Aki épít, nem lakik – tartották a régi japán bölcsek. A fűkunyhóból című könyvecskét olvasva azzal egészíthetnénk ki a tanításukat, hogy igazi nyugalmat az lelhet csak, aki odahagy, elbont. Házat elvégre emberszeretetből és igazságosságból, mértékletességből és erényből a legbiztosabb ácsolni, a kő és a fa mind mulandó. Kamo no Csómeitől tudjuk ezt, akinek 1212-ben lejegyzett, Hódzsóki című munkája a Gondolat Kiadó jóvoltából most először olvasható magyarul.
A finom papírra nyomott, kalligráfiákkal ékesített, mégis egyszerű, három rövid szöveget fordításban és eredeti nyelven is közlő kötet különös varázsa, hogy csaknem egy évezred messzeségéből és több ezer kilométer távolságából szól bár, mégis időszerű. Feltehetően amiatt, mert időtlen.
A Hódzsóki a japán irodalmi hagyomány komoly jelkép- és szabályrendszere felől is felfejthető. Erről a szövegeket kísérő kitűnő tanulmányban olvashatunk többet, de a mi fogalmaink szerint valahova az esszé és a napló közé sorolható mű önmagában is megragadó olvasmány. Szerzője, a császári udvar egykor megbecsült költője időskori remeteségéből tekint vissza hányatott sorsára. A változásról ír. Arról az időszakról, amikor palotákat tüzelnek el, kegytárgyakat hasogatnak föl az emberek, de több tízezren halnak így is meg, a gabonát többre tartják emiatt az aranynál. Tűz, szél, füst és harmat. Nyugtalanság, aggodalmaskodás és a szív terhei. Mint valami kalligrafikus vanitaskép, amelyen a gyász, a szégyen és szánalom értelmeződnek újra. A Hódzsóki könyörtelen apokalipszisábrázolással indul, amelyet aztán a szerző a veszendőbe ment anyagi világ alternatívájával, a kivonulással ellenpontoz.
Kamo no Csómei tisztában van az emberi lét illékonyságával, ezért ahelyett, hogy tisztséget viselne, karriert építene, kapcsolatokat ápolna, kakukkot és kabócákat hallgat, a hóban gyönyörködik, lanton játszik, vörös áfonyát gyűjt, és mindezt – egy élet keserűségétől szabadulva ezáltal meg – le is jegyzi. Figyelmes és finom természetleírásait társadalomkritikus meglátásokkal ötvözi. „Egyedül a csend, amire vágyom, a bú hiánya örömöm” – írja egy helyütt.
A Hódzsóki sokat merített Josisige no Jaszutane 982-ből származó, kínai nyelvű írásából, amelyet ugyancsak megismerhetünk a kötetből, a XX. századi angol költő, Basil Bunting verssé írt tisztelgése pedig évezredes ívet ad a könyvben közölt szövegeknek. Akárhogy is, „a világ mostani állását a régihez hasonlítva ismerhetjük meg”.
Yasutane–Chōmei–Bunting: A fűkunyhóból. Ford.: Szemerey Márton. Gondolat Kiadó, 2017. 2500 forint
