Kétszer felejtettem el leszállni a buszról Hász Róbert új regénye, a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja miatt. Először, amikor Kajabusszal, a bohókás, nincstelen poétával történt, ami történt, másodszor pedig, amikor rátaláltak Bobóra, vagyis Jaksity Borivoje kisvárosi nőimitátorra, aki ugye Bánáti csendőr szárnyparancsnokkal művelte, amit De nem mondom tovább, mert még elárulok valamit, amit nem kellene, és biztos akad olvasónk, aki – főképp, mivel egészen friss kiadás – még nem találkozott a művel.
A Vajdaságból származó, Szegeden a Tiszatáj folyóiratot szerkesztő, korábban lapunk Magazinjában rendszeresen publikáló szerző ezúttal az 1900-as évek eleji Zomborra helyezte a cselekményt. Hazai pálya, mondhatnánk, ám ez annyiban igazságtalan, hogy Hász minden regényében nagyon aprólékosan és alaposan rajzolja meg a tájat: a Kündében csakúgy, mint A Vénusz vonulásában vagy a Júliával az út címűben. A múlt század eleji Zombor kézzelfogható, átélhető közelségbe kerül a regény lapjain, a kisváros leírása, ha nem is Krúdy-szintű, de épp elég ahhoz, hogy némi elvágyódást keltsen az olvasóban. Igaz, ami a kedves kulisszák előtt lezajlik, már kevésbé hívogató: a történet az agilis, okos és modern – az ujjlenyomatok felhasználását az elsők között szorgalmazó – rendőrnyomozó, Fábián Marcell tizenhárom napját követi nyomon. Ez alatt az idő alatt számos rejtélyes gyilkosság történik a városban – a végén a megoldás meglepő, ráadásul a főhős származásának titkára is fény derül.
A regény lapjain feltűnik Gozsdu Elek, aki 1897-től nyolc éven át valóban Zomboron dolgozott királyi ügyészként, emellett útjára indította a könyvben ugyancsak megjelenő Szabad Lyceumot, amely „valóságos szellemi forradalmat csinált Zomborban”. A Kortárs Kiadó által megjelentetett regényben a már említett, kiváló környezetteremtő technikák mellett a Hász Róbertre jellemző további erények is fellelhetők. A karakterek a történet szempontjából épp kielégítően megalkotott figurák, a párbeszédek jól megírtak és életszerűek. Minden adott ahhoz, hogy az új Hász-mű, hasonlóan az eddigiekhez, igazi igényes szórakoztató irodalom legyen. A „szórakoztató irodalom” jelzős szerkezet még véletlenül sem értendő negatívan: Magyarországon igen nagy hiány mutatkozik az efféle tisztességes, céljukat látó és telibe találó, az olvasót felkészültséggel és az öncélúság teljes mellőzésével megtisztelő munkákból, amelyek nem akarnak többnek látszani annál, amik. Egyszerre élvezetes és tájékozottságot növelő, egy szuszra jó érzéssel elolvasható irodalmi alkotások. Amelyek képesek úgy beszippantani, hogy az ember még a buszról is elfelejt leszállni miattuk.
