mondjuk nem a belvárosba ment kiöltözve, hanem beült a külvárosi filmszínházba. Az igazi tömegesemények pedig a focimeccsek voltak, ahol ott volt mindenki: fiatal, idős, nő, gyerek egyaránt.