Az első füzetben 1950-ben járunk. Egy évvel korábban vonta vissza Révai miniszter Szabó Magda Baumgarten-díját, aminek következtében időlegesen zátonyra futott a költői pálya – ekkor még úgy véli, se kedve, se ideje új dologba vágni –, férje korrektorként dolgozik. Az utolsó füzetcsonk lapjain már 1958-at írunk, és elkezdődik a hallgatás évei alatt írt regények kiadása: először a Bárány Boldizsáré, majd a regényírói hírét megalapozó Freskóé, Szobotka Tibor pedig adjunktus lesz. A Nyusziék azonban célzottan csak a boldog órákat jegyzi fel: „Végigcsókolózzuk a Vérmezőt, itthon vetkőzni kezdek, hogy átöltözzem a vacsorához, Te valamit magyarázol, azután benézel utánam, akkor bújtam ki a ruhákból, állok meztelen a fürdőszobában – csak elakad a szavad” – írja le Szabó Magda házassági évfordulójukat, valamint a „nyuszizástól nyuszizásig” végigszenvedett órákat: „tanítás közben is összerándult a méhem a tehetetlen kívánkozástól”. A pár egyszer Montesquieu-ről beszélget, máskor maga az olvasó zavarba is jöhet, mit keres szexuális szerepjátékaikat figyelve, egymás testrészeit megnevező beceneveket fejtegetve. A könyvek és a szerelem: ezekből építenek maguknak bástyát az ellenséges világgal szemben abban a szent hitben, hogy tehetségük, műveltségük és intelligenciájuk egyszer megfelelő polcra helyezi őket. De az egyik füzettel párhuzamosan írt „szakmai naplóban” az is megvillan, milyen világ elől menekülnek a „nyusziparkba”.
Érdekes módon a naplót újraolvasó Szabó Magdát nem a szexuális izzás képei vagy szerelmes gügyögéseik indították cenzúrázásra. A kipontozott részek olyasmiket takarnak, amelyekről tényleg hallgatni akart. De mindenképpen meg akarta őrizni – magának vagy az utókornak – a fiatal Magda láttán a férje szemében felgyúló imádatot. A naplókban néha olyan erővel jelenik meg a diadalmas ifjúság és az életben tartó szerelem, hogy akár meg is hatódhatunk. Akár az író írta, akár a szerelmes nő.
