„A zsidóságom »életproblémám«, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel ( ), hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek ( ). Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én »nemzetem« nem kiabál le a könyvespolcról, hogy: mars, büdös zsidó! hazám tájai kinyilnak előttem, a bokor nem tép rajtam nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét.”
Egyre többet tudunk meg Radnóti Miklósról. A költő, ha nem túlzás ez egy legkevésbé sem poétikus időszakban, lassan ismét elfoglalhatja megérdemelt helyét az aktuális irodalmi panteonban, vagy más szempontból – jobban igazodva a korhoz – akár bulvárhőssé is válhat. Ez már csak rajtunk áll, a tudományos élet szereplői megtették (és teszik folyamatosan) a kötelességüket. Az Ikrek hava és a Napló után Ferencz Győző Radnóti-monográfiáját, Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni (szintén Ferencz Győző által szerkesztett) naplóját, a Bíró-Balogh Tamás által felkutatott Radnóti-dedikációkat, majd a Radnóti házaspár fényképeit tartalmazó kötetet is kezünkbe vehettük az elmúlt években. Ezeken keresztül feltérképezhetjük a költő barátságait, ismeretségi körét, irodalmi munkásságának hálózatát, szerelmi életét, megtudhatjuk, mit gondolt zsidóságáról, az őt elveszejteni kívánó társadalomról és államról, megismerhetjük tragikus születését és gyermekkorát, és természetesen fájóan pontos képet kaphatunk a 30-as, 40-es évek Magyarországáról. Mindez most a költő magánleveleivel is kiegészül. Bíró-Balogh Tamás szerkesztésében, Különben magyar költő vagyok címmel a Jaffa Kiadónál jelent meg Radnóti Miklós levelezéseinek első kötete.
Nem vagyok a levélírás koronázatlan királya – írta egy ismerősének a költő, ám az összesen 467 levelet közre adó kötet mégsem a szerzői akarat hiánya miatt erősen foghíjas. Bíró-Balogh Tamás az utószóban kifejti, a Radnóti házaspár könyvtára, melyet a lakásukból egy raktárba vittek a háború alatt, hogy biztonságban tudják, a dunai áradások következtében jórészt megsemmisült, köztük a levelek is. De ugyanígy elveszett, megsemmisült a Radnóti által barátaihoz, ismerőseihez írt levelek jelentős része, hiszen a címzettek közül sokan a háborúban lelték halálukat. A magántulajdonban lévő, ma már kincset érő példányokat pedig az örökösök, tulajdonosok nem mindig adják ki szívesen a kezükből. Nem véletlen, hogy a kötet a szerkesztő kérésével zárul: akinek van a birtokában Radnóti-levél, vagy információja van a hollétéről, keresse fel őt.
A Különben magyar író vagyok különlegessége, hogy számos levelet most először olvashatunk, köztük a kamasz Radnóti írásait, melyek tele vannak csipkelődéssel, jól-rosszul kiötlött tréfákkal, viccekkel. És a humor később is többször előkerül, például abban az 1934-es levélben, melyet egy bizonyos Károlyi Béla írt Radnótinak. A stílusparódiának is beillő iromány egy vélhetően a költő barátai által kitalált fiktív szerző műve, amelyben mulattató dilettantizmussal űznek tréfát az „Igen Tisztelt Radnóti Úrból”. A költő életének ezen oldala eddig talán rejtve maradt a közönség elől. A második világháború közeledtével aztán a tréfák helyét a tragikus elhallgatások, reménykedések és reménytelen jókívánságok veszik át. Radnóti humora egyre sötétebbé válik, a felszabadultságból a groteszkig, a szarkazmusig jut el. De a józanságnak, a pontos helyzetértékelésnek sem vagyunk híján, jó példa erre a cikk elején idézett levél, amelyet Radnóti Komlós Aladárnak írt 1942 májusában.
Az elkerülhetetlenül közeledő tragédia előszeleként olvashatjuk azt a levelet is, amelyet a házaspár Rio de Janeiróban élő ismerőse írt Budapestre, s amelyben Radnótiék esetleges kivándorlása is felmerül. S bár nem valószínű, hogy ezt komolyan elkezdték volna tervezni – hiszen egyikőjük sem tesz említést róla a naplójában –, a későbbi események ismeretében olvasóként mégis szívszorító a lehetőségről olvasni – még ha a kinti ismerős semmi jóval nem is kecsegteti a házaspárt.
Radnóti Miklós szerelmi élete eddig is ismert volt, Gyarmati Fanni naplójának is köszönhetően részletekbe menően. Most azonban elolvashatjuk a Klementine Tschiedelnek (Tini) és Beck Juditnak írt és tőlük kapott leveleket is. A költő a csehországi Liberecben (Reichenberg), a kint töltött főiskolai éve alatt ismerkedett meg Tinivel, egymásba szerettek, s bár a hazatéréssel a viszony megszakadt, csaknem tíz évig váltottak még levelet egymással. A kötet egyik leveléből kiderül, Tini terhes lett Radnótitól, ám, mivel a férfi már távol volt, és semmi reményük sem volt a közös életre, elvetette a gyermeket.
Beck Judit festőművésszel 1941-ben kezdődött a kapcsolata. Hogy ez milyen elmélyült és szenvedélyes volt, egymáshoz írt leveleik ékesen bizonyítják, tovább árnyalva a házas férfiról eddig (egyebek mellett felesége naplója alapján) kialakult képet.
A számtalan különleges levél között bújik meg néhány olyan rövid, szinte csak üdvözlőlapszerű írás, amelyek éppen hétköznapiságukkal rendítik meg az olvasót. Ilyen például a takarítónő, Lujza által 1940. szeptember 5-én hagyott üzenet, amelyben jó erőt és egészséget kíván Radnótinak, és imádkozik érte, hogy a munkaszolgálatból épségben visszatérjen. És legalább ilyen megrázó Radnóti Illyés Gyulának két évvel később írt levele is, amelyet a költő újabb bevonulása előtt küldött: „Kedves Barátom, behívtak, holnap hajnalban megyek. Igy nem tudom majd a fordítást-kefelevonatot megcsinálni, nagyon kérlek, nézd át majd Te a verseket. És légy oly jó javítsd át a következőket ”
Radnóti Miklóst 1944 novemberében gyilkolták meg nyilas katonák Abda határában. A tömegsírból 1946 nyarán exhumálták.
