Életműve nem csupán a német romantika kiteljesedését jelentette, de új utakat, irányzatokat is megnyitott, hatással volt számos más költőnemzedékre. A ma kétszázhúsz éve született Heinrich Heine egyszerre volt a romantika utolsó nagy képviselője, és a romantika utáni realizmus, modern költészet kikövezője, alapjainak megteremtője. A romantikus iskola címmel 1836-ban még összefoglaló művet is jegyzett művészetfelfogásáról, jelentős pesszimizmusról téve tanúbizonyságot.
A XIX. század első felének egyik legjelentősebb német alkotója versei mellett tárcáival, úti beszámolóival, esszéivel is fontos alkotásokat tett le az asztalra. Dalaival és balladáival egyaránt beírta nevét a legfontosabbak közé, az 1827-ben megjelentetett Dalok könyvével pedig ciklusokba rendezve tárta az olvasó elé a német népdalköltészetben gyökerező alkotásait. Bár ahogy például a Loreley is mutatta, a mítoszteremtés nem állt távol tőle, de nem annyira az élettől elfordulva keresett menedéket a fantázia világában. Sokkal inkább tekintett az álmodozásra, a játékosságra a mindennapok, az evilági lét szerves részeként.
Christian Johann Heinrich Heine 1797. december 13-án született Düsseldorfban, zsidó családba. Gyerekkorában még Harry-nek szólították, de aztán miután 1825-ben áttért az evangélikus kereszténységre, Heinrichként lett ismert. Négy gyerek közül a legidősebb volt, a harmadunokatestvérei között pedig ott volt még Karl Marx is. Már fiatalon is számos szatirikus művet jegyzett: ironikusan, kritikával viszonyult magához és a világhoz is, ami hozzájárult művei felszabadító, lehengerlő hatásához. Bár máskor Napóleont dicsőítette, de a hatalmat épp oly előszeretettel állította pellengérre, mint az óvatos német polgárságot vagy az egyházakat.
A politizáló költőnek olyan műveket is köszönhetünk, mint az 1843-as Atta Troll vagy az egy évvel későbbi Németország (Téli rege). A közéletet formálni kívánó költő példát jelentett legnagyobbjainknak is: Petőfinek is Heinrich Heine volt az egyik kedvence, de utóbbi szintén olvasta a Nemzeti dal szerzőjét, a magyar forradalmat pedig lelkesen üdvözölte. (A francia hatására pedig egyenesen Párizsba költözött.)
