Úgy tűnik, a filozófusok helyét a likőrgyárosok vették át Németországban. Erre a megállapításra jutott legalábbis 1932-es cikkében Makszim Gorkij, a Stahlhelm („Acélsisak”) nevű szervezet elnökét tollhegyére tűzve. Utóbbi a „német katonai szellem feltámadását” ünnepelte, ujjongva, hogy „a katonai tettek újból méltánylásra találnak Németországban”. Az orosz író cinikusabb választ nem is adhatott volna. Mint megjegyzi, egy életrajzban azt olvasta, hogy Németország a filozófusok országa, és míg a franciáknál az ügyvédek, ott a filozófusok szelleme irányítja a nemzetet. „De mit látunk most? Németországban a likőrgyárosok kezdenek politikát csinálni” – ironizált a szerző.
Gorkij cikkében benne volt rengeteg minden, ami személyiségét meghatározta. A szellemes riposztot lánglelkű kifejtés követte: márpedig a likőrgyárost nem hajlandó filozófusnak elismerni, a mészárlásokban pedig semmi dicsérnivalót nem lát. A pacifista kiállás pedig persze hozta magával a „burzsoázia”, a „tőkések”, a „kapitalizmus”, „a szűkagyú Észak-Amerika” ostorozását, valamint a roppant szórakoztató zárómondatot: „a Szovjetunió határain kívül eszeveszettek uralkodnak a világon!”
A szocialista realizmus előfutárától, Lenin korábbi jó barátjától persze nem meglepő ez a fajta értékelés. A kommunista forradalom híveként határozott világnézete volt, ami ugyanakkor nem jelentette, hogy bármit elnézett volna, vagy hogy ne látta volna meg a visszásságokat. Leninnel többször összetűzésbe került, több tudós agyonlövetése után pedig az orosz nép szellemi értékeinek pusztításával vádolta – hogy aztán emigrációba is kényszerüljön. Többször visszatért, figyelte az országban zajló folyamatokat, és tájékoztatta Sztálint is az általa tapasztalt nyomorról. Persze hiába. Végül 1931-ben érkezett haza végleg, utána pedig az írókongresszus vezetőjévé tették. Hosszú ideje nem maradt, 1936-ban halt meg tüdőbajban.
A ma 150 éve, 1868. március 28-án született Gorkij írói pályája a XX. század elején indult be, és írásaival hamar a nemzetközi figyelem középpontjába került. Persze, ahogy Scheibner Tamás is mondja lapunknak: megítélése a XX. század folyamán végig ellentmondásos volt. – Már első emigrációja idején ismertté vált Európában, különösen baloldali körökben az orosz provinciális szegénységet ábrázoló kisprózai művei vagy később önéletrajza révén, és ezek hatást is gyakoroltak, nálunk például Nagy Lajosra – teszi hozzá az ELTE BTK oktatója. Igaz, az 1907-es Az anyáról már lesújtó kritikát jelentetett meg a Nyugatban az író, aki korábban dicsérte Gorkij műveit.
„Soha unalmasabb könyvet nem olvastam” – szögezte le a szerző az 1913/21. számban, miután hosszan magyarázkodott, hogy ezt a jelzőt nem szereti irodalmi művekre használni. „Nála mindenki, aki nem proletár, tudatos és elszánt ellensége a népnek, és ne adj’ isten, hogy csendőrt, rendőrt, katonát és hivatalnokot másképp el tudjon képzelni, minthogy annak pokoli gyönyörűség és reszkető kéj, ha a szegény embert fojtogathatja” – vélekedik Nagy Lajos. Miközben aztán maga is hozzáfűzi: ez azért is sajnálatos, mert például az Éjjeli menedékhelynek (nála: az Éjjeli szállásnak) legkülönb irodalmi gyönyörűségeit köszönheti.
Scheibner megjegyzi: a szerző maga sem sorolta Az anyát legjobb írásai közé. Az irodalomtörténész szerint a legismertebb és élő műnek valóban az Éjjeli menedékhelyet tekinthetjük, aminek hatása még a popkultúrába is begyűrűzött: Quentin Tarantino ezt vette alapul az Aljas nyolcas készítése során.
A szocialista realizmus 30-as évekbeli intézményesülésével vált aztán alapművé a regény egy többszörösen átdolgozott változata. A jelenkor ítélete az oktató szerint Nagy Lajoséhoz közelít: kevesen forgatják a művet. Miközben Gorkij fontos olvasmány volt az olyan baloldali népi írók számára is, mint az önéletírását a \'30-as években olvasó Veres Péter. – Az a gondolat, hogy a folklór és a világirodalom klasszikusai közös forrását kellene, hogy jelentsék egy újfajta irodalomnak, elsősorban Gorkij által lett népszerű, és például Lukács György gondolkodásán is nyomát hagyta – fejti ki az irodalomtörténész.
Az író megítélésében nagy szerepet játszott aztán politikai aktivizmusa is, az a „tudatos imázsépítés”, amelynek a világnézet, a társadalmi elkötelezettség egyaránt fontos részét képezte. Miközben az Éjjeli menedékhely ma is a színházak kedvelt darabja, remekmű, amelynek megítélése világnézettől független. – A XX. század Gorkij nélkül legalább annyira nehezen érthető meg, mint a hozzá hasonlóan ma alig olvasott Romain Rolland, H. G. Wells vagy André Gide nélkül – mondja Scheibner.
És a múltfeltárás, a megismerés még mindig nem ért véget. Nyugati hívei például aligha tudhatták annak idején az oktató szerint, hogy Gorkij az emigráció idején együttműködött az orosz titkosszolgálattal. Az ELTE oktatója szerint ennek mélységeiről mi magunk is a közeljövőben alkothatunk képet, egy amerikai kutató most készülő monográfiájából.
