Életműve nem csupán a német romantika kiteljesedését jelentette, de új utakat, irányzatokat is megnyitott, hatással volt számos más költőnemzedékre. A ma kétszázhúsz éve született Heinrich Heine egyszerre volt a romantika utolsó nagy képviselője, és a romantika utáni realizmus, modern költészet kikövezője, alapjainak megteremtője. A romantikus iskola címmel 1836-ban még összefoglaló művet is jegyzett művészetfelfogásáról, jelentős pesszimizmusról téve tanúbizonyságot.
A XIX. század első felének egyik legjelentősebb német alkotója versei mellett tárcáival, úti beszámolóival, esszéivel is fontos alkotásokat tett le az asztalra. Dalaival és balladáival egyaránt beírta nevét a legfontosabbak közé, az 1827-ben megjelentetett Dalok könyvével pedig ciklusokba rendezve tárta az olvasó elé a német népdalköltészetben gyökerező alkotásait. Bár ahogy például a Loreley is mutatta, a mítoszteremtés nem állt távol tőle, de nem annyira az élettől elfordulva keresett menedéket a fantázia világában. Sokkal inkább tekintett az álmodozásra, a játékosságra a mindennapok, az evilági lét szerves részeként.
Christian Johann Heinrich Heine 1797. december 13-án született Düsseldorfban, zsidó családba. Gyerekkorában még Harry-nek szólították, de aztán miután 1825-ben áttért az evangélikus kereszténységre, Heinrichként lett ismert. Négy gyerek közül a legidősebb volt, a harmadunokatestvérei között pedig ott volt még Karl Marx is. Már fiatalon is számos szatirikus művet jegyzett: ironikusan, kritikával viszonyult magához és a világhoz is, ami hozzájárult művei felszabadító, lehengerlő hatásához. Bár máskor Napóleont dicsőítette, de a hatalmat épp oly előszeretettel állította pellengérre, mint az óvatos német polgárságot vagy az egyházakat.
A politizáló költőnek olyan műveket is köszönhetünk, mint az 1843-as Atta Troll vagy az egy évvel későbbi Németország (Téli rege). A közéletet formálni kívánó költő példát jelentett legnagyobbjainknak is: Petőfinek is Heinrich Heine volt az egyik kedvence, de utóbbi szintén olvasta a Nemzeti dal szerzőjét, a magyar forradalmat pedig lelkesen üdvözölte. (A francia hatására pedig egyenesen Párizsba költözött.)
Az orientalizmusban is elmélyülő alkotó hatása leginkább Johann Wolfgang von Goethéével és Friedrich Schillerével említhető egy napon. Eközben pedig hatott a romantika olyan képviselőire, mint Schumann és Schubert, akik több versét is megzenésítették.
