A Különben magyar író vagyok különlegessége, hogy számos levelet most először olvashatunk, köztük a kamasz Radnóti írásait, melyek tele vannak csipkelődéssel, jól-rosszul kiötlött tréfákkal, viccekkel. És a humor később is többször előkerül, például abban az 1934-es levélben, melyet egy bizonyos Károlyi Béla írt Radnótinak. A stílusparódiának is beillő iromány egy vélhetően a költő barátai által kitalált fiktív szerző műve, amelyben mulattató dilettantizmussal űznek tréfát az „Igen Tisztelt Radnóti Úrból”. A költő életének ezen oldala eddig talán rejtve maradt a közönség elől. A második világháború közeledtével aztán a tréfák helyét a tragikus elhallgatások, reménykedések és reménytelen jókívánságok veszik át. Radnóti humora egyre sötétebbé válik, a felszabadultságból a groteszkig, a szarkazmusig jut el. De a józanságnak, a pontos helyzetértékelésnek sem vagyunk híján, jó példa erre a cikk elején idézett levél, amelyet Radnóti Komlós Aladárnak írt 1942 májusában.
Az elkerülhetetlenül közeledő tragédia előszeleként olvashatjuk azt a levelet is, amelyet a házaspár Rio de Janeiróban élő ismerőse írt Budapestre, s amelyben Radnótiék esetleges kivándorlása is felmerül. S bár nem valószínű, hogy ezt komolyan elkezdték volna tervezni – hiszen egyikőjük sem tesz említést róla a naplójában –, a későbbi események ismeretében olvasóként mégis szívszorító a lehetőségről olvasni – még ha a kinti ismerős semmi jóval nem is kecsegteti a házaspárt.
